Tevékenységtérkép
2008.11.11. Kedd
Megérkeztek Hollótól a rendelt cuccok, végre lehetett szerelni.
A váltókulissza gumigyűrűje kísérteties módon hasonlított a tavaly decemberben történt esetre, amikor ugyanígy halálozott el a léges pókomé. A gumigyűrű pereme sikeresen kiszakadt, így otthagyta szolgálati helyét. Volt csere, aztán a kulissza visszahelyezése kicsit problémás volt. Fogalmam sincs miért de erősen kötekedett a kisautó, pedig látszólag semmi nem akadályozta a kulisszát abban hogy a helyére visszakerüljön. A műtét végül sikeres lett, a kisautó újra útra kész.

Nemrég hazakerült a tartalék váltónk. Hamarosan nekiállok lecsutakolni, a múltkori teszkózáskor beszereztem az ehhez szükséges brigéciolt. Lesz meló vele bőven.
Apropó takarítás: némi vacilálás után rászántam magam egy alapos takarításra. Kiálltam hát a garázsból, majd alaposan kicsutakoltam mindent. Érdekes hogy mennyivel tágasabbnak tűnik a garázs, meg mennyivel tisztábbnak.
Sikerült becserkészni egy bontás alatt álló BIS -t (azaz kettőt, de az egyikről az árai miatt letettem, váltó meg eleve hiányzott belőle). Szerencsétlent eléggé legyilkolták, de úgy nézem meglesz a tartalék hátsó ajtó, oldalsó ablakok, a második tartalék váltó, egy Zelmot "elosztó", hűtés a vízcsövekkel (szerencsére ez utóbbi makulátlan, nem felrobbantott állapotban) és ha nem esett szét akkor a hátsó lengők. Motorról nem merek nyilatkozni mert eléggé trágyán fest, a karbi meg a kosztenger miatt nem látható hogy mennyire van egészben. Az mindenesetre biztos hogy nem Weber, halvány emlékeim szerint ez alighanem az FOS féle verzió lesz. Tulajdonossal ledumáltam hogy később megyek érte, úgyhogy várjon meg szépen, nem pedig elherdálni másnak.
Egyébiránt némi szenvedés után felkerültek a BIS hátsó lámpák, mivel az őszi talin sikerült végre hozzájutni a már korábban kifizetett búráimhoz. Némi kavarás volt a csatlakozók saruival, de végül meg lett oldva minden.

2008.10.30. Csütörtök
Szokás szerint kis késéssel jön megint a bejegyzés.
Történt hogy a minap kimentem ligetvárosba, ahol kissé jobban szerelt műhelyben nekiestünk végignézni a fékeket. Az utóbbi időben elég durva volt (azaz inkább nem volt, mármint fék), szóval épp itt volt az ideje. Emiatt nem mertem bevállalni a talit sem, mert a két nagyobb emelkedőn / lejtőn ha nincs fék hirtelen...
Odafelé kissé érdekesen vette a sebességet, így utólag visszagondolva emlékeztetett arra ahogyan a léges viselkedett évekig. Odaérve csáposra tettük a kisautót, majd nekiestünk a fékeknek. Úgy tűnik behalt mind a négy munkahenger, a bal első futó csapágy, illetve a kézifék kötél jobb hátul nem állítható, mivel gyönyörűen berohadt.
Végeztünk egy légtelenítést, ami után végre elkezdett dolgozni a fék. A fékpofákat viszont nem ártana illeszteni, mert jobban is passzolhatna a dobokhoz.
Ezután jött a fékpróba: elmentem a műhely végéig, de induláskor a sebességet elég durván vette. Kettesnél még durvább, majd amikor a fordulóban jött volna a R, éreztem hogy valami nagyon nem fog jó lenni. Be is igazolódott a gyanú, a kisautó előre indult meg...
Aki ismeri a sztorimat, hogy mi történt a közgyűléses talin a léges pókommal, az most röhöghet - ugyanaz a szitu lépett fel. Kulissza gumigyűrűje elszállt, és van 1, 2, 4 (ezek is elég durván), meg ha ügyes az ember akkor 5, ami amúgy a 3. Marha vicces...

