2008.09.26. Péntek

Egyszer mindennek vége lesz...

Sajnos ez a történet is befejeződik most.
Anno átálltam a 2 vizipók konfigurációra, majd megpróbáltam gazdát találni a léges kisautónak is. Felújításban nem gondolkodtam, mert amennyire szerettem volna megcsinálni, az elég sok meló és pénz lett volna.

 Volt egy komolynak tűnő próbálkozás hogy új gazdit kapjon, aki nem azért venné meg hogy szántásba vigye offroad célból. Emiatt kidobtam majd 10 ezrest az ablakon, mert az illető második nekifutásra sem jött el érte. Ma azonban eljött az idő, és nincs tovább. Sorsa beteljesedett, története itt véget ért... :(

Viszlát kisautóm, jó volt veled együtt falni a kilómétereket.

U.i.:
úgy adódott, hogy a kisautóról pár dolgot sikerült lementeni. Így a váltókulisszája, önindítója, és még pár alkatrésze az őt váltó kék vizipókban szolgál immáron.

Kommentek

Laceeee

Szegény Cefrét kidobod a szemétbe:(

VadMacs

Anno felújítás címen el lett b*szarintva szerencsétlen. Karambolos is volt, küszöbök, motortér, homlokfal, padlók és ívek mostanra ismét rohadnak. Motor az utolsó útján a 80 -at alig bírta tartani hátszéllel, tehát generál is következett volna (olajnyomás gondjai miatt inkább csak hidegebb idõben használtam).

Az eleje a karambol miatt olyan volt hogy a tûzfal belül deformálódott, szembõl a jobb eleje szemmel láthatóan is lejjebb volt mint a jobb. Plusz az öcsém által felmázolt 1 komponensû festék is rohad le róla, szóval iszonyat rondán néz ki mostanra (lásd teteje, valamennyire látható). Szélvédõ alatti keret is deformálódott, azt is ki kellene cserélni. Anno év elején lett eldöntve hogy ennyi, idáig csak azért maradt meg hogy hátha nem kell bontózni.

Grosso

Isten nyugosztalja. :(

VadMacs

Norberto Grosso #23859:
anno az öcsém példájából kiindulva nem adom el akárkinek. Õ eladta az övét a cigóknak, aztán jöttek a levelek hogy fizessen ezt meg azt - természetesen "elfelejtették" bejelenteni a kisautót megvétel után.
Offroad célból volt jelentkezõ bõven, vitték volna szegényt. Azt meg én nem akartam...

Grosso

VadMacs #23867:
Ismerõs, nekünk írni kellett egy "fal" adásvételit, mikor 1 év múlva elkezdtek küldözgetni tartozásokról szóló papírokat...

Egy skodát adtunk el szintén nem idén barnult embereknek, õk is elfelejtettek ilyen dolgokat. Aztán hogy ne rajtunk vasaljanak be ilyet, kénytelenek voltunk egy kissé "gyûrött, régi, kopottas adásvételit" írni, hogy NADEKÉREMMIELADTUKAZAUTÓT! ;)

Utána csend lett, de mindenképp kellemetlen. :(

CsuTee

Kár kár kár, sajnálom az öreg harcost, jól megszereltetett minket a 2007 es Pesti talin :)

Tibee

Innentõl Õ már az örök, kátyú és díjmentes autópályákon fog kocsikázni. :(:( Legalább benne hagytad a névjegyed valahol? Egyik ismerõsöm, amikor leadta a Trabantját, akkor belekarcolta a nevét a motorháztetõbe.

kissefa

:( Kár érte, de Te tudod.

obrotka gyula

Ez jó mulatság, férfimunka volt!

Lajoska

Nincs CeFEt? Brühühü. :(

Subbass

hallod, és a cuccokat mért nem szeded le róla ha már leadod a méhbe?? pl: ködfényszóró, sportkipuff, kormány, üvegek, dísztárcsák stb..
vagy én értettem félre vmit? mert csak a váltót említetted...

Dömi

R.I.P.

"...szembõl a jobb eleje szemmel láthatóan is lejjebb volt mint a jobb..." :) :) :) :)

Törölt felhasználó

1 pokkal kevesebb:(:(:(:(:(:(sajnálom szegényt:(1 öreg kocsival kevesebb:(

Földi zoltán

Sajnálom én is :(:(:( Év veled CeFeT!! :(:(

VadMacs

obrotka gyula #23879:
úgy ahogy mondod (mindenre csak a megfelelõ válasz...). Sajnálom hogy nem tudtam olyan hírekkel szolgálni számodra, hogy a szomszéd paraszt bácsi földjét azzal szántottam be, és még élveztem is.

Subbass #23885:
dísztárcsák töröttek voltak és nem veszõdtem velük, pláne hogy a megmaradt 2 pókomon 13 -as kerekek vannak. Sportkipuff szétrohadt, 3 éve vettem használtan, már cserére szorult.
Amúgy nem a MÉH -be ment...

Dömi #23892:
igazából a bal eleje volt lejjebb, csak mivel a hsz utólag nem volt szerkeszthetõ... :)

Amúgy így utólag a hibák listájához: anno amikor elkészült a kisautó, úgy vettem használatba hogy semmit nem tudtam ezeknek a kisautóknak a rejtelmeirõl. Télen is volt rendszeresen használva, mivel sokáig úgy tudtam, lakatolás után megkapta az alváz és üregvédelmet. Az alvázvédelem hiányára akkor sikerült rájönni amikor a klubba belépést követõen kezdtem foglalkozni vele (akkor lett csináltatva egy alvázvédelem, az is elég átverõsen), az üregvédelem hiánya meg akkor derült ki amikor tavaly véletlenül egy szerelõnél összefutottam a hajdani lakatossal. Õ még emlékezett a pókra, és közölte hogy a családtagjaimtól nem érkezett olyan felkérés hogy alváz és üregvédelem is kellene. Mire ez kiderült, már 3 tél állt mögötte... :(

Laceeee

VadMacs #23944:
azért ha csináltatok alvázvédelmet veszem a fáradtságot és lehajolok az autó alá ;)

Buszos Petya

:(

Törölt felhasználó

:(

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!