2009.08.05. Szerda

Hurrá, újra nyári tali. :)

És már megint csak szombaton tudtunk útnak indulni. :(
Odafelé az utunk nem volt eseménytelen - ezúttal azonban nem a kisautó tehetett róla, ő ugyanis egész hétvégén szépen muzsikált, egy apró malőrt leszámolva (erről később).

Megérkezéskor kipakoltunk, regisztrálni csak később tudtunk Dömi elfoglaltságai miatt. Alig végeztünk a sátorral, máris indulhattunk a tavalyi megszokott helyszínre (ügyességi versenyek). Jó volt újra látni a lengyel BIS -t, Fifit, nem hiába mondom hogy a lengyelek őrültek, meg hogy a vizipókok akkor is jók... :D
 Viszont örömteli volt hogy idén jóval több külföldi jött el, üröm az örömben, sok ismert magyar kollega viszont távol maradt. :(
Láttunk Tibeeeee gépet, hollooooo gépet, a tavaszi taliról ismerős zöld gép is felbukkant (el is neveztem Süsünek, már csak úgy a füst miatt is :P ), CsuTee vizipókja is él még. KG gépe nagyon pörög, a villany polszki meg akár egy villanymozdony, úgy gyorsul. :D
 Szombaton megint elfoglaltam CsuTee másodülését, akárcsak tavaly. Idén annyi volt a változás, hogy helyezést is értünk el. :D Én is beszálltam a saját géppel, mert vérszemet kaptam. :)
 Aztán jött a vakvezetés. Ott bevontuk CsuTee tesóját is, így forogtunk hárman, a három autóban. :D Menet közben jöttem rá a taktikára, ami mint később kiderült, a lehető legjobb is lett. Igaz Qtee mondta a magáét, hogy ilyen idiótán navigáltuk, mennyi időt vesztett. Pedig csak logikusan kellett a pályát gondolatban végigvezetni, majd ezt lediktálni a sofőrnek. Már eleve gyanús volt az idő amikor végigzúgtunk vele a pályán, de az igazi meglepetés az eredményhirdetéskor jött - (javítva: ) harmadik hely. :D Qtee ezek után elnézést kért, hogy kételkedett bennem, meg CsuTeeban, én meg megnyugodtam hogy tényleg nem baromságokra vettem rá őket. :)

 Amúgy még szombat délután volt egy jókorára sikeredett felvonulás. Kivételesen a sor elejébe akartam állni, viszont épp ezért nem készült szinte egy kép sem a menetről. Felvonulás után páran kipuff durrogtatási versenyt rendeztek (Grosso volt a második egyén, amikor az elsőtől vérszemet kapott :D ), erről kering is valami videó. :D

 Szombaton volt még egy műsorszám, amit Csanak nyert meg - igaz ő volt az egyetlen induló, a műsorszám pedig: BIS szelepemelő csere. Nos jelentem, a fehér vizipókunk motorja jócskán lecsendesedett, elveszítve (hogy Gyula barátunk szavaival éljek) idióta varrógép hangját. :P
Csanaknak ezúton is mega köszönet, amiért még ott, és este, már a sötétben nekiállt hogy ígéretét betartsa. Sajna én még lógok neki egy melóval, de hamarosan elkészül az is. 8) Hubonak (aki azóta nem DJ :D ) is köszönet az emelőért, Ravernek meg azért hogy nem kellett visszavinnem az üléseket (amiket Csanakkal párhuzamosan mi szereltünk Ancsával). :)