2008.10.28. Kedd
A hétvége történései:
pénteken délelőtt elkezdtem gondolkodni azon hogy ideje lenne lemosni végre a kékséget, de megelőzött egy telefonhívás. Molnár Balázsék elég korán megérkeztek, és érdeklődtek nincs e egy AC pumpám véletlenül. Mivel a múlt héten találtam a garázsban 2db használt AC -t, ezért felajánlottam hogy foglalják el a szállást, majd utána garázsoljunk egyet. A garázsban aztán kiválasztottuk az áldozatot, majd elkezdődött a felszerelés. Fogalmam sincs miért, de támadt egy olyan érzésem hogy megnézzem a szelepfedél környékét, jön e még olaj. Na sikerült kétségbe esnem, mert a sok sok utánhúzás után is dőlt az olaj, ami mostanra elég szépre sikeredett. Gondoltam nekiállok cserélni a gumist parafásra, Csanak úgyis megígérte hogy hoz 4-5db -ot (ami végül 3 lett, de több mint a semmi ). Szelepfedél levételekor azonban nem várt dolgok történtek, elkezdett ömleni az olaj. Balázs meg is jegyezte hogy olajcsere fog következni, nekem meg eszembe jutott hogy a garázs eltti placc nem sík... Egy szó mint száz, az új tömítés felkerült, és azóta minden a legnagyobb rendben.
Ezután megérkeztek azoktatóék, majd később a többiek is, a sort Nyuszyék zárták a találkozó egyik sztárjával, a kutyulival. Péntekre a késések miatt csak a szállás elfoglalása, és a kajálás maradt.
Szombaton borult a napirendem. Először Thonynak kellett generátort vadászni, aztán mivel az idő szorított, mentünk a gyülekezési ponthoz, ahol vártak a csak szombatra érkezők. Itt KG -éknak hála ("elaludtunk") beszedtünk egy fél órás késést, amivel gyakorlatilag kilőttük azt az időt amit egy esetleges mentésre tartalékoltunk.
A vonulás viszonylag problémamentes volt (már amennyire láttam a sor elejéről, azaz passz ), az elején nehezen találtam el a sebességet. A legveszélyesebb emelkedőt azonban nem bírta az egyik kisautó, úgy döntött beáll a váltója. Mi megálltunk a hegy túloldalán a völgyben, aztán történt egy meglepetés: a kisautó a hegy alján meggondolta magát, és úgy döntött továbbmegy önerőből. Az út hátralévő részén már problémamentesen haladtunk.
A vonatozásra kis késéssel került sor, mert a mentésen kívül az is húzta az időt, hogy a társaság megrohamozta a dupla nullás ügynöki szobákat. Mint utólag megtudtam a vasutasok ugrottak is egy "blokkot" az indulásnál, mert a kisvonat 2 ponton keresztezi a normál vasutat, ezért akármikor nem kelhetnek át.
A vonatozás során szép tájakon mentünk, bár pár erdő (fenyves) eléggé "rendetlennek" tűnt. A mozdony megküzdött pár emelkedővel, aztán javarészt sík terepen mentünk tovább. Lehetett látni pár bátrabb állatot, némi sas meg szarvas került elő. A szarvasok mondjuk meglepően közel voltak, és elég nagy számban. Utólag megtudtuk hogy csak addíg bátrak amíg meg nem áll a vonat, akkor ugyanis rekord tempóban lelépnek. Odaúton történt továbbá, hogy páran lehetőséget kaptak arra hogy átjussanak a mozdonyba. Több sem kellett, és mire kimondtam volna hogy "egy", a banda (Ricsi, Nyuszy, Csajos, Soma, azoktatóné) egymást letolva már át is iszkolt a vezérállásba.
Lentibe érve megtekintettük az erdészeti kiállítást, ahol FanTomee és Szilvi segítségével egy bejegyzést is eszközöltünk a vendégkönyvbe. Visszafelé Ricsi és én kéredzkedtünk be a mozdonyba, de az első pár méter után azoktató is jöhetett. Itt végre lehetett jól fotózni, valamint a mozdonyvezetővel összebeszélve kétszer megálltunk a nyílt pályán, hogy fotózhassam a szerelvényt. A mozdonyvezetőtől kaptam egy kérést is, miszerint a címére küldjem el majd a képeket. Video is készült, ezeket majd alkalomadtán feltolom valami tárra.
Csömödérre érve indultunk vissza, a hazaúton azonban ismét probléma támadt. Nyuszy szólt telefonon hogy állítsam meg a menetet, mert valaminek ablakot kell szerelni. Speciel ez épp azon a ponton történt ahol odaúton bevártuk a mentőbrigádot. Én egy indexelést követően megálltam, és... a többiek meg mind egy szálig elhúztak mellettünk. Mindenesetre érdekes. A hegy túloldalán vártuk be a hátramaradott csapatot. Ezután újra összeállt a banda, majd "hazáig" problémamentesen folytattuk utunkat. KG -ék miatt kellett csak aggódni, mivel porzó tankkal indultak útnak eredetileg... A további program a kajálás volt, ahol érthetetlen módon kicsit szétcsúsztak a vendéglősök.
A vasárnap reggel Soma és Csajos vonatra szállításával kezdődött, majd érdeklődtem kit érdekelne vasárnapi program. Miután erre nem volt jelentkező, ezért elkezdtem szervezni Thony gépének szerelését. Molnár Balázsék vállalták hogy segédkeznek, nekik ezúton is köszönjük.
Miután elbúcsúztunk a többiektől, mi elvonultunk a garázsba szerelni. Ez egy kicsit hosszadalmasra sikeredett, mivel az akcióban 4 generátor vett részt. Mivel vasárnapra nem készültünk el, ezért Thonyékat beszállásoltuk estére, majd másnap folytattuk a mentőakciót. Csanaknak hála hétfő kora délutánra meglett az "éppen fenn lévő generátornak" a hibája, így jött még egy bontózás, majd két generátorból sikerült egy üzemképeset összelegózni. Volt még pár kavar (occsó műszer mást mér, stb), de végül útnak indulhattak. Este már kaptam a híreket hogy éppségben megérkeztek pestre, tehát a műtét sikeresnek mondható.
Ezúton is köszönjük mindenkinek a részvételt, az illetékeseknek a vidám perceket. Sajna (nem győzöm hangsúlyozni) a programok egy része kimaradt, hol érdeklődés, hol csúszás, idő hiánya miatt. Köszönet illeti még az élő és telefonos segítségeinket.

2008.09.26. Péntek
Egyszer mindennek vége lesz...
Sajnos ez a történet is befejeződik most.
Anno átálltam a 2 vizipók konfigurációra, majd megpróbáltam gazdát találni a léges kisautónak is. Felújításban nem gondolkodtam, mert amennyire szerettem volna megcsinálni, az elég sok meló és pénz lett volna.
Volt egy komolynak tűnő próbálkozás hogy új gazdit kapjon, aki nem azért venné meg hogy szántásba vigye offroad célból. Emiatt kidobtam majd 10 ezrest az ablakon, mert az illető második nekifutásra sem jött el érte. Ma azonban eljött az idő, és nincs tovább. Sorsa beteljesedett, története itt véget ért... :(
Viszlát kisautóm, jó volt veled együtt falni a kilómétereket.
U.i.:
úgy adódott, hogy a kisautóról pár dolgot sikerült lementeni. Így a váltókulisszája, önindítója, és még pár alkatrésze az őt váltó kék vizipókban szolgál immáron.

