2009.01.11. Vasárnap

Nos az úgy kezdődött, hogy valaki dobott egy hasznaltauto -s linket, hogy ismerős autó. Méghozzá Harsányi Lacié. Kicsit csodálkoztam hogy miért is lett eladó, de a figyelmemet jobban lekötötte hogy egy szemre szép állapotú sportüléssel rendelkezik.

Az autó ára miatt gondoltam megkérdezem nem adnák e el külön az üléseket. A válasz sokára jött, és nemleges volt. Már el is felejtettem a dolgot, amikor érkezett egy üzenet, érdekelne e még az ülés. Akkor tudtam meg, hogy érdeklődők hiányában a kisautó sorsa valószínűleg bontó lesz, és ha ez lesz a végzete, akkor pár dolgot még lementenek belőle. Nem sokkal később eldőlt a dolog, így az ülésekért kellett volna menni. Sajna ez egy pénzügyi (bankos téma) dolog miatt nem működött, ezért megbeszéltük hogy januárban megyünk, amikor megérkezik a fizum.

Voltaképpen ennyi az előtörténet. :)
Tegnap melóból hazaérve gyors kajálás, majd útnak indultunk Pécs felé. Egész szépen haladtunk, aztán Lad környékén elkezdett erőtlen lenni a gép. Azt hittem valami baromira hosszú dombon megyünk fel, és azért lassul a kisautó. Aztán nem sokkal később kisebb rángásokat produkált, akkor már kezdtem aggódni. Szigetvár előtt már erősen kenguruzás volt, erre padlógázt nyomtam - na akkor feltámadt. Hoppsz kicsit gyorsan megyünk, vegyük vissza a gázt. Na megint bakkecskéset játszik. Gyorsan átgondoltam mi lehet a probléma, majd arra jutottam hogy valószínűleg az 1 -es torok fúvókája beszívott valami szmötyit.
No ekkor felhívtam Laceeee -t, hogy otthon tartózkodik e. Na az oké, csak közölte hogy nem igazán ért a BIS -ekhez (bakker egyszer el kell kezdeni :c) ). Mondtam semmi gáz, csak egy kis helyre lenne szükségem, ha nem a repkedő mínuszokban kell szerelni az már elég nagy segítség lenne. Oké, úgysem látta még a kék kisautó a kék kisautót. :)
 Miután ez le lett tárgyalva, elugrottunk beszerezni az üléseket. Nagyon szép állapotban vannak, és bár kissé furcsa Hógolyó sportüléseihez képest, azért meg lehet szokni. :) Főleg hideg időben, az üléshuzat ugyanis a zimankó ellenére sem tűnt jéghidegnek, és kellemes tapintású. Laci sehol, a szüleivel ment végig az üzletelés.

 No ezután elindultunk a legendás garázs felé. :)
Laceeee és a családfő épp munkában volt, a műtőasztalon Enikő motorja boncolódott. Laceeee beállt a garázsba egy " na végre vezethet BIS -t" féle szöveggel, úgyhogy teljes 3-4m -en vezethetett végre egy vizipókot. :D Kicsit szövegelgettünk, majd nekiálltunk bontani. Először csak a "befogom a száját" féle dolgot próbálgatta a kollega, aztán rátértünk a műtétre. Nosza karbi le, aztán a jól megolajozott karbit feldaraboltuk. Én gondosan letettem az asztalra a fúvókákat, abban a sorrendben ahogy kiszedtem. Laceeee gondosan megtörölgetett & lemosott mindent, aztán azon kapom magam hogy a fúvókák össze vannak keverve. Nosza felhívtam Csanakot, este 9 után kissé meglepődött hogy miért hívjuk. Elmondta a sorrendet, aztán egy általános (abbahagyhatatlan) szövegelés után visszatértünk szerelni, de előtte az úszószinten állítottunk. Az összerakáskor volt némi káromkodás, kókányolások és gányolások áttekintése. A karbi legnehezebben hozzáférhető tőcsavarjának menetére rátekeredett valami idióta retek, így karbit le, majd a csavart megjáratva távozott a szemét, így végre fel lehetett csavarintani mind a 4 csavart. Gyorsan összeraktunk mindent, majd elmentünk egy próbaútra. Úgy tűnt megoldódott a probléma, így visszamentünk. Volt fotózkodás, majd elbúcsúztunk és elindultunk haza.
Sajna a devla akkor tört ki igazán rajtam, úgyhogy hazafelé már full lázzal, laza gázzal mentem. A kisautó rendesen viselkedett, most már semmi probléma nem volt. Éjjel negyed kettőre meg is érkeztünk.

Kommentek

Sztancsik Viktor

Laceeee kisautója, mintha csöppet poros lenne. :D

nyuszy

Milyen ülés, mennyiért kaptad?

Horváth András

Jó kis út. Jól néz ki a két kisautó egymás mellett. :) Mutasd a sportüléseket he!