 Vasárnap reggel az első műsor az volt, hogy felszárítsuk a sátrat, meg a vizipókot. A sárkánygép gazdájával beszéltem egy kiadósat, majd séta. Séta közben előkerült Misee, megrakva 1db Lajoskával, 1db Tibeeevel, és 1db Grossooooval a volán mögött (ha volt negyedik személy akkor majd kijavítanak 8) ). Sikerült rábeszélnem őket, bár csak poénnak indult: "kora" reggel Misee Grosso hathatós segítségével olyat durrantott, hogy a szomszéd autó riasztója nekiállt visítani, a szlovákok gondolom legnagyobb örömére :c) Végül jött egy passz, karbi és dísztárcsa képében. Karbira vadásztam, dísztárcsát meg gondoltam megnézem. Dísztárcsákat szemrevételeztem először, az első még egész tűrhető állapotban volt, a többi azonban erősen viseltes, ezért első körben arról mondtam le. Aztán jött a karbi. Már a szatyron keresztül gyanúsnak tűnt, kibontva jött a meglepi: ez nem a weber amire vadászom, hanem az utolsó vizipókoknak szánt F.O.S. Élőben nemigen láttam, egy bontóst leszámítva - azt viszont csak a résnyire nyílt motortér ajtón keresztül. Tehát szemrevételeztem egy kicsit a szerkezetet. Látszólag mindene megvolt, de mintha mégsem. További szemrevételezést követően jöttek a kérdések. Hol a gyorsító rajta? Nincs talán? Kívül nincs, úszóházba meg másnak kell a hely (mondjuk benzin). A szép kis weber licensz alapján gyártott karbinak nincs gyorsítója? Na akkor pillangók és torkok vizsgálata. Eggyes torokban ott a két fúvóka - tehát akkor mégiscsak licensz alapján készült, de...
Aztán a végén összekapcsoltam a látottakat a korábban mentoromtól tanulltal: az F.O.S. karbi a weberhez képest kb olyan, mint a neve. Jóval gyengébb (nem csak a gyorsító hiánya miatt), hiába a licensz.
 Tehát ezt figyelembe véve újra átnéztem a karbit: a licensz miatt ezen is lenne gyorsító, csak magát a dobot csesztek felrakni. A "helye" megvan, kb ott lenne mint a weber tesón. Itt csak a helye van meg, lengyel szokás szerint ezt lespórolták. Aztán kicsit megvariálták a szivatót is. Kidobták a felső pillangót, és egy szemre megbízhatatlanabbal helyettesítették (újabb variálás, pl mi lett a weber hidegindítója helyett betákolva). Igaz kevesebb mechanikus alkatrészt jelent ez, de a weberen is csak egy kritikus alkatrészt ismerek ilyen téren, azt a műanyag csuklót, amit idáig csak a saját, fehér vizipókomon láttam gyárit. A lengyelről egy dolgot nem mertek lespórolni, azt a mechanikát ami vákuum (és egy mágnesszelep nyitása) hatására emel egy adagot az alapjáratra, ha a hűtőt bekapcsolja. Viszont ránézésre kellett volna egy darabokra cincálás, mozgó (egymáshoz passzoló) alkatrészről rozsda eltávolítás. Így hát dönteni kellett, a döntés meg az lett, hogy ha már egyszer mindenképpen kell venni, és szinte tuti hogy lesz megint egy út az itteni karbi felújítós ürgéhez, akkor törekedjünk a minél jobbra (CsuTeenak pl szemmel láthatóan tetszett a felújított karbi a talis próbaúton, amikor vezethette a vizipókunkat :) ). Így hát legnagyobb szívfájdalmamra - átvizsgálás után - visszaadtam Gyuláéknak a karbit. Nekik ezúton is üzenem, hogy nem találtam meg még azt a BISes csávót (telefon "átmenetileg" ki van kapcsolva), aki itt van kanizsán, és karbit akar bevásárolni, de ami késik nem múlik. :)

