2008.09.13. Szombat
Nofene, mégsem lesz ma eső? Akkor elindulunk mégis...
Kicsit körbecirkáltunk kanizsán, aztán aggódva bár de nekiindultunk. Tegnap ugyanis rakoncátlankodott a kis kékség, jól meg is szívtuk egy útkereszteződésnél kikanyarodásra várva. De hála a gyors felpofozásnak, azóta is szépen dorombol a gép - és szépen falta is a kilómétereket. A kaposvári elkerülőn eszembe jutott hogy mi is pontosan a találkapont, majd némi ellentmondásba keveredtem a navigátorommal, gondoltam telefonon tisztázom Takácsvéder (nagy)úrral. Nem akarta felvenni, közben Ancsa szólt hogy le kellene menni mert itt az a hely amit szajkóztam. Mondom nem, én úgy sejtem az a pihenőhely lesz az ami mellett a múltkor elhúztam. Taky nem vette fel, akkor van még Suhi. "Hálózat foglalt" üzenettel adta a tudtomra telefonom hogy "hájtek" övezetbe léptem. Még egy próba... - a fenébe körforgalom, és nicsak, baromira gyorsak voltak Takyék, még alig letettem a telefont, már itt is vannak.
No innentől közösen gurultunk tovább a pihenőhelyre, ahol a csipet csapat már várt minket. Bezúztunk mink is, majd fotózás, BIS kiállítás, és annak nyugtázása hogy "na most már nem mondhatják hogy ez az autó csak legenda, mások is látták". Válasz egy klubtársunk fikciójára.
Ezután elindultunk a teszkó körútra. Megérkezés után egy ideig semmi sem akart történni, ezért gondoltuk átszabjuk a programot, bezúztunk tuskózni. Nem sokkal később kiderült hogy másnak is eszébe jutott hogy bejöjjenek, megnézni hogy itt vannak e. Ezután álldogálás, majd elindultunk ásványolni. Némi várakozás is be lett toldva a helyszínen, mert páran megcsúszva érkeztek.
Ezután mentünk 7domb nézőbe, majd tavászni. A tóparton volt egy egység nyitva letelepedésünk helyszínén, ott vettünk kávét, meg váltottunk aprót. Kávézás után jött a csocsóbajnokság, ahol kiderült hogy ha Tunyi a közelben van, Takácsvédert és hű seregét elhagyja az ERŐ, ugyanis akkor mi nyertünk Suhival. Tunyi lelépett, akkor mi álltunk vesztésre. Tunyi visszajött, Takyék onnantól kezdve megint padlóra kerültek, amit természetesen a banda is értékelt egy kiadós röhögés kíséretében.
Sajna a szalonnázós részt nem vártuk meg, én így is betegszabim megszakításával mentem oda, nem akartam tetézni egy esetleges felfázással. Így bevártuk a Csaba és Niki párost, akikkel kanizsáig közösen autókáztunk, és a régi víztoronynál pár villanással búcsúztunk - ők haladtak tovább, ha jól tudom Zergeszeg / Oroszlény úticéllal.
Legvégére persze megjött az eső is, így a kisautó visszatért pihenni a garázsába.
Kommentek
Törölt felhasználó
Hát mit is füzzek hozzá...Örülök hogy eljöttetek, és remélem jól éreztétek magatokat.
A szalonnázós helyen pedig, ááá olyan röhögések voltak hogy hát azt át kellett élni... de majd holnap én is blogolok majd ott irok róla...
Tibee
Hejj, de sokann voltatok. Kié a narancs krómlökhárítós? Kupossss???CsuTee
SirályTibee
Tibee #22706:Jó, hülye kérdés. Perszehát, hogy kúpos. Elsõ képen látszik.
Dave07
én is örülök, hogy eljöttetek, remélem tetszett, nagyon jó volt szerintem.A csocsóról inkább nem is mondok semmit, hát Tunyit legközelebb pár méteres távolságba helyezzük, mert amíg nem volt ott, kettõnél többet nem nagyon kaptunk Takyval, amint megjött egy döntetlen, na meg ki is kaptunk utána 6:4-re, de jó buli volt... Majd megbosszuljuk Takyval, remélem Kanizsán is van csocso ...A szalonnázás megint egy külön történet...azt a röhögést...
VadMacs
Tibee #22708:ööööö...
CsuTee #22707:
az nem volt
VadMacs
Dave07 #22710:én is elszalonnáztam volna a régi szép idõk emlékére, de most örülök hogy ennyi is összejött.
Dave07
VadMacs #22712:Én is örülök, de azért jó lett volna, na nem baj, majd ezt is bepótolhatod még velünk, mint az utolsó csocso meccs visszavágóját...
tunyi1986
Dave07 #22710:hehee hát tudod van 1 olyan képességem mint Uri Gellernek és így jártatok Tök jó volt a tali,én nem tudok blogot írni mivel most ideiglenesen nincs netem,de Ti már úgyis megírtátok amit kellett.
tunyi1986
FanTomee #22704:"hülyeségeket tudsz beszélni de úszni nem"
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!