2009.05.10. Vasárnap

Hogyaszongya. Hol is kezdjük? :)

Voltunk a tavaszi talin.
Sajna nem tudtunk végig ott bandázni, eleve annak is örülni kell hogy a jelenlegi körülmények (anyagi) között ott tudtunk lenni.

Erre az útra a kék vizipókot jelöltük ki, okot lásd az ezt megelőző bejegyzésben. :)
A kék vizipókkal idáig csak a környéken mertünk mozogni, mivel a megvételekor minden volt csak nem megbízható - és jó ideig eltartott mire sikerült azzá tenni. Mostanra gyújtás, karbi, kipuff elkészült, az utóbbi kivételével a többi már bizonyított, így "nyugodt szívvel" választottuk ki eme feladatra a Laceeee BIS -t. :)

 Reggel mosással kezdtem, aztán útnak indultunk keszthely felé. Ott találkoztunk Becii kollégával, onnantól "konvojoztunk" a balaton északi partján. Nyugodt tempóban mentünk, kb 85 -ös tempó lehetett az átlag. Tihany körül mentünk át 90 -es utazóba, hogy nagyjából tartani tudjuk a reggeli 8 órás érkezést - ez pár perc híján sikerült is. :)

 Érkezéskor szokásos pacsi, puszi, meg ilyenek, majd rég nem látott gépek szemrevételezése. Értelemszerűen Holló gépe volt a leginkább átalakult gép, bár negatív értelemben Buszos Petya gépe is alakul (tőle ígéretet kaptunk arra hogy még szétesés előtt le lesz állítva és pár év alatt újjáépül). :)

 Aztán a banda útnak indult a földalatti túrára. Útközben igazi látványossággá nőtte ki magát a vonulás, mivel szép létszám jött össze, ha jól rémlik 36 kisautó volt.
A földalatti túra klassz volt, hihetetlen mit tudtak összerakni soksok évvel ezelőtt az akkori "mesterek". Volt még némi vegyi üzemes vasúti kalandozásunk, ahol Pocoknak sikerült magát sínre tenni. Azaz csak közé, mert mint kiderült, a pók nyomtáva kisebb mint a normál vasúté. :D

 Ezután indultunk Tihany felé, ahol sikerült a hegy tetején megállni, egy parkolóban. A banda egy része kajálni ment, a másik meg inkább körülnézett. Mi inkább fotózgattunk, nézelődtünk, pár apróságot vettünk. Az árak azért ütnek rendesen... :)

Utána következett Nagyvázsony, megint vonulás. Ide sokan csak késéssel érkeztek, mindjárt két felvonásban. Kicsit viccesre sikerült a várlátogatás, mivel ha jól láttam, a banda nagyobb része inkább kiült a domboldalba, vagy sétált, vagy szerelt, vagy csak traccsolt a miniatűr parkolóban. :)
Mi ezután búcsúztunk is, már akitől tudtunk - a tömeg ugyanis elkezdett lelépni, mi meg próbáltuk összerendezni a keszthely felé, illetve a kaposvár felé tartókat. Mi végülis Csabával mentünk, és az északi part melletti utat választottuk. Keszthelyen még megálltunk elbúcsúzni, (amiből egy tisztes hosszú beszélgetés lett aztán), majd hazaindultunk kanizsa felé.

 Ezúton is szeretnénk megköszönni:
-Dömiéknek a szervezést
-a sok sok megjelent embernek a közös kirándulást
-tihanyi és vázsonyi eszmecseréket az érintetteknek :)
-Robinak, hogy Nagyvázsony felé tartva a templom mellett a gépét megrúgatva kőzáport kaptunk tőle, telibe verve a kisautó orrát... :)
-a szervezőknek, hogy eleve a felvonulást vezető autó állt neki körbe körbe szaladgálni a körforgalomban, meg a templomnál, és az előbbinél kis híján belénk rohant egy ideges arra közlekedő egyén

E két utolsó sirámot leszámítva nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük mindenkinek ezt a klassz hétvégét. :)

u.i.: a kisautó természetesen "hiba nélkül" futotta végig a kb 340Km -es távot. Az apró baki az én szerelési hibám volt, kipuff szerelésnél a gázkar mögé ugyanis véletlenül befűztem az egyik gyertyakábelt, emiatt odafelé menet párszor kiakadt a gáz, és ordított a motor (illetve tempomat volt sebességbe kapcsolva). :)
Keszthely Sínpolszki :) 133 :) Szerelés van ezerrel (füstölt mint egy rossz dízel) :) Nem tudom mennyire látszik, de ott a háttérben az M7 -es (Kőrishegyi) völgyhíd :) Elöl a tihanyi tó, háttérben a balaton Na itt kanyarodáskor kaptuk a kőzáport...

