Évforduló
Nem csak a névnapom szerepel e dátum alatt, hanem egy évforduló is. Ebből az évfordulóból sikerült most összejönni a 10 -esnek, bár anno az elsőt sem jósolták meg sokan.
Idén február harmadikán volt 10 éve, hogy megvettem a jelenlegi flotta első darabját, a fehér vizipókot. A megbízhatatlan autót, ahogy a szakértői tartják, bár sajnos ezt a vizipókkal elfelejtették közölni, hiszen mindig visszavitt onnan, ahová elvitt. Bár az elmúlt években egyre kevesebbet volt használva, azelőtt elég sokat volt nyúzva. Vásárlásának évében tette meg a számomra legkellemesebb kirándulását is, a 2006 -os keleti talis bulit, a maga kb 1300Km -es futott távjával, ami a várakozásokkal ellentétben nem az autót, hanem engem fárasztott le.
Az óracsere miatt nem számoltam a nálam lehúzott kilómétereket, de félidőnél már átléptük a 40 ezret. Azóta egyre kevesebbet ment, de a legendásan megbízhatatlan motorja a vásárlás óta nem lett kiszerelve, mint ahogyan a váltója sem. Persze sok dologhoz hozzá kellett nyúlni, még több dologgal pedig megszivatott a kicsike, de ilyen ez a popszakma...
Nyáron lejárt a műszakija, ami nem lett meghosszabbítva. Korábban volt róla szó, hogy eladósorba kerül, de most, hogy az anyagi helyzetünk stabilizálódik (direkt nem javulásról írok ), újra előkerült annak a lehetősége, hogy végre (ismét) fel legyen újítva. A kasztni elemek évek óta megvannak, a lakatos is ki van választva a melóra, inkább csak fényezőt nem találok, akire rá merném bízni a kis veszedelmet. Ironikus módon pont ahhoz a motorhoz nem kell nyúlni továbbra sem, amit miatt anno mindenki le akart beszélni arról, hogy ezt a gépet megvegyem.
Remélem az égiek is úgy akarják, hogy még sokszor 10 évet együtt tölthessünk. Nekünk már sokszor bizonyított, sok kellemes emléket köszönhetünk neki, ezért továbbra is szeretnénk az állományban tudni. Isten éltesse...
Kommentek
raver
Gratula.Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!