2011.01.16. Vasárnap

Természetesen itt is megállt az idő több hónapra. :)

December 24 -én jött egy meglepi: olyannyira lemerült az akksi, hogy a műszerfalon sem volt élet a gyújtáskulcs elfordítása után. Ekkor próbáltunk bele életet lehelni a kék segítségével, de ezt végül feladtuk, esélytelen dolog volt ilyen állapotú akksival.

Az akksit később hazavittem, majd töltőre került. Úgy tűnt, egy hosszú töltést követően üzemképes marad. A fehér közben megkapta a kék akksiját, jelenleg is azzal üzemel. Az immáron kékbe került másik akksi viszont annak ellenére szenved, hogy használat előtt rámértem, és stabil 12.5V feletti feszültséget lehetett mérni rajta, több héttel a töltés után.

 Második napirendi pontként előszedtük a téli gumis szettet, megfelelő nyomásra felpumpáltam, majd felszórtuk a gépre.
Nem, továbbra sem óhajtjuk hóban használni egyiket sem, a csere oka csak az, hogy lassan mennek a felnik szinterezésre. A gumik mostanra iszonyat megbízhatatlanok, gyakran eresztenek le, a korrodált felnik miatt mostanra teljesen megbízhatatlanok lettek.

Pénteken volt egy utam zergeszegre, akkor érezhettem első alkalommal, milyen az ha nincs termosztát a hűtő rendszerben. Iszonyat nehezen melegszik fel a gép, pedig akkor már bőven pluszban volt a hőmérséklet.
Tegnap a kék sikeres "légtelenítése" után beterveztem, hogy ma megkapja végre a fehér is a (most már lyukas) termosztátot. Kapott új hűtőlét is (20 fokosra keverve ez is), mert a régi hiába töltött kevesebb mint 1 évet a rendszerben, szedte össze a sok retket. Bár az is igaz, hogy ez már érezhetően kevésbé volt retkes, mint amit akkor eresztettem le, amikor először cseréltem le a vétel után. :)
 Volt még némi kipuff buherálás is tőcsavar cserével, majd jött egy próbaút, ahol a hűtő elsőre normálisan üzemelt. Fűtőradiátort újfent nem légtelenítettünk, ezt is idő hiányában, majd legközelebb megejtem. :)

Kommentek

Plósz Gyula

szépek ezek a verdák ;)

VadMacs

Plósz Gyula #49126:
szeretjük is õket, fõleg az asszony. Szerintem kinyírna ha megtudná, hogy a háta mögött pl eladnám az egyiket... :)

Mindenesetre idén nekiállunk és rendbe pofozzuk a fehéret.

Ha OGy olvassa: szerinted létezhet lengyelben ehhez való elsõ szélvédõ koszorú? Az õzkarambol miatt megrogyott kissé (megsüllyedt az ív), amikor a csomitartó fedél odébb lökte a zárat.

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!