2010.05.05. Szerda

Újabb lépés a befejezés felé.
Sajna szivatnak a jómunkásemberek rendesen. A lakatos leváltását követően úgy volt hogy hetekig állni fog a meló, ezalatt gondoltam átnézzük az ajtók állapotát, és megcsináljuk az esetlegesen még felbukkanó hibákat.
 Sajna az új lakatosom főállásban 4 műszakos munkarendben dolgozik, így időbe telt (pár nap) mire tudott volna menni.
 Aztán amikor időpontot akartam egyeztetni a fényezővel, az autó hirtelen elkezdett kurva gyorsan fényeződni, még mielőtt oda akarnánk érni. Elsőként az ajtók fényeződtek le, hogy ezzel lenullázzuk a dolgokat. Híváskor ugyanis a fényező közölte, hogy nekiállt, és elkészültek az ajtók, díszlécek, valamint elő van készítve a kasztni is fényezésre, másnapi dátumozással.

 Na ajtóknak annyi. Hála az égnek semmi olyan bajuk, ami beavatkozást igényelne.
 Díszlécek viszont vicces téma. Az ajtók lécei közül az egyik totálkáros, így be kellett szerezni egy másik szettet. Ezt kaptam FZRTomtól, de annak is az egyik fele felejtős - iszonyat görbe. Kiderült ami nem volt addig egyértelmű számomra: a két oldali léc teljesen egyforma, és nem egymás tükörképei. Viszont mivel mindkét szettből van egy jó, megvan a pár. Csak más más helyen voltak, az itthonit ugyanis csak azért nem vittem le, mert a fényező szerint nem volt rá szükség, azzal majd a legvégén foglalkozik (amikor együtt van az összes műanyag elem).

 A lécek mint utóbb kiderült, nem is lettek lefényezve. Csupán elő lettek készítve, a műanyag alapozásig jutott el velük a folyamat. Lökösök közül az első maradni fog, mivel eredetileg csak a hátsó törött (jobb tartóvasnál), az OGy&KG művek által importáltnak pedig valami gond támadt a kiválasztott lökhárító páros első darabjával. Tehát ebből is összeáll az ép páros. Hogy pontosan mikor érkezik az import az passz, mostantól azon múlik a dolog hogy Becii mikor postázza el nekem legalább zergeszegig. :)

 Ha már egyszer fel lett rúgva a műsor, jött a következő probléma: gyanítható volt, de közölték is, fényezés után nem óhajtják sokáig ott tárolni a kisautót. 1-2 nap vacillálás után - esővel való fenyegetés közben - beszereltünk némi elektromosságot, majd elvontattuk a gépet a további melók színhelyére (saccra 10Km). A mai nap aztán nekiálltunk a motortér befeketítésének, a műsor alváz és üregvédelem, & hasonlók voltak. Most hogy a melóknál már jelen vagyok, kicsit nyugodtabban érzem magam, mert látom mi történik, ha valami nem tetszik korrigáltatok. Pár nap és kész a kisgép a következő szállításra (a saját garázsába, ahol közel fél éve nem járt) - onnantól csak motorra és váltóra, meg némi tisztításra vár a gép.
Új szín ...régi embléma. Marad... :) Az ordenáré lukak helye. Gyári ablakmosók mehetnek végre Végre épül, és nem darabolódik :) Ennek a motorterenem lesz kihagyva, mint a fehéré anno Na akkor hátfal is

Kommentek

tunyi1986

tetszik :) sok sikert üregvédéshez meg alvázvédelemhez!
Macska csinálsz nekem képeket róla? (köszi) :)

obrotka gyula

Fény maga tényleg jól néz ki, de miért nem fényezte le a hátfalat és a motorteret is? Rücsivel kifújni baszottul nem szép és még csak nem is praktikus.:(:(

Emblémát tuti jól ragasztottátok vissza? :) :) :)

Laceeee

obrotka gyula #44290:
Rücsinek az a fantasztikus elõnye, hogy be fogja inni az olajat és többet ugyanolyan "szép" fekete nem lesz. Ellenben elõbb vagy utóbb ez le is fogja oldani a helyérõl.
Egy finom rücsire fújtak volna fillert, azt átcsiszolják és úgy kap színt egészen máshogy festene.

VadMacs

obrotka gyula #44290:
Laceeee #44291:
sajna ez az egész úgy el lett b*szva hogy ihajj, ezen már nem kell kiakadni. Elgondolkodtató hogy egy fényezõ egy ilyen tróger lakatossal álljon össze. Sajna elfogyott a pénzügyi keretem, és még mindig nincs melóm. Amúgy pár felületi rozsdát kellett kezelni (eredeti fényezés még viszonylagegészben volt), aztán utána szórtunk.

Annyira nagyon nem lesz olajos sok minden. Csanak érti a dolgát. :) Sajna a sok elb*szott munka miatt ezt az egészet nem végleges megoldásnak szánom, már most is így kezelem a dolgokat.

Grosso

Kurvaszép a színe!!! Kedvenc ;)

CsuTee

Télleg szépp lett a színe :)

raver

tetszik a szine, szép kis történet, vannak fura dolgai az ilyen embereknek sajna.

KG

VadMacs #44301:
Motorteret kifújhattad volna Te is, kb. 4000Ft-ból megvan a filler/festék, és néminemû munka. Kár érte. :(

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!