2008.11.11. Kedd

Nemrég hazakerült a tartalék váltónk. Hamarosan nekiállok lecsutakolni, a múltkori teszkózáskor beszereztem az ehhez szükséges brigéciolt. Lesz meló vele bőven. :)
Apropó takarítás: némi vacilálás után rászántam magam egy alapos takarításra. Kiálltam hát a garázsból, majd alaposan kicsutakoltam mindent. Érdekes hogy mennyivel tágasabbnak tűnik a garázs, meg mennyivel tisztábbnak. :)
Sikerült becserkészni egy bontás alatt álló BIS -t (azaz kettőt, de az egyikről az árai miatt letettem, váltó meg eleve hiányzott belőle). Szerencsétlent eléggé legyilkolták, de úgy nézem meglesz a tartalék hátsó ajtó, oldalsó ablakok, a második tartalék váltó, egy Zelmot "elosztó", hűtés a vízcsövekkel (szerencsére ez utóbbi makulátlan, nem felrobbantott állapotban) és ha nem esett szét akkor a hátsó lengők. Motorról nem merek nyilatkozni mert eléggé trágyán fest, a karbi meg a kosztenger miatt nem látható hogy mennyire van egészben. Az mindenesetre biztos hogy nem Weber, halvány emlékeim szerint ez alighanem az FOS féle verzió lesz. Tulajdonossal ledumáltam hogy később megyek érte, úgyhogy várjon meg szépen, nem pedig elherdálni másnak. :)

Egyébiránt némi szenvedés után felkerültek a BIS hátsó lámpák, mivel az őszi talin sikerült végre hozzájutni a már korábban kifizetett búráimhoz. Némi kavarás volt a csatlakozók saruival, de végül meg lett oldva minden.

Kommentek

CsuTee

Te gannyéé találtál két BIS-t a bontóba és nem is szólsz??? :P :P :P Na jó van jössz te még hozzám :P

Horváth András

Csak nem Nagykanizsán szerezted a BIS-t? Vagy Szombathelyre jöttél érte megint? :)

THONY

Szerencsés vagy :D
Azért vettél brigót, mert az elözõt én használtam el :D :D :D

Plósz Gyula

Szép ez az autó ;)

VadMacs

CsuTee #25515:
elsõ körben magunkat akarjuk feltankolni. :)

Horváth András #25517:
kanizsa közeli. :)

THONY #25522:
az apámé volt... :P

Plósz Gyula #25527:
színe esetleg, viszont a sok sérülése miatt kissé csúnya - most még. Jövõre húzós lesz a pénzügyünk, mert ennek is el kell készülnie.

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!