2008.10.01. Szerda
Ma reggel megérkezett a tarcsi önindító. Gyors eszmecsere Csanakkal, majd nekiálltam műteni. Légszűrő házat és szívászaj csökkentőt lekaptam, majd kiszereltem az önindítót. Fene, azt hittem aknázni is kell, sebaj.
Régi önindító ki, tartalék be. A légszűrőház kötekedett egy kicsit, de sikerült jobb belátásra téríteni, hogy menjen be a neki szánt helyre. Aztán jött az indítás pillanata: tökéletesen működik, az az idióta súrlódó hang is megszűnt ami a másik indítóval hallatszott.
De hogy ezúttal is szidjuk a korábbi gazdaállatot: önindítóról hiányzott az egyik csavar, és a biztosítólemez.
Unaloműzés végett következett a váltó kulissza cseréje. Valamiért a bent lévő zörgött / rezonált mint állat. Na ez most az új kulisszával megszűnt. Bónuszként porszittyantózás is volt.
Utolsó napirendi pontként a hátsó ablaktörlőt szereltem össze - végre helyesen.

2008.09.30. Kedd
Emlékszem anno amikor megvettük a kisautót, feltűnt hogy elég idióta hangja van az önindítónak. Na ez most bevégeztetett, szóval a kövi project az önindító cseréje.
Elosztó csere óta lenyomtunk párszáz km -t. Motor sokkan szebben, egyenletesebben jár. Múltkori keszthelyi utunkon párszor kihagyott a gyújtás, valszleg a lifegő jeladó kábel lesz a bűnös.
Továbbá elkezdtem a (hozott) karbit előkészíteni a helyrepofozásra. Felmértük az alkatrészek állapotát, mit csesztek el, mit kell pótolni. Szivató rudazatot ki kell cserélni, ez még lenne is a Polimpexben, de amihez csatlakozik alul ez a rúd (lásd műanyag biszb*sz), az egyenlőre beszerezhetetlen. Úgy néz ki ezt házilag kell majd legyártani.

2008.09.24. Szerda
Vasárnap volt egy kis ámítógép szerelés, ami miatt megtettem egy 150Km -es utat. Egerszegen kellett betankolni, de ott meg csak 95 -öst találtunk. Kapornak felé indultam a városból, arra van egy jó kis kiadós emelkedő. Mínusz 2-3 -as gyújtással is nekiállt tiltakozni, mivel erőteljes csörömpölésbe kezdett.
Mai nap fater azzal ébreszt reggel hogy hol a fenébe van az akku töltője. Amit mellesleg én vittem el, mert múlt héten csontra lemerült az akksi a kék kisautóban. Nem kellene bekapcsolva hagyni azt a fránya zenegépet... De ha már egyszer ki kell menni a garázsba, nekiállunk szerelni. Motor megemel, elosztó az istennek sem akar kijönni. Affene, akkor AC le. Na akkor már szépen jön ám. Marelli gyuszi ki, Zelmot gyuszi (alapos tisztogatás után) be. Nagy nehezen összetákolok mindent, jöhet a próbaút.
Ezennel örömmel jelentem be, a z elosztó volt Őköcsögsége aki ennyire szivatott. Hogy mi lelte azt majd kiderítem máskor, idő hiányában ott kellett hagyni a tetthelyet. Gyönyörűen jár a motor, emelkedőn sem csörömpöl, pedig még az a benzin tart aminél a hétvégén kötekedett a kisautó.

2008.09.21. Vasárnap
Tegnap volt egy kis körutunk.
Történt hogy leboltoltam egy BIS elosztót és karbit, csak el kellett menni érte. Sebaj, újabb 200Km -es kocsikázás következik, irány a kék villámmal. Stilszerűen - ha már egyszer neki lesznek a cuccok. Karbi természetesen (megint, avagy szokás szerint) nem eredeti állapotban leledzik, hanem ez is hekkelve volt előző életében. A szivató rudazatot vágták gallyra, és eszkábáltak egy másikat a helyére. Úgy látszik ez valami népbetegség lehet a Weber karbis BIS -eken, mert szinte az összes amit láttam az így lett szétgányolva. :( Ezt leszámítva jónak tűnik, így lerendelek némi cuccot és amint lehet belevágunk a felújítós projectbe (perselyezés, felújító készlet integrálása, stb).
Az elosztó viszont némi meglepetésre Zelmot. Amint lehet ezt is kipucolom, hekkeléseket helyrehozzuk, és beépítésre kerül. Reméljük ezzel végre megoldódik a csörgéses probléma, és végre 10 fok körül lehet üzemeltetni a gyújtást. Siker esetén leadom a kiszerelt Marelli elosztót felújítás végett a karbis emberkének, kíváncsi leszek mire jut ezzel.
A csomaggal érkezett továbbá 2db légszűrőház fedél leszorító zár is. Az egyik a kettő közül nincs meg, az előző (trehány tróger) gazdi ugyanis úgy gondolta elég ha csak rádobjuk a fedőt, majd ellesz az úgy is ha nem zárjuk le (lásd a kisautó első blog bejegyzése). :(
Mai nap némi maszekolás miatt megint volt autózás. Hazaérkezés után rámtört a melózhatnék, gyorsan visszarohantam garázsba indulás előtt az akkus fúrógépért. Felfúram a helyére az ajtó behúzó (& könyöklő) cuccokat, amik eléggé hiányoztak idáig a kisautóból.

