2009.05.30. Szombat

Kissé érdekesre sikerült a mai program.
Két feladatot akartam végrehajtani:
-kókányolt benzincső cseréje (Laceeee nagy kedvence lett amikor náluk szereltük a vizipókot :D )
-kuplung bowden cseréje

Előszöris az utóbbi feladat törölve lett, majd később bepótoljuk.
Helyette jött némi festegetés, a motortérben az egyik csöveket tartó vas ugyanis elég randa állapotba került. Kellően rozsdás ahhoz hogy hozzányúljak, hála az égnek a számított állapotba még nem került - azaz még nem rohadt, csak nagyon úgy nézett ki. Természetesen ugyanazt a kezelést kapta mint a fehér vizipók szelepfedele: rozsdátlanítás amennyire lehetett, zsírtalanítás, majd némi rozsdagyilok lötty, száradás után meg festés. Sajna fekete nem volt kéznél, volt viszont fehér és ezüst. Ez utóbbi mellett döntöttem, mert bevált. :)

Közben felváltva ment a benzincső cseréje. Azaz első körben nekiálltam letekerni a csavarokat, illetve kibontottam az utasteret a megfelelő helyen. A tank csavarjaiból az egyik megadta magát (kiszakadt), mondhatni legnagyob örömömre. Ez a küszöb felőli egyed volt, aminek a feje legnagyobb örömömre elérhetetlen helyen van. Nem volt mit tenni, fel kellett fúrni és egy 8 -as menettel elláttam, majd így rögzítettem azon a ponton a tankot. Kissé nehezen lehetett kifűzni a régi csövet, az ugyanis olyan mértékben hajlíthatatlan lett, hogy hajlítási kísérletre törött.
 Visszaszerelésnél kissé meg kellett küzdeni a gumicsövekkel, de végül sikeresen elkészült minden. Valaki leírhatná hogy a retekbe kell ezt egyszerűen megoldani. :D

Két jóbarátom :) Egy fokkal normálisabban néz ki, mint Új csővel végre Emiatt álltam neki - nem volt bizalomgerjesztő Így néz ki Laceeee kedvence: ha nincs a fekete benzincső, így oldja meg egy faszláma (előző gazdi)

Kommentek

GABI703

Ejjha neked is kijár a kókányolásból, nem semmi... :( Van még valahol látható kókányolás a kocsidon? :( :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!