 Aztán jött a csomagolás, majd elindultunk. a versenyek helyszínére. Útközben a menetből kiállt egy játékos, megálltunk hátha segíthetünk. Mivel korlátozottan járóképesnek ítéltük többen a gépet, elindultunk volna a többiek után, ekkor azonban rotyogó hangra lettem figyelmes. Azt hittem a hangszórók buzerálják a kasztni elemeit, de kiderült nem. A vízre kezdtem gyanakodni, de az nem volt az ilyenkor szokásos 120-130 fok körül (mint amikor a hűtés villamos köre produkciózik), viszont 100 körül ment, és ezt az akkori levegő hőmérséklet nem indokolta (dög melegben egy tervezési baki miatt megteszi). Vészhűtés jó, villamos probléma tehát nincs. Hőfok megy lejjebb. Oks, útnak indulunk, venti is be be kapcsol. A versenyen, azaz a free gyorsulásin (amikor Lajoska volt a ballaszt) nem is mertem annyira nyomni, ugyanis megint 100 fok körül keringett a mutató, de a Szél Mesternek beígért futamot azért megtartottuk. :) Utána rögtön félreálltam, és elkezdtem a vizipókosokkal felállítani az elméleteket. Ők hőgomba csati sarujaira gondoltak, első körben én is. Amikor kiderült hogy ezek nem bűnösek, ők már passzoltak, de nekem jött az ötlet: kevés víz. CsuTee adott egy flakonnal, amit elkezdtem óvatosan beleönteni, hátha mégis tele van. Hát nem volt, be is nyelte az egészet (meg hazaérkezés után még egy litert). Bár ki sem próbáltam, olyannyira biztos voltam hogy "megtaláltam" a hibát, hogy csak egy rövid alapjáratos meg túrázgatásos körre indítottam be a motrot, ahol szemmel láthatóan gyorsabban reagált a hűtésre, és nem ugrott olyan hirtelen a hőmérséklet. Ezek után lefutottam a szlalomot is, ott már kicsit jobban megeresztettem a gépet, persze szigorúan hardi / menesztő / váltó kímélő módban. :D

 Szlalom után hollo bekéredzkedett a villanygépbe, erre én is kunyeráltam egy belépőt. Hollo után így én mehettem, már akkor közölték hogy ennyi, utolsó utas vagyok. A gép indul mint barom, tényleg illik kapaszkodni, a fék volt viszont a legbrutálisabb - emberünk nagyon kicentizte hogy hol kell "az utolsó pillanatban" megnyomni. :D
Visszafelé útra akart mindent beleadni, de a gép letiltott, így (állítólag) tényleg én lettem az utolsó utas aznapra. :)

 Ezután kemping, majd búcsú mindenkitől, indulás haza.
Hazafelé alig találkoztunk balf*sz közlekedőkkel (talira menet csak 8x akartak megölni minket, jó ha mások helyett is figyelek :( ). Az utazást viszont színesebbé tette az a zamárdi környékén felbukkant Tico, ami megpróbált ott hagyni minket. Zajlik a 4 sávos út, amikor emberünk megereszti a Tico -t. Szenved a gép, hogy lehagyjon minket, pedig csak 85-90 körül mehettünk. Na mondom segítek neki eldönteni a kérdést, én meg kíváncsi vagyok mennyire ellenfél ez a taliga. :D Nem rögtön padlógázzal, hanem olyan kényelmesen gyorsítva elnyúltunk tőlük, örömmel nyugtázva hogy anno nem ilyenre szórtam a pénzem, mert fater próbált felbujtani hogy vegyek ilyet (vagy Marutit), ez is kis autó, de sokkal jobb. :) Mire beérkeztünk az első lakott területre, már alig láttuk a visszapillantóból, csak lakott területen ért utol minket, ahol gondolom jóval gyorsabban jött mint 50, mert hirtelen ért utol. Előzni természetesen nem óhajtott ezek után (pedig hagytam, el is engedtem volna), békésem poroszkált mögöttünk egészen siófokig, ahol "eltűnt". :)

Valahol még találkoztunk egy szembejövő pókossal a balcsi parton, mint utólag kiderült, Csaba volt. :D Amúgy semmi gubanc nem volt, nyugisan haza is értünk.

 Nos ezúton is gratula a szervezőknek, kitettek magukért. Bár mindenhol lehetett hallani hogy kiidegelte az embereket a tájékozódási, minden másról csak pozitív véleményt hallottam. :)

Már megint, a szokásos és elmaradhatatlan motorbemutató... :))) Vakvezetés CsuTee és Qtee társaságában Egy ilyet is :)

Kommentek

CsuTee

Hadd javítsalak, és kérlek te is javítsd ki, Qtee 3. lett azon a versenyen nem elsõ ;)
Akkor leszek boldog ha majd olyan halkra és stabilra lesz megcsinálva a BIS-em mint a tied :)

Grosso

Vazze, ennyiszer se emlegettek pozitívan egy blogban :c)

Lajoska

Ez a durrogtatási mizéria engem is megfertõzött. Azóta sem merem, hogy szét ne szálljon a kipuff. :)