2008.09.13. Szombat
Reggel első napirendi pont: www.idokep.hu
Nofene, mégsem lesz ma eső? Akkor elindulunk mégis...
Kicsit körbecirkáltunk kanizsán, aztán aggódva bár de nekiindultunk. Tegnap ugyanis rakoncátlankodott a kis kékség, jól meg is szívtuk egy útkereszteződésnél kikanyarodásra várva. De hála a gyors felpofozásnak, azóta is szépen dorombol a gép - és szépen falta is a kilómétereket. A kaposvári elkerülőn eszembe jutott hogy mi is pontosan a találkapont, majd némi ellentmondásba keveredtem a navigátorommal, gondoltam telefonon tisztázom Takácsvéder (nagy)úrral. Nem akarta felvenni, közben Ancsa szólt hogy le kellene menni mert itt az a hely amit szajkóztam. Mondom nem, én úgy sejtem az a pihenőhely lesz az ami mellett a múltkor elhúztam. Taky nem vette fel, akkor van még Suhi. "Hálózat foglalt" üzenettel adta a tudtomra telefonom hogy "hájtek" övezetbe léptem. Még egy próba... - a fenébe körforgalom, és nicsak, baromira gyorsak voltak Takyék, még alig letettem a telefont, már itt is vannak.
No innentől közösen gurultunk tovább a pihenőhelyre, ahol a csipet csapat már várt minket. Bezúztunk mink is, majd fotózás, BIS kiállítás, és annak nyugtázása hogy "na most már nem mondhatják hogy ez az autó csak legenda, mások is látták". Válasz egy klubtársunk fikciójára.
Ezután elindultunk a teszkó körútra. Megérkezés után egy ideig semmi sem akart történni, ezért gondoltuk átszabjuk a programot, bezúztunk tuskózni. Nem sokkal később kiderült hogy másnak is eszébe jutott hogy bejöjjenek, megnézni hogy itt vannak e. Ezután álldogálás, majd elindultunk ásványolni. Némi várakozás is be lett toldva a helyszínen, mert páran megcsúszva érkeztek.
Ezután mentünk 7domb nézőbe, majd tavászni. A tóparton volt egy egység nyitva letelepedésünk helyszínén, ott vettünk kávét, meg váltottunk aprót. Kávézás után jött a csocsóbajnokság, ahol kiderült hogy ha Tunyi a közelben van, Takácsvédert és hű seregét elhagyja az ERŐ, ugyanis akkor mi nyertünk Suhival. Tunyi lelépett, akkor mi álltunk vesztésre. Tunyi visszajött, Takyék onnantól kezdve megint padlóra kerültek, amit természetesen a banda is értékelt egy kiadós röhögés kíséretében.
Sajna a szalonnázós részt nem vártuk meg, én így is betegszabim megszakításával mentem oda, nem akartam tetézni egy esetleges felfázással. Így bevártuk a Csaba és Niki párost, akikkel kanizsáig közösen autókáztunk, és a régi víztoronynál pár villanással búcsúztunk - ők haladtak tovább, ha jól tudom Zergeszeg / Oroszlény úticéllal.
Legvégére persze megjött az eső is, így a kisautó visszatért pihenni a garázsába.

2008.08.13. Szerda
Tegnap elmentünk bevásárolni, gondoltuk beszerzünk pár Obi gazdaságos cuccot. A parkolóban viszont érdekesebb dolgot találtunk, fotózni kellett...
2008.08.11. Hétfő
Elkezdődött a kimenekítés - a légesből átkerülnek az "extra" dolgok a megtartandő gépekbe. Mai menüként Cefréből kikerült a nyitható oldalablak, majd a mellette leparkolt kék villámból átraktuk a "nem nyitható" féléket Cefrébe. Egy kis malőr folytán (de lustaság is belejátszott ) nem dobtuk át a kédert a fóliázatlan üvegekre, hanem rögtön átpakoltuk a légesbe a fóliázott üvegeket.
Aztán ezek után elmentem hogy leadjam a nyitható ablakokat némi fóliázásra, de mivel nem nagyon akartam ki -be szerelni ezért bevágtam a hátsó ülésre. K*rva jó a szellőzés úgy, ennek örömére (meg közölték hogy adjak telszámot és még ma meg is lesz) mentem is egy karikát. Aztán elmentem a mesterhez aki a felújítást fogja végezni - mivel egy malőr folytán pár hónapja nála felejtettem a bólogatós kutyust (ablakok nélkül közlekedni még mindíg qrva jó ).
A nap végére elkészült a fóliázott üveg, előkerült a Polimpexből szervált patent ami az ajtó oszlopba megy, majd némi szenvedés után belepasszolt a helyére a pánt, majd némi szenvedés után sikerült kitalálni hogy az amúgy nem odapasszoló bolhák közül melyiket nem tépi ki a zsanér záráskor a kasztiból. Na végre...

2008.08.01. Péntek
Ma voltunk megint egy karikát a kékséggel - cirka 200Km, benne pl Kaposvár. Vittem magammal villáskulcsot, aztán próbálgattam útközben a gyújtást (mivel 10 fokon csörög mint állat, de még 5 körül is 98 -as benzinnel). Az elmúlt hetek motozásainak meg lett az eredménye, a kisautó szépen falta a kilómétereket, semmi leállás, hülyéskedés, ingadozás. Viszont hiába a gyújtás állogatása, a Csanakkal való konzultásálok eredményeképp valószínűleg motorbontás lesz a dologból, mivel továbbra is gyengén muzsikál. :(
2008.07.22. Kedd
Tegnap reggel 4:55 -kor ébredés. 4:34 -kor indul a busz zergeszegre, tuti beállítottam az ébresztőt. Mint kiderült bekapcsolni bekapcsoltam, csak elfejeltettem megnézni hánykor ébreszt. 9:09 lett volna...
Szakad az eső, a fehér gépet nincs kedvem kivinni. Plusz fogytán van a pénz is, a kékben meg ott van több mint egy fordulónyi benzin. Nosza akkor azzal megyünk, viszont akkor meg be kell foltozni a hátsó ajtón keletkezett lyukat. Onnan ugyanis elvittem Nyuszynak az ablaktörlő motor helyére kerülő műanyagot. Nosza szerelés lesz, és nagyon remélem hogy nagyjából minden megvan ahhoz hogy összejöjjön a beépítés.
Nagyjából össze is jött, csak a két tartócsavar helyett lett 1. Meg a törlő kapcsolóját (pontosabban azt a vakdugót ami a helyén van gyárilag) nem tudtam kiszedni, így azt meghagytam délutánra.
Ment is szépen a kisautó, mostanra megbízhatóbban muzsikál, csak gyengén. Okait majd felderítjük (gyújtáselosztó lesz az egyik gyanusított). Délután viszont bekerült végre a hátsó ablaktörlő kapcsolója, plusz a múlkor kiszedett (és megreparált) venti kapcsoló is. Gyors próba: faszán működik.
Furcsaság: bár gyárilag bekötötték a hátsó ablaktörlő motor vezetékeit, elöl a második mosótartály kábelei nincsenek meg (és ha jól láttam akkor a műszerfal kapcsolójánál is hiányzik ez a kör). Szóval ha erre szükségem lesz, akkor ezt a mosófolyadék csöveivel együtt telepíteni kell.
Délután megpróbáltam teljesen beépíteni az ablaktörlő motort. Kerestem csavart, a bal motortartó csavar menete viszont valahogy haza lett vágva az ajtóban. Valamikor régen, talán egy előző gazdájánál. Már nem is akadok ki az ilyeneken, csak hozzáadom a "listához". Végül egy kisebb átmérőjű csavarral felerősítettem, ha előkerül a fater akkor kölcsönkérek tőle némi menetfúró alkalmatosságot.
Nyuszynak ezúton is köszönet a motorért, Pocoknak meg a kapcsolóért (& a többi apróság fuvaráért).