Kommentek

raver

gyere sürün gyõri kistalira , ott rendszeresen körforgalmazunk :D
de azt a kis parkolót , megtöltöttük rendesen :D

Dave07

Örülünk, hogy eljöttetek, és, hogy jelesre vizsgázott a tempomatos BIS :D

CsuTee

Jók a képek :)

VadMacs

raver #33409:
egészen más pár autóval, meg úgy hogy mindenki ismeri a környéket. Itt viszont vonulás volt közel 40 autóval, és ennyi autó poén ide vagy oda, akkor sem fér be a körforgalomba (mert ugye vonuláskor mindenki megpróbálja nem lehagyni a következõt). ;)

Dave07 #33410:
hazafelé nem volt tempomatos, mert amikor valaki meg akarta lesni a motortert, feltûnt a turpisság :D

CsuTee #33414:
dankesün :)
A sünökröl jut eszembe: vagy 10 -et láttunk döglötten az utakon aznap.

raver

VadMacs #33418:
nem azt mondom h nincs igazad , de jó buli pár kör a körforgolomba , majd épittetünk egy bazi nagy körforgalmat csak nekünk :D

VadMacs

raver #33421:
nem azt mondom hogy nem jó buli, de mint említettem qrva sokan voltunk, és volt majdnem egymásba rohanás, mert nem fértünk el - meg közénk hajtottak az ideges autósok. És a felelõsséget ki viszi el, ha valaki belénktrafál?

piciHuBo

Még jó hogy Szél-mester a másik bises kiváncsi volt a mocidra :D :D

piciHuBo

VadMacs #33422:
Egymásbarohanás? :D Este mikor visszamentünk a szállásra, 2 kisókos aki nem klubbtag meg ilyenek ott voltak! (aki látta a szelepfedél elszállós tocsogós olajos kocsit...) aztán 4 kispok vette az irányt bp fele! Megáltunk tankolni azaz a többiek én nem :D és a 2 ismeretlen polski a kutrol kifele egymásba mentek :D mi Szél-mesterrel mentünk haza nem vártuk õket :D

Dömi

szarragas.hu

A körforgalmazás azért volt, mert elég sok civil is közénk kerekedett, és ezzel a 2 körrel sikerült elérni, hogy kikerüljenek közülünk. Ami tán nagyjából sikerült is, ha jól tudom.
A majdnem beléd trafálást meg el tudom képzelni. Én elõl kb 20km/h-val mentem körbe, úgyhogy abban a 3 polski széles körforgalomban tán el lehetett kerülni a ütközést.

VadMacs

Dömi #33432:
szanalmas.hu

Ha ott lettél volna a körforgalom túloldalán, ahol mi voltunk, láthattad volna azt amit mi. Azt hogy satufékez az elõttünk lévõ, mert egyre csak mentek be az emberek, akkor is amikor a hely már elfogyott.
Lehet én vagyok csak hülye, mert bár észrevettem hogy egymás mellé több autó is elférne, de nem azt csináltam. Meg ha jól láttam, a többi "hülye" sem... ;)

Azzal az autóssal meg végképp nem tudtam volna mit csinálni, mert gyanítom hogy nem érdekelte milyen jó buli, és látszott rajta hogy felettébb idegesíti hogy más hülyesége miatt nem lehet közlekedni. ;) Az egyik satufék pont amiatt volt, mert olyan tempóval berongyolt közénk, hogy egyszerûen mást nem lehetett tenni.

CsuTee

VadMacs #33418:
Akkor ez összeesküvés ;)

VadMacs #33422:
Nem igaz hogy mindig beléd akarnak menni :P

Dave07

nem ám itt veszekedtek

VadMacs

CsuTee #33434:
2.: azt már rég megszoktam, hogy ezt a típust lesz*rják az úton közlekedõk, egyszerûen levegõnek nézik. Itt éppen nem errõl volt szó.

Dave07 #33436:
eszem ágában sem volt (mert tényleg jól éreztük magunkat), csupán fel akartam hívni a vezetõségben ülõ kollégám figyelmét egy apróságra. Nyári talin már másodszor vettük igénybe a rendõrök segítségét a felvonulás miatt, mert tudtuk hogy ekkora létszámot vezetni mekkora felelõsség (konvoj szétszakadástól elkezdve sok minden lett figyelembe véve). Erre most saját magunkat vágjuk képen, mert ez tök jó buli, én meg itt sz*rrágok a vonulók biztonsága miatt. :(

