Kondi, elektronika, egyebek.
Mivel djsms féle elektronika üzemelt a fedélzeten, azt zártam ki először, hogy annak lesz baja. Aztán pár emberrel konzultálás után azt okoskodtuk ki, hogy mégiscsak elektronikai hiba lesz a dolog mögött. Csanak alapból a kondit akarta javasolni, csak ugye elvileg ez a gyújtás a "gyári" kondi nélkül is üzemképes, páran anno egyenesen azt mondták, azt kössem is le. Nem kötöttem le, mert ment azzal is. Igazából ez volt az első amit megnéztem, aztán már kiszerelés előtt is lehetett látni, hogy az oda benézést megejthettem volna korábban is. A megszakító ház oldalából kilógó két vezeték közül ugyanis az egyik, a kondié nem egészen arra tekergett, amerre a kondi volt. A megszakító egység kizerelésekor aztán kitisztult a kép, a vezeték tőből szakadt ki a kondiból, szóval hurrá. Bónusz hurrá azért is, mert idáig nem mókolt "kondis csomag" volt, direkt azért vettem újat a Unix -nál, hogy egyben legyen, ép szigeteléssel mindenhol. Hát eddig tartott, most ugyanis egy légeshez kért kondi lett odaforrasztva a drót végére, aztán majd helyet cserél a jelenleg beépített (és kissé szakadtan kinéző) tartalékkal.
Egy kérdés csak a bölcsekhez: ha állítólag enélkül is üzemképes, hogy a fenébe érezte meg a hiányát?
Az elektronika amúgy okozott mást is:
többen jelezték anno, hogy nem kell nagy borda, hülye vagyok, hogy akkorát raktam az első (nálam végül soha be nem szerelt) e-gyulára. A vizipóknál aztán arra lettem figyelmes, hogy minél melegebb van odabent, annál jobban fog összevissza szanaszéjjel ugrálni a fordulatszámmérő mutatója, persze csak egy bizonyos tartomány felett. Másrészt volt egy másik összefüggés, miszerint forró bordával az alapjárat is lejjebb került (most, kiszerelt e-gyulával igazolva is lett az elmélet). Gondoltam jó buli lenne, ha a FET átkerülne a fém házra - nem zárt térben lenne egyre melegebb kis légtérrel, hanem lenne egy jóval nagyobb hűtőfelülete, szabad légtérrel. Némi dróttal meg lett hosszabbítva minden láb, aztán izgalmas várakozás beszereléskor, majd jön a próba... ...semmi.
A LED villog rajta, de gyújtás nincs. Hurrá. Örömömben kiszereltem, aztán ha lesz türelmem hozzá, átnézem mi lelte.
Volt egy olyan dolog, amit már akkor meg akartam oldani, amikor még el sem kezdtünk készülni a tavalyi nyári talira. Csanak nem emlékezett arra, hogy az ex-Raszta motorban miféle szelepemelők dolgoznak, de az OGy féle szótárból származó varrógép hang arra engedett következtetni, hogy ebben bizony a gyári emelők vannak.
Közel két hét kényszerszabadság a melóhelyen, mikor, ha nem most? Na nekiugrottam. A garázs padlóján félig alábakoltam a lebontott (felújított) motort, hogy legalább az olaj ne szabaduljon ki belőle. Szelepfedél le, himbasor le, emelő pálcák ki. Na akkkor most a másik motoron is. Emelőt alá, kisautót fel, földön fetrengés on, szelepfedél le, himbasor le, szelepemelők ki...
Na most mi a jó tetves van, ezek nem a gyári pálcák, Csanak ezek szerint mégis rakott bele "tuning kit" -et. De akkor mi a jó tetvesért varrógépezett? Valaki ordas nagy hézagot állított be szerencsétlennek, mert magától nem állítódik el ennyire, pláne az összes.
Nem is idegesítettem magamat ezzel tovább. Ha már szétkaptam mindent, gondoltam legózok. A lebontott motorról átugrott a himbasor, azon jobban ki voltak hézagolva a rések. A hőmérsékletre tekintettel lőttem egy 0.05mm -es hézagot, aztán mivel kezdett kényelmetlen lenni a fetrengő póz méricskéléshez, elkezdtem Csanakot utánozni, be lehet azt állítani érzésre is. Fél óra, egy rakás káromkodás, a végére viszont belejöttem egész szépen. Az eredmény magáért beszélt, mert szebben ketyeg a kis gép, mint a tesója - megöltem a varrógépet. (grátisz felkerült az egyik szinterezett szelepfedél is, a parafa fedél tömítés kb harmadik-negyedik alkalommal lett újra felhasználva, és már a második hengerfejen szolgál ).