2008.07.21. Hétfő
Az idei nyári talink kissé felemásra és csonkára sikeredett.
Szombat reggel tudtunk csak elindulni. Előzőleg elővezettem a kisautót a garázsából, majd hagytam bemelegedni a motort - gondoltam addig bepakolok a 3 garázsból összevissza mindent. A motor bemelegítése nagyon jól sikerült, úgy 120-130 fokig ugyanis meg sem állt a mutató. Nosza Motor leállít, manuál hűtéskapcsolót üzembe helyezni. Hála az égnek rögtön hűlődni kezdett a lé, majd megnéztem a hiba okát. Pár kábelsaru hagyta el önkényesen a szolgálati posztot, de miután megmutattam nekik a helyüket, ment minden mint a karikacsapás.
A tavalyi útra való tekintettel idén nem is álltunk neki lemosni az út előtt, mert úgyis tiszta kosz lesz az út végére. Majd ott mossuk le... gondoltuk akkor. Gyorsan betankoltam, vettem pálya"matricát", vettem munkahengereket (hogy majd lesz szerelés - nem lett...), fékolajat (amit fékfolyadéknak hívnak vagy mifene ). Berakodtunk, aztán go.
10 óra körül indultunk. Zalakomárnál Andrea elkezdett szálldosni, miután felhajtottunk az M7 -es pár napja átadott szakaszára. Kétszer álltunk meg pihenni, kb mert baromira éhes voltam, először meg teszkózni mentünk a balaton mellett.
Aztán mentünk is a velencei tó felé. Úgy rémlett pákozdnál van lehajtó. Viszont csak pihenő van kiírva, lehajtást nem láttunk. Gyanús. Kövi kijárat, kipróbáljuk? Naná, max benzinkúton megállunk picinyt megint. Hátul egy eldugott sarokban megtaláltuk a kijáratot, baromira vicces környék a tó...
A kijáratnál mindjárt szembetalálkoztunk Chris kollegával meg egy "tavaly még zöld" gépsassal. Pacsizás után leereszkedtünk a tó szintjére, majd beregeltünk. Idén kivételesen sátrozás lett a program, közös megegyezés alapján. Igyekeztünk vegyülni a tömeggel, ezért begurultunk a "sokat látott fák" alá (& ott táboroztunk lee).
Kicsit fáradt voltam, ezért sok mindenre nem emlékszem. Arra biztosan emlékszem hogy a fák alatti séta alkalmával belerúgtam egy munkahengerbe, ami a fűben lapulva várta gyanútlan áldozatát.
Aztán átvonultunk az ügyességi versenyek helyszínére, ahol körbefotóztuk a gépeket. CsuTeeee és Bálint KarCsee mellé beültem segédnek. Aztán a programok lezavarása után vártuk a felvonulást, most kivételesen a mezőny végén helyezkedtünk el. Jó buli volt...
Kempingbe visszaérést követően meglepődtem, mert azt hittem Becii már rég hazafelé repeszt. Ehelyett szerelős ruhában körözött a gépe körül. Mutattam neki hogy valahol pont ott vágta ki tavaly Áronnak a gumiját egy ottfelejtett kóbor sátorvas (ahol előzőleg átrongyolt). Hopp, meg is lett. Köszönetként elővett egy odasuhintós szerszámot, majd végzett vele. Tavaly mi Áronnal nem tudtuk elintézni, most viszont ki lett nyírva a rohadék.
Este szinte semmire nem emlékszem a műsorból, csak abból amit nem mi rendeltünk. Qrva sok szúnyog volt, meg sokan mondogatták hogy jó sok a kaja fejadag.
Vasárnap:
reggel feltápászkodás után már jöttek is a zsiványok, hogy mikor csináljuk meg a vizipókos képet (az ötlet még tőlem származott, hónapokkal ezelőtt vetettem fel pár kedves kollégának)? Nem tudom már ki volt az, mondtam neki hogy ha összetrombitálja a népet akkor mi is megyünk.
Mentünk is, sikerült a csatasorba beállítani a két (három) külhoni BIS tulajt is. Valakinek a javaslatára egy ilyen egy olyan felállást raktunk össze. Talán sok burdát olvasott az illető (egy sima egy fordított). Aztán jött még egy ötlet: nyissuk fel az ajtókat is. Nem lehetett kihagyni. Ezúton is küldjük sok szeretettel a képe(ke)t a "ronda hátuljú" "beteges varrógép hangú" pókok rajongóinak. Respect.
Mondjuk meglepődtem az arányon (10% BIS? Baromira nem tükrözi a hazai utak arányait), és még jöhetett volna ezen kívül is vizipók. Idén nem láttuk Nikiéket, Csanak sem hozott vizigépet. Viszont egy trójai faló is belopódzott a fotózás előtt a műveleti területre. Pocok jelent meg polszkival, kezében egy vizes palackkal, mondván hogy "ez is vizes". Mondtam neki hogy igazi vizipók akkor lesz a kék gépállat ha a motorba beleönti a vizet, és nem a kezében hordozgatja.
Ezután páran rodeóztak CsuTee gépével, majd jött valaki hogy 10 percen belül tépjek el mert fizethetem a következő éjjelt is. Elindultunk...
Egy balra, kettő jobbra. Na akkor most merre is van az átvonulás? Úgy tűnik idén nem lesz közös vasárnapi átvonulás, így mentünk tovább. Ketten (off gépekkel) kiálltak előlünk, onnantól egyedül mentünk pákozd felé. A versengéses dolgokból inkább csak azokra emlékszem ami off volt. Szlalom vontatós terepjáróval, elsőkerekes gépekkel. Majdnem összetört ex Nyuszy gép, ha jól láttam majdnem (megint) összetört Robi kisautó (messziről látszott úgy). Eredményhirdetés után nem mentünk el mert Nyuszyval mentünk - volna egy ablaktörlő motorért, de várni kellett mivel Iminek elég soká tartott mire visszaért Raszta Bandi kulcsaival. Elég peches ember (miért nincs második díj, simán megnyerte volna )...
Hazafelé konvojoztunk fehérvárig. Ott felmarkoltuk a Laceeee BIS leendő ablaktörlő motorját, majd elköszöntünk és jöttünk hazafelé. Balatonfenyvesen megálltunk picinyt pihenni, ott lesétáltunk a partra és megállapítottam hogy 15 év alatt némi változás állt be, de a lényeg ugyanaz: nincsenek diszkont árak.
Az út vége felé sajnálattal hajtottunk le a pályáról. Kényelmes volt az M7 -esen gurulni, ahhoz képest a régi 7 -es egy rozzant hullámvasút. Hazaérés, majd kipakolás után a kisautót visszavittem a garázsába, mostanra pihen.

