2008.04.21. Hétfő

Tegnap melózni kellett menni.
Egerszeg felé kb a környék összes bogarával találkoztunk, a kisautó átment lepkefogóba. :D Ezt ma korrigáltuk egy gondos kis mosással, majd következett volna a garázsjárat, ha...
De gondoltam körözzünk még egy kicsit, szép napos idő van még. :)

Úgy tűnik lassan esedékes lesz a felújítás V1.1 (vagy ahogy a melókat elnézem inkább minimum V1.5 :D ).
Kicsit nyomozgattam az elmúlt hónapokban hogy kire bízhatnám rá szeretett vizipókomat, hogy befejezze/pótolja a rajta leledző feladatokat. Szóba került többek között az is hogy győr felé vesszük az irányt, és ott köt ki ahol 126fan barátunk gépét alvázvédőzték.

Aztán sikerült a mai napon megtalálni azt aki úgy hiszem segít majd megoldani a dolgot. A tavalyi csúfos bukást követően most olyan embert próbáltam keresni aki leinformálhatóan dolgozik, régóta van a szakmában. Így esett a választás egy helyi emberre, aki 28 éve van a szakmában, és egyike annak a 3 helyi mesternek aki legalább nem csak pofázik hanem tételesen megmutatott mindent. No meg a műhelyről is feltételezhető hogy nem sufnimelót végeznek (tavaly az első orbitális hibát ekkor követtem el)... ;)

Leszálltunk tehát a föld alá, de csak egy aknatúra erejéig. :) Sajna a kisautón újra lakatolni kell - előkerült a csavarhúzó, és végigböködte a szaki a kisautó alját. Alapvetően elégedett a kasztnival a kisautó korához képest (sőt: meg is dícsérte 8) ), de mutatott pár helyet ahol látszott hogy kihagyták az állítólagos alvázvédelmet, vagy csak megpróbáltak eltakarni valamit a mázzal. A küszöb alul van ahol rohad (elsikkasztott meló...), no meg a múltkor találtam a bal első dobon is "elrejtett" rohadást. Tételesen átnéztünk mindent, majd útjaink elváltak - de hiszem azt hogy hamarosan még visszatérünk, de akkor már a meló miatt.
Van lehetőség arra is, hogy a szabadidőmben lemegyek segíteni a bontásban, ezzel megspórolva némi időt és pénzt. A tavalyi esetből kiindulva közöltem hogy ott óhajtok lenni minden fontosabb fázisnál, egyrészt a dokumentálás végett (fényképezőgép rulz, ez itt a garageblog reklám helye :c) ), másrészt mert tavaly ezzel (is) lehetett átverni olyan csúnyán. ;)

Vallatáson :)

Kommentek

Horváth András

Hát apám, én is pont most gondolkodom az alvázvédésen! Eddig arra gondoltam, hogy saját kezûleg csinálom meg, de úgy néz ki, megvárom, mi sül ki ebbõl a kanizsai kalandodból. :D

VadMacs

Horváth András #17683:
parázok mert nem akarok úgy járni mint 1 éve, de mondtam hogy sokat leszek majd ott (& részt veszek mindenben amiben lehet). Az elsõ gyanús jelre elhozom a kisautót. ;)

CsuTee

Nahh akkor csak hajráá... ;)

nyuszy

Azért arra figyelj, hogy a mûhely kinézete inkább csak az árszínvonalat határozza meg, de sajnos nem garancia a lelkiismeretes munkára.

VadMacs

nyuszy #17696:
ez a része ismerõs. ;)
De gondolom ha én is segédkezek akkor csak látom hogy mi a szitu. Úgyhogy elfogadtam az ajánlatot, segítek amiben csak lehet. Talán a közérzetemen is javít a dolog, hogy benne lesz a saját kezem is a dolgokban. :)

obrotka gyula

Lehet, hogy mégsem én vagyok a hülye??
Amiket leszarozok, azokat nem azért teszem, mert erre erektálok, hanem azért, mert valóban szar.

Amúgy sok sikert hozzá. :) :) :) :) :)

nyuszy

obrotka gyula #17727:
De azért erektálsz is közben, ezt ne is tagadd :) :) :)

obrotka gyula

nyuszy #17742:
Csak akkor, amikor látom, ha az elõzõleg okosaknak hullik szét az autója. :) :) :) :) :) :) :) :) :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!