Dave07

VadMacs #33437:
Reméltem is, hogy nem veszekedtek. A lényeg az, hogy jó volt a tali, abból a szempontból Döminek adok igazat, hogy itt fel tudtak zárkózni a többiek, na meg nagyon feelinges is volt, viszont neked is igazad van abban, hogy nem éppen egy biztonságos megoldás, mert nagyon sok embernek leszarja, hogy éppen egy találkozó zajlik, és miért körözgetünk, a lényeg, hogy átjusson a körforgalmon, sajnos ez a magyar közlekedési kultúra hiánya miatt van. Sajnos te egy rossz helyzetbe kerültél, de szerencsére nem lett baj, nekem meg jogom sincs megítélni se a te, se pedig Dömi álláspontját, csak ne legyen ebbõl háború. Én se vagyok benne biztos, hogy tökéletesen le tudjuk majd bonyolítani a kaposvári õszi talit, de azért megpróbáljuk. ;)

obrotka gyula

VadMacs #33433:
mindig a masik a hibas. ugyanakkor, ugyanott szinte mindenki mas fel tudta dolgozni a szituaciot, csak neked szurta a szemed, csak teged akartak elpusztitani. korforgo utan nem lehetett megallni belathato szakaszon, igy szerintem domi dontese teljesen helytallo volt.

Marczin Róbert

Hmm... Bocsika. ;)
Legközelebb tarts kellõ követési távolságot. ;)

VadMacs

Marczin Róbert #33489:
ott mindenki azzal foglalkozott (lásd képet). Akkora sebességgel nem haladtunk hogy indokolt lett volna nagyobb követési távolságot tartani.

obrotka gyula #33488:
kicsit félreérthetõen fogalmaztam: nem "belénk rohant", hanem "közénk rohant" lett volna a megfelelõ kifejezés, mivel az elõzõ azt sugallja hogy én lettem becélozva. Nem személyem ellen irányult, csak az ürgének elege lett, és hirtelen bevágódott közénk (lesz*rva hogy neki körforgalomnál eleve kinn van az elsõbbségadás tábla is). :)

Laceeee

VadMacs #33491:
Szóval mivel az autós bement a körforgalomba a polskik közé azért a szervezõk a hibásak? és ha úton hazafelé neked megy valaki akkor az a baj, hogy miért pont akkorra szervezték a találkozót?? Komolyan idõnként nem tudlak megérteni.

VadMacs

Laceeee #33541:
kurvára elfelejted hogy a szervezõk (tisztelet a kivételnek) inkább megpróbálnak vonulás alkalmával olyan útvonalat összedobni amivel a lehetõ legkevésbé akadályozzuk a forgalmat, másrészt minél kisebb legyen a veszélye annak hogy a bandát szétszakítsák.
Ismét meg kell jegyezni, hogy nem a büdös semmiért vállaljuk be nyaranta azt hogy rendõrös vonulás legyen a nyári tali, még ha fizetni is kell érte, nem keveset.

Természetesen az hogy közénk rongyolt az idegeskedõ autós, az azt jelenti hogy megszegte a KRESZ -t (körforgalomban annak van elsõbbsége aki a körforgalomban tartózkodik már), de nem kell visszaolvasni sokat hogy ezt én is leírtam.
Ugyanakkor megszegték a KRESZ -t ilyen alapon a vonulók is, mert sokan úgy mentek be, hogy látták, tele van a körfogó, ergo a bevágással nem adták meg az elsõbbséget a többi kollegának. Ha buliból valaki pont elém vág be, én nyomhatok egy satuféket, de a mögöttem jövõk értelemszerûen elég közel jönnek (vonulás...), akkor meg jobb esetben hátulról töretem össze magamat.

Annak adtam hangot hogy újabban már mindenki sz*rik a másik biztonságára, ha valaki aggódik az meg tiszta hülye...?

VadMacs

Laceeee #33541:
visszatérve az alap kérdésre: természetesen ha odafelé vagy hazafelé úton történik valami velem (vagy bárki mással) azért nem a szervezõ tartozik felelõsséggel.

Csak itt a szervezõ/felvonulást végzõ ember állt neki körbe körbe menni, így aki nem tudta az útvonalat - de a közlekedõket sem akarja feleslegesen veszélyeztetni, az mi mást tud tenni, mint megy utána. Onnantól kezdve hogy az elsõ vagy pár autó megy az útvonalon tovább fogócska nélkül, a többinek már van lehetõsége mellõzni, mivel tudják merre kell menni.

Amúgy szeretem a poénokat, de hadd legyen lehetõségem eldönteni hogy össze akarom e töretni az autómat ilyen baromságok miatt. Ti már sokan tudjátok milyen érzés amikor belétek rongyol valaki, vagy belerohantok másba. Ha lehet én ezt megpróbálom elkerülni, vagy legalábbis minél tovább kihúzni ilyenek nélkül.

Amúgy legközelebb mi jön? Ha a körforgalomban elfér egymás mellett több pók is (megmondták biza nekem), legközelebb fõútvonalon vonulunk úgy, hogy egymás mellett 3 halad, a többi közlekedõ meg le van sz*rva (mert buli van)...?