2008.07.16. Szerda
Megérkezett a megrendelt pakk első fele. Ablaktörlő kar & lapát érkezett cirka 8300 meg pár Ft értékben, aztán mivel sokat szöszmötöltem az apró keresésével ez redukálódott 8200Ft -ra. Lényeg hogy ez már megvan. Nyuszyt feltelegrácsoltam hogy érkezik e ablaktörlős kapcsoló, vagy külön kell beszerezni. A válaszból kiderült hogy új lesz, viszont megvan minden az ablaktörlő beszereléshez, ablakmosót leszámítva. Ahhoz már be lehet szerezni mindent helyben.
Műszakvezetőm (Pista bá' ) jelezte hogy talált otthon valami apróságot, mivel nekik is volt kispolszkijuk, és érdekel e engem. Valami kézikönyvről van szó. Nosza kaptam az alkalmon, így annak ellenére hogy napokon belül leépül a léges "divízió", legalább egy "relikviával" gazdagabb lettem.
u.i.:
ablaktörlő karról még nem sikerült kompatibilitási listát szereznem, de nem kizárt hogy a BIS gyári törlő karja "egyedi". Ez pl a felirat szerint 1998 óta porosodott valahol. A lapátról viszont van egy jó kis kompatibilitási lista, csak a FIAT féléket említve (mindegyik hátsó):
-Panda (92 dec -ig)
-Uno (89 -ig)
-127 Sport
-126 BIS
-Panda Van (86 -tól)
-Uno Van (86 -tól)