VadMacs

CsuTee #36590:
javítva. Miért emlékszem erre rosszul? :D
Amúgy remélem a fehérre célzol, mert a kékkel ami melóm lesz, még belegondolni is iszonyat hosszú. :)

Grosso #36596:
baszki most miért húzzalak le? Te voltál a tali egyik "sztárja". :D (lásd még rólad készült képek)

Lajoska #36597:
nekem akkor esett le igazán elõször, amikor vasárnap visszaértünk a versenyekrõl. Útközben azt hittem nekem cseszõdött el valami az autón, még a zenét is lehalkítottam, mert nem bírtam rájönni hogy honnan jön a furcsa zaj. Ugye latolgatva volt hogy kik jöhetnének számításba ha durrogtatás lenne, de rád véletlenül sem mertem gondolni. :D Aztán amikor beérkeztünk akkor már beazonosítottalak, de akkor meg azt feltételeztem hogy sz*r a gyújtásod. :P

Lajoska

VadMacs #36598:
Nem, szimplán annyi történt, hogy Tibee autójában töltöttem a szombatot, és megmutatta, hogyan kell. Kipróbáltam, hogy Benõ is tud-e olyat, tudott, nekem ennyi elég. Találkzón jó buli, ha menet közben valaki nagyon a lökhárítóra mászna, lehet, hogy megkínálnám vele, de feleslegesen minek?

Grosso

Lajoska #36597:
Renin megtette. Már tiszta traktorhangja van :D "szerencsére" vasárnapig kell, hogy kibírja. Utána bontódik széjjel a gépjármú ;)

VadMacs #36598:
2/ Persze, minden vagyok/voltam én, csak nem sztár. Jólesett, hogy sokan kamerázták az autóm, meg fényképezték, mikor durrogott is, meg minden, de azért nem voltam én akkora nagy szám. De köszcsike, oan ari vagyol :D :D :D :D

Lajoska

Grosso #36600:
Ez az, Benõn sem valami hejdejó állapotú az a kipuff. Bírja még, de ha szétdurrantom, nem sokáig. (halála után mindenképp fel kell boncolni, hogy mitõl van ennek ilyen hangja)

CsuTee

VadMacs #36598:
egyértelmû hogy a hógolyóra gondoltam, mivel a kéket még nem is láttam élõben ;)

VadMacs

Lajoska #36599:
a durrogásról jut eszembe: a szombati felvonuláson, amikor az M7 -es alatt mentünk át, elõre megjegyeztem hogy "na most itt aki tudja, csinálni fogja". Volt is hangzavar, de ahogy elnéztem a rendõrök is vijjogtatták a szirénát a híd alatt... :D

Grosso #36600:
köszcsi baszcsi, amúgy meg ollan kis ari voltál a kis vigyorgó fejeddel. :D :D :D
Néztem az arcod amikor kameráztak, komolyan olyan voltál mint egy játszó kisgyerek. :P

CsuTee #36623:
mert mindig tüntetõleg távol maradsz, ha azzal elmegyünk egy talira. Mi tehetünk róla? :D

Grosso

VadMacs #36650:
2/ :D :D :D
Télleg olyan voltam? Talán mert egy játszó gyerek vagyok :D :D :D

raver

Köszi az üléseket , olyan jók , és dönthetõõõõ :D :D


Grosso #36596:
ez volt az elsõ és utolsó is szerintem , nézd meg csak enyémet ha negativra vágysz :D

VadMacs

Grosso #36659:
hát az a Lajoskát seggbe csapni akarós kép mindent visz. Mondhatsz bármit, akkor is ott van a szeren. :D

raver #36663:
döntöttél? :D

Törölt felhasználó

Lajoska #36599:
Az nem felesleges, amikor közeledik egy buszmegálló!!! Az a legjobb! Az oda kell! :)

Lajoska

csajos #36733:
Nemár, társaságban gyalogsme szoktam durrantani. :)

VadMacs #36692:
Ráadásul a saját spoileremmel.
Egy pillanatra se fordíts hátat az "embereidnek". :)

Törölt felhasználó

Lajoska #36742:
Csak egyszer próbáld ki! :D Utána nem bírod abbahagyni, és aztán jönnek az út melletti biciklisek...aztán meg minden járókelõ!!!! :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!