Marczin Róbert

VadMacs #33548:
Elárulok neked egy nagy titkot, ami után talán máshogyan értelmezel majd dolgokat talán...
Dömi nem poénból kezdett körözni, hanem sokkal inkább amiatt, mert megint volt egy-két nagy okos a sorban, mint ahogyan nyáron is, hogy a megállapodás ellenére megállnak a vonulás közben és kibaszott nagy észre vallva autókat engednek az alsóbb rendû útvonalról a sor közé, akik késõbb idegesek, cikáznak, vagy nem haladnak. Dömi szerintem ezért próbálta bevárni a sort a körforgóban.
Szarakodhatsz itt, hogy mindenki hülye, meg mindenki közveszélyes, mégsem éreztem rázósnak a szituációt, mégsem jött be elém idegen autó, sem mögém. Ennek valószinûleg az lehet az oka, hogy enyémnek léges kasznija van... más oka nem lehet ezek szerint.
;)

Laceeee

VadMacs #33548:
az én észrevételem az, hogy a konvojban haladással neked alapvetõen problémáid vannak. Pesten többször lemaradsz, 4 polski befordul elõtted jobbra és te mész tovább egyenesen... Szerintem gecire észre lehet venni fõleg egy ilyen széles körforgalomban hogy kihajt-e eléd valaki vagy sem. Semmi bonyolult mûvelet nem volt ebben a két körös akcióban, a közénk beszorult jármûvek ki tudtak hajtani és a sor hátulja is utolért minket. Többen behajtottak a körforgalomba, elmentek mellettünk. Amikor kikanyarodtunk még el is engedtek. Ezért találták ki a tükröt és a követési távolságot. Azért mert konvojban haladunk még vannak mások is az úton akik közlekednek és erre oda kell figyelni és tiszteletben kell tartani. Amikor egyszer félreálltunk akkor is majdnem összecsúszott néhány autó mert elbambultak. Azt hiszem ez is a szervezõk hibája mert nem tartottak koncentrációnövelõ tréninget.

VadMacs

Marczin Róbert #33552:
õszi talin a visszapillantóban lehetett látni hogy kerültek idegen autók a sorba. Lehet ott is körbe körbe kellett volna rohangálnom? Nem baj, majd legközelebb visszafordulok, addig meg összegyûlik mögöttem mindenki.

Laceeee #33553:
eddig az összes közgyûléses talin ott voltam, és nem emlékszem egy olyan esetre sem hogy konvojból kiálltam volna.
Tavaly egyrészt nem pókkal voltunk, másrészt mi külön vonultunk, mert párunk jól ott maradt az elsõ helyszínen, az ott ragadtakat meg én vezettem.
2007 -ben sem tévedtem el, pedig ott a pesti kollega még a pirosra váltó lámpán is átzúzott, az hogy a mögötte jövõvel mi lesz, odatalál e, azt már lesz*rta. 2006 -ban szintén ez volt.
Ezt meg eljátszhatjuk: gyere le kanizsára. Csak 3x kisebb mint pécs, de ígérem hogy a pénteki forgalomban beviszlek olyan helyre ahol leszakadsz, aztán akkor is lehet engem hülyézni, mert csak, mer az jó... ;)

VadMacs

Marczin Róbert #33552:
Laceeee #33553:
amúgy téma a részemrõl lezárva. Leszarom kinek milyen autója van, meg mibõl lett átalakítva, hogyan lett feltuningolva, lefestve, mennyire van szétrohadva, stb. Az esetbõl tanultam, levontam a következtetést, legközelebb majd ennek megfelelõen viselkedek ilyen szituációkban. Más meg csináljon azt amit akar, max ha balhé lesz akkor röhögök azokon akik szerint minden fasza. Ennyi...

Dömi

VadMacs #33548:
mindig ezzel a 3an egymás mellett haladással jössz.
én azt mondtam, hogy veszélyhelyzet esetén a baleset elkerülésére annyi hely volt mint a BIS csomagtartójában. KURVA SOK!
Nem azt mondtam, hogy 3 polskinak kellett volna egymás mellett haladnia.
Na majd személyesen megvitatjuk valamikor, akkor nincs ki diktáljon.

VadMacs

Dömi #33576:
majd valamikor megvitathatjuk, mert itt kezd egy végeláthatatlan szappanoperára hasonlítani a dolog.
Nekem meg lehet csak annyi volt a bajom, hogy a saját autómat féltem. Nem sokkal azelõtt majdnem egymásba rohant pár tagunk, mert elõttem páran satufékeztek (szokásos "szabadosan vezetünk" stílus miatt). Az elõttünk lévõ autóban meg ott volt a kisgyerek.

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!