2008.07.14. Hétfő
Hogyaszongya: hol is kezdjem?
Tegnap előhoztam közkedvenc Laceeee BIS -ünket a garázsból, akkor még azt gondoltam hogy egy picinyt kirándulni is fogunk - ha már egyszer lekéstem azt a rohadt melósbuszt.
De ahhoz hogy előhozzam, kellett egy karbi. Nosza némi mahinálás után visszakapta a véres torkú karbiját a kisautó, majd garázsból ki. Ház előtt akartam állogatni az alapjáraton, erre megb*szott a villany. Igaz tervben volt hogy kicseréljem a(z amúgy sérült) gyújtáskábelt, de gondoltam akkor most már tényleg itt az ideje. Irány a teszkó, ahol bevásároltunk rohamtempóban, mellékesen azért a sietség mert elég fenyegető típusú felhők jelentek meg. Berakodás után "hát ez nem is olyan vészes" megállapítás következett, majd ha már egyszer ott van a parkoló sarkában, meglátogattuk a TUSKÓ Gazdaságos benzinkutat (és megetettük a kisautót finom 98 -as benzinnel).
Még teszkóba menet azonban arra lettem figyelmes hogy nekilóduláskor elkezdett kenguruzni, erősen gyanús volt hogy valami a gyújtással még nincs rendben. Ezért teszkózás után, de még a következő út előtt lekaptam a légesről a gyújtás kábelt, majd ráapplikáltam a BIS -re. Valamivel jobb, de majd meglessük később.
Volt egy kis meló, elugrottam felmérni a terepet. Hazafelé ahogy akarok elindulni (épp azt kerestem miért nem csinál semmit gyújtásra, valszleg immobilájzer görénykedik), egyszercsak bevág elém egy gépjármű, kb tokaj kemping melletti fíling (a 3 díszmadár tudja miről van szó ). Kivételesen nem "lacsetti" hanem egy Skodri vágott be elém, és nem egy bunkó rendőr (sapkád, he?) hanem két csávó szállt ki. Jött is a kérdés hogy ez az a vizes kispolszki ami 750cm3 -es? Mondom ez az ami vizes és 700cm3 -es. Na akkor helyben vagyunk, elkezdődött a jó hosszúra nyúlt traccsparti (& BIS mustra). Kiderült hogy a srácok meg Skodáznak, a főkolomposnak van egy Rapid is a készleten (az ott megjelent asszem 120 -ason kívül). Polszkikkal kapcsolatban megjegyezték hogy láttak még 3 BIS -t a városban ezen kívül, egy rohadós pisztácia színűt, egy virágbolt előtt állandóan ott álló nem annyira "fitt" pocok kéket, meg egy fehér színűt ami feltűnően jó állapotban van. A fehéren ugyanilyen áttetsző búrák vannak, meg úgy rémlik a Teleki úton látták rendszeresen az egyik ház előtt. Segítettem megfejteni hogy a másik BIS -emről van szó...
Na akkor jött még az hogy nemrég voltak akaliban valami régiautós talin, volt ott polszki is. Valami fehér, korához képest jó állapotú, meg valami sokküllős felnik voltak rajta. Leírásból gondolom kitalálható ki volt a tettes. Ja meg régebben láttak valami brutálabb gépet, valami zöldet feltűnően nagy felnivel, erővel, olyan kispolszkis olivazöld izé színe volt, aminek digitális kékes ledes műszerfala volt, meg Uno motorja. Asszem. Ez sem KG és Imi erőgépe volt összekeverve...
Sztán' cseréltünk telszámot, meg ki hol érhető el, aztán mindenki ment a saját dolgára.
Ma:
mivel éjjel sikeresen elaludtam és "elfelejtettem" visszavinni a gépet a garázsába, félálomból úgy ítéltem meg hogy pár csepp eső csak nem árt. Aztán reggel nagy zajokra ébredtem, kinézek álmosan az ablakon: még éjjel van. Ajtó ablak puff becsuk, visszadőlök. Még nagyobb zaj, órát meglesem: 8 óra is elmúlt, ennek a fele sem tréfa. Megkezdődött a 3 felvonásos brutál időjárás, első körben jött a környéket megszaggató brutális szél, egy jókora felhőszakadással kísérve. Amint csitult az idő (és magamhoz tértem), gondoltam viszem ki a gépet a helyére, max várok amíg hazaindulhatok a bringával. Mire a garázshoz értem már alig esett, gondoltam akkor inkább legyen szerelés, elmentem venni gyújtáskábelt. Sikerült beszerezni még egy olyan adagot mint ami a fehér BIS -re került, aztán a zsákmánnyal felszerelkezve bevonultam a garázsba. Na akkor jött a kövi felhőszakadás, majd ezután még egy.
Szóval kábelt cseréltünk. És ha már egyszer ott a Weller, gondoltam megcsinálom a megszakító kábelét is, ami két helyen mentes a szigeteléstől, és úgy lett összekókányolva / hajtogatva. Meló végeztével indítanám a gépet, kulcs elfordít... kuss. Anyád, most már célirányosan mentem az első csomagtartóhoz, riasztó kábeleit megmozgattam, valami relé csatlakozóit igazgattam, na akkor elsőre indult. Elsőre nyugodtabb járás, hideg motornál stabilabb alapjárat, stb. Az esőre való tekintettel próbautat későbbre datáltam.
Délután: FIAT Torino boltba be, szokásos "mizu a gépekkel" kérdés lerendezése a tulajjal, majd ritkaságok vadászata kezdődik. Van hátsó ablaktörlő kar és lapát (érkezik ugye hátsó ablaktörlő motor). 1-2 éve vettem a fehér gépsashoz, már akkor brutálnak mondtam az árát, na ezt most kb duplájára tornászták fel - csak e két darabnak az ára több mint 8 ezres. Puff, benyeljük - ha egyszer gyárit akarunk. :( Ajtón mennék ki, ekkor eszembe jut hogy megkérdezem a hátsó lengők felütköző gumibakjait - hátha megússzuk hekkelés nélkül a dolgot. Van is meg nincs, azaz listában van csak nincs darab, az van hogy rendelni kell és pár napon belül jelzik hogy mit gondolnak mikorra fog valóra válni az ide érkezésük. Vigye kánya rendeltünk kettőt, aztán várjuk szeretettel. De legalább nem kell vágni/fúrni/faragni a kasztnin.

2008.07.13. Vasárnap
No kérem. Rossz hírek bőven:
-km óra kihajtás a váltóban kicserélve. Még mindíg nem az igazi, viszont azóta pontosabban mér (a maradékot gyaníthatóan a nem gyári kerék okozza, ha lesz időm majd kipróbálom)
-úgy döntöttünk nem újítjuk fel ezt a felnit. Ha marad alu akkor másikat szerzünk, de ez max télikerék lesz
-váltó buzerálás közben észrevettük hogy hiányzik a felütköző gumibak a hátsó lengők alól. Hurrá, mert az nem kompatibilis a légesével...
-sikerült kibővíteni a lakatolásra váró elemek listáját
-karbit leszereltem felújítás végett. Leszerelés az még megvolt, de először elszörnyülködtem hogy mit műveltek szerencsétlennel, aztán ugyanezt tette a felújítós bácsi is, és gyorsan kijelentette hogy enek nem áll neki mert ha valami kifogás érkezik akkor nem akar olyan dologért felelni amit más b*szott el rajta. Szóval most napirenden van egy másik beszerzése. :(
-függőzés is fel lett véve a listára.
Amúgy ezúton keresünk gyári felniket, illetve ha valakit érdekelne a jelenleg fent lévő alu akkor keressen meg. Aluk mindenképpen felújításra szorulnak.

