2009.08.24. Hétfő

Végéhez közeledik a maratoni fékszerelés - immáron 3 napja dolgozgatunk szeretett első BISünk fékrendszerén.
Őfenesége elmondhatja magáról, azóta pocsék fékkel rendelkezik, hogy hozzám került. Na nem mi csesztük el, bár félig tehetek a dologról. Több tízezres, 2.5 év, meg egyéb apróságok vannak a listán, ennyibe került az hogy mással próbáltam mindig megcsináltatni.

 Mivel közeledik a vizsga, bevásároltam pár cuccot. Dömi blogját tanulmányozva úgy döntöttem, MAFF fékpofák kerülnek az idáig csak "elvben" szidott Samko helyére. Vettem egy adag munkahengert is, meg első gumicsövet.
 Ez utóbbiakra nem volt szükség: nem tudom mikor kerültek oda az első fékek gumicsövei, némi törölgetés után úgy néztek ki, mint ha vadi újak lennének. Mivel nem cseréltük a megérkezése óta, nem számítottam erre. :)
 Aztán nekiugrottunk a fékeknek. Bal hátsóval kezdtük - fékpofákat ledobtuk, majd a fékcsövek látványa (kvázi állapot) miatt megpróbáltuk csak a belsejét kicserélni. A munkahenger belseje hibátlan volt, azért alaposan kipucoltuk. Fékpofák fel, majd jött a hidegzuhany: nem lehetett feltenni az OGy -tól vett fékdobokat. Némi káromkodás után eszembe jutott hogy van pár alaposan felszabályzott dobom, hátha rámegy. Természetesen rá is ment, így ideiglenes jellleggel fent hagytuk. Bal első futónál már nem lehetett megúszni a munkahenger cseréjét, ugyanis a hátsó dugattyú alaposan beszorult (kifelé nem akart mozdulni, befelé annál inkább). Természetesen itt sem lehetett megúszni hogy alapméretű dobok kerüljenek fel, ment a felszabályzott. Következett a jobb első futó. Szintén beállt az ugyancsak hátrafelé néző dugattyú, kezdtem érteni azt hogy miért hiányzott a fékezőerő egy része. :) Aztán jött a meglepi, elfogyott a felső méretre szabályzott dob. :)

Másnap nekiugrottunk a témának, egy Csanakkal leegyeztetett haditerv birtokában. Jómagam is gondoltam arra, hogy kellene egy kis mahinálás a pofákon. Nosza leegyeztettem öcsémmel a tervet, és a harmadik futóra már úgy kerültek fel a fékpofák, hogy előtte beköszörültük a munkahengerre felfekvő felületeket. Gondoltuk hátha így felpasszol végre a frankó dob készlet, az eredmény természetesen nem maradt el. :) A negyediknél kellett még reszelgetni a kézifék kulisszának kialakított helyeken, de az is passzolt.
 Ezek után nem volt megállás, következtek a többiek: szépen sorban le lettek köszörülve a pofák. Én még azért kezembe vettem egy ráspolyt is, és kicsit faragtam a pofákon, hogy minél jobban hozzápasszoljanak a nekik szánt dobhoz. :)

 Volt még némi malőr a légtelenítésnél, csak erre elment vagy 2-3 óránk. Szinte magától is gyógyult meg, ráadásul úgy hogy akkor épp feladtuk a küzdelmet. Remélem tényleg nincs most ilyen gondja... :)

 A pofák meg...
Hát, a Samko -t leszedés után szemrevételeztük. Az automatika szinte az összes pofán pocsék volt (8 pofából asszem' kettőn rendelkezett tűrhető automatikával), kézzel nyugodtan és (a körülményekhez képest) könnyedén lehetett noszogatni. A fékbetétek meg vékonyabbak voltak, azaz inkább a Maff betétei voltak érezhetően vastagabbak, gyanítom ezért volt a nagy köszörülés.

 Kézifék nincs még véglegesen beállítva. A bal hátsó pofákon a kulisszához kapcsolódó reszelgetést túlzásba vittük, és most győzöm beállogatni hozzá a bowdent és a kart. :)
 Volt próbaút is: határozottan jobb a fék, meg ahogy kezd bekopni, végre nem kell szinte padlóig nyomni, meg úgy hogy a tűzfalnak kell kiszakadni az erőlködés miatt. Annyi malőr volt hogy az első próbán valami ütemesen zakatolt a bal oldalon: mint utólag kiderült, valami beszorult a (bal első) fékdob és az agy közé, aztán kvázi azon billegett. Takarítás után patent lett. :)

Bónusz 1: ha már egyszer volt, lecseréltem ezen a gépen is a légszűrőt. :)
Bónusz 2: két fényezés között (öcsém Bravo gépének egyes elemeit kellett) unalmamban beültem, és megpróbáltam "szóra bírni" a rádiót. Mivel a tetőre az autót felújító jómunkásember szerelte fel az antennát, ezért ott kezdtem bontani, mivel a rádió körül nem találtam hibát. Meg is lett a hiba: a jómunkásember úgy fűzte be a lukon az antenna talpát, hogy a szigetelését nem bújtatta rendesen a furatba, így az antenna szigetelés nélkül hozzáért a kasztnihoz. Egy gonddal kevesebb... :)
Végre tiszta a légszűrő is. :)

Kommentek

obrotka gyula

Önbeálló mûködésének ismerete nélkül nem is fognak felmenni a jó dobok. :) :)

VadMacs

obrotka gyula #37239:
az ismeretekkel nem volt gond, max pár hónappal ezelõtt. Azóta szorgalmasan tanultam.
Tudom most jönne a szöveg hogy miért nem nyomtuk összébb a pofákat, de össze lett nyomva amennyire csak lehetett. Ezért jött ez a megoldás.

obrotka gyula

VadMacs #37261:
Ne a helyén próbáld összenyomni kézzel, hanem kiszedve dugj át rajta egy csavarhúzót, és tehénkedj rá izomból, hogy az önbeálló megfelelõen álljon. Utána berak és próbálgat, hogy jól álljon.

Ha jó a fékbetét, akkor nincs olyan, hogy nem megy fel a dob.

VadMacs

obrotka gyula #37274:
próbáltuk mindenhogyan, egyszerûen képtelenség volt.
Meg mint említettem, már szemre is vastagabb betétei vannak, mint amikkel idáig találkoztam. Samko volt is itthon még új állapotban, annál kb 30% -al lehetett vastagabb.
Öcsém gondolkodott hogy nem e felsõ méretes (felszabályzott) dobhoz kell, mert ilyennel még õ sem találkozott. De a dobra meg simán rápasszolt a pofa (kiszerelt állapotban), ezért találtuk ki Csanakkal hogy ebbõl köszörülés lesz.

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!