Sportcsirke

Fejlesztés.

Jókor jött  egy jó ajánlat, ennek megfelelően éltem a lehetőséggel. Hölgyeim és uraim, íme a legújabb játékszerem, köszönet érte Somának! :)

Meló volt vele bőven - bár azt is megtehettem volna, hogy bevágom gondolkodás nélkül a műszerfal keretébe, oszt' dá.
Első lépésben apró darabokra cincáltam, a fehér vázat Ancsa pucolta le. Pár napig csak tanulmányoztam, mértük fel faterral, mi úton lehetne felfüggesztést csinálni, hogy rögzíthessük a műszerfal keretbe. Miután ezt kiagyaltuk, gondoltam megnézem, elektronikailag mit kell módosítani ahhoz, hogy a vizipók igényeihez alakítsam. A Cinque/Elegant műszerfalnál is, most is szempont volt, hogy működjön a "kevés víz" visszajelző, és esetlegesen később a szívató visszajelzője. A foglalat mögött a fóliát ezért óvatosan kivágtam, majd forrasztottam egy összekötést a fóliára (Weller rulez). Utolsó otthoni lépésként ellenőriztem az égőket, rögtön találtam is két kiégettet, mindkettő a háttérvilágításért felelt (volna).

Első lépésben a műszerfalat akartam telepíteni, gondoltam az elektronika (és a vezeték huzogatása) ráér később is. Tegnap aztán faterral neki is láttunk a műveletnek. Alu lemezből kapott alulra egy tartósínt, felül meg egy tartó fület, amihez felülről fúrtuk meg a fehér műszerházat. Éppen jött a beszerelés, a kapcsolók foglalatai már bent is voltak, de a kábelek csatlakozói nem mentek fel a műszerfalra. Mint kiderült a csirke műszerfal foglalatainál a csatik megvezető sínje (amire a csatit először rá kell csúsztatn) jóval hosszabb, emiatt képtelenség a keretbe beszerelt állapotban csatlakoztatni a csatikat (höhö: aki nem rögzíti mint mi, az persze emiatt tuti nem cseszik rá ;) . Nosza újra kiszerelés, majd fűrésszel a felesleges forgácsokat leválasztva jó is lett a dolog. Nosza rögtönzött próbaút is lett, mert hát mostanában alig mozgott a kisautó... :)

U.i.: kb mostanra németországban van egy tesó is, ami csak arra vár, hogy eldőljön, milyen úton jut el ide. Köszi annak aki azt mondta, az E-bay -en keressek, mert ott van néha jó áron. Üzenem az illetőnek (Soma talán?), hogy bár rohadtul nagy mázlival, de jókor néztem jó helyen, és olcsóbb volt, mint egy sima cinque műszerfal (kb egy olcsóbb Elegantnak megfelelő áron lett meg, köszönhetően egy németben élő ismerősömnek)... :)

Napozik :) Kissé hiányosan Into darkness Ezt találtam ki az alsó tartólemez rögzítésére ...bevált. :) Hüpp hüpp... ...barbatrükk. :)

Kommentek

Soma22

Én vótam :) Hozzám Pedig Parasonicon keresztül jutott.

VadMacs

Akkor köszi a tippet. :)
Tetszik Ancsának is, meg úgy általában mindenkinek, aki az ismerőseink, családtagjaink közül látta már. 1-2 napon belül megjön a plusz csatiláb egy kedves márkatárstól, és ha sikerül kitalálni az E-Gyula helyét, szerelem is be jó idő esetén.

U.i.: valaki meg tudná mondani, hogy az Uno/Tipo féle gépeken milyen alkatrészekkel van megoldva a szívató visszajelzőjének kapcsolása...?

obrotka gyula

nyuszy

VadMacs #54178:
És a fordulatszámmérőt hogy üzemeled be két hengerhez?

VadMacs

nyuszy #54190:
nem az a kérdés hogy hogyan, hanem az, hogy mikor... :)
(poszt hamarosan, csak alkatrészhiány hátráltatja a melót, bár mostanra csak egy hiányzik)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!