Karki

Ha Pécs után jelentkezik a probléma, lett volna ötletem, mi a baj. Pécsen az egyik kúton vizezik a naftát ha jól tudom, Lujza majd megfulladt hazafele onnét :S

Tibee

Sztancsik Viktor #27840:
Te meg bírtad különböztetni õket egymástól? :P :D Vagy csak a por miatt? :D :D :D

Sztancsik Viktor

Tibee #27846:
Kizárólag csak a por miatt, mert Vadmacs gépen nem lehet poros, mivel azt a menetszél úgyis lefújja. :D :D (Amúgy a rendszám sokat segített ;) :) )

VadMacs

Sztancsik Viktor #27840:
na ja, de a felirata sem semmi (azt én speciel itthon vettem észre, amikor a fényképeket visszanéztem :c) )

nyuszy #27842:
olyan mint ami Döminek van (Raszta Banderasz most azonosítatta be velem), csak ennek a középsõ szövete kékes mintázatú.
A "nem tudom mennyiért akarták, csak biztos nem ennyiért" árról lealkudtam 15 -re. :)

Horváth András #27844:
sajna az ülések fotózásáról lemaradtunk, gondoltam majd napfényben lekapom õket.

Karki #27845:
kanizsán tankoltam a sánci Aral kúton (98 -as benya rajongó vagyok, azaz a kisautók 8) ), de nem vizes volt. A karbi úszóháza kissé szemetes volt, és valami nagy fekete izék voltak. :) Szétszedésnél már eleve búvárkodott az úszóházban egy nagyobb, aztán amikor kompresszorral adtunk neki akkor Laceeee mintha látott volna valamit eltávozóban... :)

Sztancsik Viktor

Sztancsik Viktor #27847:
Na, már írni se tudok. :D Szóval nem Vadmacs gépen, hanem gépe. :)

VadMacs

Sztancsik Viktor #27849:
nyomdahuba :)

Laceeee

Mondtam, hogy igyál paprikás pálinkát az jó a torokfájásra :)
De legalább a BISnek nem fáj a tokra :)

Törölt felhasználó

Grat az ülésekhez!!! :) azért sajnálom Harsányi Laci kocsiját:(:(:(:(:(

nyuszy

VadMacs #27848:
BIS-nek szerintem hóttfölösleges a 98-as.

CsuTee

Laceeee egyre jobb BIS szerelésben, Szegedrõl hazafele is segített karbit tisztogatni, az már más téma hogy pont a mex volt a szar :c)
Egyébként DE ISMERÕS UDVAR :D :D :D
Nem a te BIS-ed az elsõ amelyik ott megfordult már :D > ;)

VadMacs

nyuszy #27855:
tudom hogy elmegy 95 -össel is, de nem olyan nagy összeg hogy kibírhatatlan lenne. Pláne hogy errefelé a 95 -ösök kiszámíthatatlan módon hol jók, hol meg otvar sz*rok (lásd egyik alkalommal jó, kövi tankolásnál nekiáll csörögni). ÖMV talán az egyetlen kivétel, azzal még nem szívtam meg.

CsuTee #27861:
hallottam a történetet, arról is tudtam hogy nem az elsõ volt ott. 8) De ha figyelmesebben olvasol nem is ezeket írtam... :)

Laceeee

CsuTee #27861:
VadMacs #27872:
ez volt az elsõ BIShûtéses autó ami a garázsban állt ;)
Mondjuk mióta Csutee-ék jártak nálunk alaposan megváltozott a garázs kinézete.

CsuTee

VadMacs #27872:
hadd kötekedjek már egy kicsit na... :D

Laceeee #27876:
Francba, csak a Macs-é volt az elsõ a garázsban :c)

Karki

nyuszy #27855:
légesbe miért kéne 98-as?

Az 500as-hoz (ami gyakorlatilag ugyanaz a blokk, mint a póké) Liener György az 1970-es "Autótípusok" c. könyvében azt írja, hogy 86os oktánszámú benyával is elmegy...

VadMacs

Karki #27891:
az egyik szervízkönyvben 94 -est ajánlanak, ezért a 95 (mivel nálunk nincs 94 -es).

Laceeee

VadMacs #27892:
én Massa autójából tankolok :)

Dömi

Karki #27891:
Te is elélsz kenyéren és vízen, de gondolom jobban szereted ha pörköltet kapsz ebédre :)

Karki

Dömi #27894:
Ez szerintem nem a kenyér és víz összehasonlítása, hanem a kaviár és a Bolinger pezsgõ összehasonlítása a pörkölttel és a Törley-el :)

Közlekedésmérnököknek azt tanítják, hogy ha egy motor mondjuk 95ösre van beállítva, akkor felesleges bele 98ast tankolni, mert úgysem lesz jobb, nem megy gyorsabban, nem lesz tisztább az üzeme stb.

Sokkal inkább úgy értettem a kérdést, hogy mi lehet az a szerkezeti változás az 500as és a 126os között, ami indokolja a 12 oktánszámnyi emelést....

KG

Gratula az üléshez! Örülök, hogy asszony végre engedte ezt megvenni!

Laceenak gratula, nemsokára póckiszerelõ céget alapíthat. :)

KeMa

Ez a csoportkép már hiányzott :)

obrotka gyula

KG #27897:
Asztapicsa! :) :) :)

Másfélkerék Bt.?

VadMacs

KG #27897:
hsz elsõ fele: így hirtelen nem jut eszembe, de mondtam már hogy "kabbef*szom"? :D

KeMa #27901:
egyetértek, csak jobb lett volna világosban fotózni (...amikor még nem voltunk ott sajna)

obrotka gyula #27902:
2 henger Bt. :)

Tibee

obrotka gyula #27902:
Szerintem a Meggy Bt. az testhezállóbb. :D

Lajoska

Tibee #27909: Vadmeggymag MGTSZ.

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!