Ma sikerült hozzájutni egy polcrendszerhez. Igazi régi, veterán, kommunista időkből származó retró darab, kiselejtezték egy intézményben. Ennek (és Ancsának) hála erősen redukálódott a földön heverő cuccok száma, remélem nem tűnik el megint egy önindító (vagy bármi más), mint az utolsó nagy "rendrakásnál".
A polcrendszer telepítése után faterral választottunk a két soron következő meló közül:
1.: sebességmérő, váltóból a léges csigakerekének kiszórása (jó messzire), majd egy vizipókhoz való beszerelése
2.: olajcsere, szűrő pucolással.
Végül az idő előrehaladtára tekintettel utóbbi mellett tettük le a voksot, szűrő pucolás nélkül. Fater elment aknázni, olajat leereszteni, én meg addig előkerestem a feltöltésre valót. Egy káromkodás is jött az aknából, az akna alján landolt ugyanis az olajleeresztő csavar.
Leeresztés után ment volna vissza a csavar, erre fater kérdi, mi ez a rugó ott. Mondom nem rémlik hogy kellene oda, de biztos nem ok nélkül van ott. Vissza is tekerte a csavart, majd feltöltöttük friss olajjal (Shell Helix).
Na itt jön az a rész, hogy rakom a rendet, és valamiért megakadt a tekintetem az akna felett valamin: egy fényes gyűrű az akna alján. Mondom lemegyek megnézni mi az, hát egy rézgyűrű. Fasza...
Kikászálódok az aknából, mutatom az öregnek, kérdi most akkor mi van? Ugye nem kell vissza leszedni az egészet? Mondom volt ott alátét? Mondja nem emlékszik. Fasza, akkor nézzük meg. Hát, a csavar alatt van valami, de nem látni rendesen a sötét miatt. Az viszont biztos, hogy nem réz, pedig az való oda. Na akkor olaj leereszt, csavar kiszed...
Na itt jöttek az anyázások először. Valami rugószerű izé tényleg volt ott, de mozogni nem mozog, és hát kiáll a karter síkjából. Szereztem világítást, aztán alaposan megvizsgáltam a szerkezetet. Mivel nem találkoztam még élőben ilyennel, csak tippeltem, hát ez egy menetjavító (spirálos, vagy hogy nevezik). Hurrá, megint egy jó pont a "semmi baja" motornak.
Az viszont legalább tiszta lett, hogy az először alátétnek nézett izé nem volt más, mint a menetjavítóból másfél menetnyi kilógó rész, amit a csavar a meghúzáskor szétfeszített akkorára, hogy látszatra alátétnek nézzen ki összeszerelve. Gondoltam felhívok nálam bölcsebb embert, hogy mi a fene legyen, mert bár így üzemelt eddig is, de csak nem hagyom hogy így nézzen ki összeszerelve. Telefon Csanaknak, hogy ő rakta e be ezt az izét. Ő ugyan nem, az valószínűleg még abból a korból származott, amikor még szombathely környékén a kettővel ezelőtti gazdatestben dolgozott, még a bontózás előtt, ahonnan aztán Raszta Bandihoz került később. Végül arra jutottunk, ha így is tömített, akkor rakjam össze, aztán ha nem lesz jó, köszörüljek le belőle annyit, hogy a csavar+alátét síkra fel tudjon feküdni. Nosza akkor rajta, csavar vissza, olaj feltölt, próba. Eleinte semmi, aztán megjelenik óvatosan az első olajcsepp. Fasza. Óvatosan próbálok húzni, gyorsabban jön az olaj. Any*d...
Na akkor szólok az öregnek, olaj megint le. Na neeee...
Pedig de. Olaj le, aztán csípőfogó kézbe (az, köszörűvel két centire a vízcső mellett), öreg lenyisszant egy darabot. Persze nem ott ahol mondtam neki, mindenesetre levágtam még egy darabot belőle, így már fasza. Menet végét visszaigazítottam a helyére, óvatosan beszórtam a csavart, óvatosan meghúztam, aztán amikor szemre felfeküdt az alátét rendesen, úgy gondoltam elég lesz a húzásból. Olaj ismét betölt, gép beindít, szivárgás megszűnt. Hurrá, bár nem valószínű, hogy az olajcserét másra bízom ezek után ezen a gépen...
Az olajcsere után kicsit finomabb hangja lett hidegen. Jelenleg egy másik testvérgéphez hasonlít a hangja a motortérnél állva, az említett gép a Hubo féle ezüst vizipók.
Kommentek
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!