2010.05.25. Kedd

Ismét haladgattunk a kis kék géppel.
Ezúttal Ancsával kettesben látogattunk ki a garázsba, miután kipihentem a Rasztabandi féle "szivatást", aki remélhetőleg mostanra tudja már, melyik a karbin a "CO csavar" (és mi az ami biztosan nem). :)

 Ancsa bevállalt több kárpit elem tisztítást, a hátsó üléseket és ajtókárpitokat előzőleg otthon letisztította. Ugyanis derék első lakatosunk először összemocskolta a mancsát, majd úgy kellett neki szövetkárpitot markolászni. A vízcsövek is tisztábbak lettek a motortérben, valamint rakott némi rendet a garázs "menetirány szerinti" jobb oldalán - azóta a garázsban mindkét oldalán lehet közlekedni a kisautó mellett. :D
 A hátsó dobra belül passzoló kárpit elem bal oldalt visszakerült a helyére, igaz csak ideiglenesen, később leszerelem tisztítás miatt. Az ezt lefogató lemezcsavarok erősen korrodáltak voltak (a kárpitot megfogó alátéttel kvázi összerohadt), így keresni kellett valami pótmegoldást. Fater garázsában találtam műanyag kárpithoz való alátéteket, meg belepasszoló süllyesztett fejű csavarokat.

 Nekiálltam a villamosságnak is.
Központi zárak bekötését akartam végre megoldani, de ismét feladtam. Ha valakinek van fotója olyan megoldásról, amikor az ajtó - kasztni közötti vezetékelés extra lyuk készítése nélkül lett megoldva, az legyen olyan kedves elküldeni nekem. :) Vannak elképzelések, de megnéznék már kivitelezett megoldásokat is.

 Nekiálltam a második ablakmosó tartály villamosságának is. Szereztem megfelelő (gyárival azonos vastagságú) kábelt, forrasztottam sarut a végére, majd bepattintottam a kapcsoló aljzatába. Saru szerencsére szabvány, így a helyén is maradt a kapcsoló behelyezése után is. :) A drót másik vége jelenleg a kisautó jobb elejében várja, hogy megkapja a mosóberendezés motorjának villamos csatlakozóját, meg némi drótot testelés miatt.
 Ezután a kábel másik végét végigfűztem a leendő helyén, "szerencsére" ehhez le kellett venni a már beszerelt fűtőradiátort és a ventilátort mellette. Így viszont találtam ott egy kábeldarabot (4in1), ami némi sakkozást követően kikerült a gépből, mert sehol sem végződött. :) A meló végeztével végre beszerelhettem a műszerfalat a helyére, ami a mosó drótja miatt nem került a helyére idáig.

 Befűztem a hátulról jövő mosóberendezésnek szánt csövet is, most már az első csomagtartóban van a vége. Sajnos nem ott ahol lennie kellene - a gyárilag neki szánt helyre ugyanis valami nagyokos az erősítő pozitív vastag kábelét fűzte, így a vastag kábelköteg "rejtett" gumijának (ami a tűzfalon van szigetelésként) második felébe fúrtam meg a gyárilag lezárt lyukat.nem is meló volt azon átfűzni a vastag csövet, de legalább nem kell aggódni hogy rosszul fog szigetelni a gumi. :) A cső sajnos nem volt megfelelő hosszúságú, így meg kell toldani, meg toldáshoz valami műanyag toldó elemet is kell keresni.

 Időm nem maradt újabb szerelésekre, a maradék időm azzal telt, hogy szemügyre vettem az első csomagtartóban eszközölt "barbárkodásokat", amiket az egyik korábbi tulaj eszközölt. Előkerült több relé, de olyan összevissza drótozás meg mókolás volt ott, hogy nehezen sikerült kideríteni, mire is valók. Hát az első világítást relézték: drót lenyissz, összevissza huzogatva semmi rendszer az egészben, viszont jókora káosz (csupasz, korrodált drótok, csupasz, majdnem széteső drótra rátekerve pl másik, stb). Ha minden igaz akkor kivágom ezeket a mókolt cumókat, és visszakötöm az eredeti kábeleket. Lengyelből importált relé van, majd azzal megoldom a dolgot, és tudni fogom végre mi hol van, mi hova megy.
Hátsó dob kárpit új rögzítés. Hirtelen nem volt más kéznél Tök jó buli, ha a gazdi maga építi a gépét :) Végre kezdenek normálisan kinézni Műszerfal a helyén Bónusz macskás kép :)

Kommentek

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!