2011.12.25. Vasárnap

Kicsit borult az éves terv.
Mostanra úgy terveztem, hogy már hosszú téli álmát alussza a kisautó. Feledékenységből nem tettem meg az óvintézkedést, ami annyi lett volna, hogy akksiról lehúzom a sarut, ha már egyszer tervezett hosszú leállásra került sor. Akksi ennek megfelelően le is merült, de olyan szinten, hogy a visszajelző lámpák sem világítottak a műszerfalon, amikor fel kellett kelteni "téli" álmából. :)
 Akksi így hát kapott egy kiadós töltést, majd többször volt járatva hol a városban, hol a melósbusz lekésése miatt zergeszegre.

 Közgyülire úgy terveztem, kölcsönkérem a fater Puntoját, és nem lesz gond az időjárásos kérdéssel, plusz kellene a raktér is, mivel időközben KeMa fényképezős segítségével gyártattam a klub számára egy tisztes adag naptárat a helyi nyomdában. Nem szívesen használom a gépet felsózott utakon, ezért próbáltam másik gépet szerezni. Pár nappal az indulás előtt viszont tisztán látszott hogy nem lesz ilyen probléma, ezért eleve a vizipókkal mentem a rakományért. Majd vásároltam pálya"matricát", gyanítom hosszú évekig nem kell ilyesmivel foglalkoznom a jövőbeli árak miatt.

 Pályán kivételesen nem volt semmi gond. Alig pár 180 körüli tempóval közlekedő, előzéskor nem tolt le senki, nem villogott le senki, nem is értettem ez hogy lehetséges. Az egyetlen őrült csak hazafelé volt, az is valami olasz rendszámos istenbarma. Pesten mi nem csatlakoztunk a többiekhez a libegőzés miatt, pedig szívesen mentem volna, mivel bírtam azt pár évvel korábban. Volt helyette elnökségi ülés, utána közgyűlés. Kiosztásra kerültek a KeMa által fotózott anyagokból készült naptárak, remélem legalább a fiúknak bejött a dolog, mert KeMa elég sok melót beleölt. Többször éjszakába nyúlóan foglalkoztunk a melóval, kerestük a naptár rész hibáit (amiért KeMán kívül köszcsi az asszonypajtinak is :) ), vagy próbáltuk a nyomdai gépnek emészthetővé tenni a kinézetet, míg végül pár nappal az indulás előtt valóra vált a kolléga álma. A részemről gratula érte, és örömömre szolgál azt mondani, a nyomdásoktól kezdve csak dicséretet hallottam az anyagról, nőket is beleértve. :)

 Nem lenne közgyülis tali, ha nem mentünk volna el alkatrész börzére OGy által. Kissé nehéz (a lehetetlen pontosabb kifejezés) arrafelé olyan parkolót találni, amivel nem sértem meg a KRESZ -t, de azért nagy nehezen egy környékbeli utcában sikerült mégis. Még jó hogy csak küszöböket kellett kézben vinni... :)

 A kisautó továbbra is méltatlan a hírnevéhez. Csak nem akarja tudomásul venni hogy ő megbízhatatlan, ennek megfelelően gond nélkül falta a kilómétereket, talira menet és jövet semmi probléma.
 Apróság, de úgy néz ki itt is kell majd csiszolni rezet, mert a hőmérő a műszerfalon néha úgy trükközik, mint nemrég tette azt a tesógép. Látszólag vizet forral, de gyújtáskapcsolózással ki lehet szűrni a trükköt (100°C, gyújtást el, pár másodperccel később gyújtást rá, zuhan vagy 5-10°C -ot). Szerencsére fejben van már egy check list, ami alapján ki lehet zárni a hf, vagy termosztát elé beszoruló légbuborék problémát, alkalomadtán majd betolom a 126.hu FAQ rovatába.

 U.i.: időközben rászoktam arra, ha garázsban állásnál 1 napon belül nem tervezek újra menni vele, akksi sarut szerelem is le. Azóta még a legnagyobb hidegben is ott lehet hagyni hetekre az akksit, legközelebb ugyanis töltés nélkül is indít pöccre, önindítót tekeri rendesen.
Másnap irány a tali Mikulásjárat, ajándékok egy része betárazva :) Maradék :) Ezt csak úgy Végre, van ilyen is :) Így mutat a falon

Kommentek

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!