Az elmúlt hetekben nem történt semmi különös. Befejezés sajna anyagi okok miatt késik, a motor viszont azóta is szépen muzsikál. Kapott két jó fékdobot hátulra a tólszabályozottak helyére, aztán ezután elkezdett játszani a jobb első futó. Egyik beszerzős út alatt nekiállt csikorogni, majd nem sokkal később (ugyanazon az úton) már nem csak fékezés közben csikorgott, szépen befűtötte a felnit is... :(
2008.06.13. Péntek
Zöldkari hosszabbítás megtörtént.
Most hogy megvan a biztosítás, átírás, végre lehet használni a kisautót...
Azaz lehetne, mivel a zöldkártyázós nap végén garázsbaállás előtt történt egy kis malőr. Éppen be akartam lőni az alapjáratokat garázsba visszaállás előtt (emelt alapjárat a hűtőventis ciklus alatt), amikor a motortérnél állva gázadásra gyanús dolgot vettem észre. A hátsó leömlő környékén gázadásra tolja a füstöt mint állat, szóval valahol melléfúj a kipuff. Hurrá...
Továbbá: elég rövidnek bizonyult a depressziós kör gumicsöve is, simán lerázta magáról a karbinál. A fehér BIS -ből előkotortam egy adag új csövet, aztán vágtam egy megfelelő hosszúságút.
Ezeket leszámítva végre kezd a megbízhatóság mellett harapni is a motor, Ancsa szerint teljesen más most a motor járása is, mint amikor elhoztuk.

2008.06.05. Csütörtök
Ha már divatja lett a macskás képeknek, szolgáltatok én is.
Pár héttel ezelőtt voltunk Ancsa szüleinél, és amíg folyt a berakodás a hátsó csomagtartóba, én nyitva hagytam az ajtót. Addig néztem az egyik macsekot, az éppen pózolt az egyik makett várnál (amiből van egy jó pár a kertben). Visszamenve a kisautóhoz le akartam zárni az ajtót, szerencsére benéztem még a lecsukás előtt. Hát az egyik macsek a 4 közül befészkelte magát az egyik hangszóró alá.
Gondoltam kitessékelem, de nem nagyon akaródzott neki csak szóbeli noszogatásra. Gondoltam bekapcsoljuk a zenegépet, aztán meglássuk mi történik. Addigra már ott röhögött a fél család a macsekon, meg is jegyezték hogy az a macsek inkább aludni fog a zenén. Azért biztos ami biztos adtam neki egy kis hangerőt, de csak nem akart kiszállni. Gondoltam ajtó lecsuk, akkor mégis jobb a "hatás" ha abban a lukban szól a zene. De az ajtót kinyitva meglepődtem ismét, mert a macsek inkább aludni akart, mintha csak élvezte volna a zenebonát (mondjuk télvíz idején szoktam látni Ancsa tesójánál ezt a macsekot egy másikkal egyetemben, miközben az döngeti a zenegépét - a macskák természetesen ott alszanak).
Na ekkor kiszedtem a kis betolakodót, aki még egyszer kicseszett velem: búcsúzkodás közben fogta magát és beszállt a vezetőoldali ajtón, és ott akart lepihenni a pedálok alatt.

2008.06.01. Vasárnap
Igazából fogalmam sincs hova írjam ezt a bejegyzést, mert a móka a fehér BIS -el kezdődött, útba ejtettük a léges pókomat is, majd végül a kék BIS -t vittem el egy körre - mindezt egy újabb mikrotali keretében.
Szóval az úgy kezdődött, hogy H.Bandi rámszólt hogy van e szabadidő talizni. Kaja után meg is érkezett, majd indultunk némi körjáratra. Mivel a ház előtt állt a fehér BIS -ünk, ezért azzal mentem, ő meg jött és megsasoltunk egy apróságot a léges pókban: ablakmosó tartály alternatíva. Elidőztünk egy kicsit, majd csináltam pár képet a leendő gazdájának, aztán útnak indultunk a BIS garázsok felé.
Itt sikerült bemutatni az első kíváncsiskodónak a "legendás Laceeee BIS" -t, vele együtt a sok hibáját amik a képekről nem láthatók. Felbukkant egy korábbi garázstulaj, aki előadta a "minek kell ilyen sz*rokkal járni, miért nem vesztek egy normális autót" című slágergyanús számát. Aztán volt némi alkatrészbörze, csemegéztünk némi bontott BIS cuccokon (amiket sikerült idáig összeharácsolni ), aztán elmentünk az egyik "fotózós" helyemre (CsóTó).
Bandinak mutattam még boltot ahol tudnak szerezni ablaktörlő kart a hátsó ablakra, aztán mindenki ment a maga dolgára.

2008.05.31. Szombat
Vettünk vasat.
A jelenlegi állás szerint kicserélhették a "Laceeee BIS" Km óra kihajtást a csigával együtt, ezért elkezdtünk nyomozni beépíthető alkatrészek után. Sok sok ajánlatot lapoztunk át, az egyik az egyenesen új alkatrészről szólt, Gáspáry Laci felajánlásával. Ez utóbbit félretesszük, ha a "bizonyítás" sikeres lesz, valószínűleg rendelünk 1-2 szettet tarcsiba.
De amíg csak kísérletezünk, gondoltuk megpróbálunk minél olcsóbban kísérletezni. Szóval kerestünk BIS váltót bontottan, az első pedig ami kézzel foghatóan az utunkba került az szombathelyen volt. Ezért ma elvittük a fehér BIS -t egy szombathelyi túrára, egy bontóban tegnap jelezték hogy van egy "vizes" váltójuk.
Természetesen egész úton nem hagyott nyugodni a gondolat hogy nem e léges váltót mondtak a telefonban BIS -esnek, és akkor hiába benzinezünk. Szerencsére a váltó tényleg egy vizipóké volt, nem is vitték messzire: csak bedobták annak a BIS -nek az utasterébe amiből kibányászták anno. Ez a szerencsétlenül járt egyed CsuTee BIS -ére hasonlított, már a színe miatt. Gyorsan átnyálaztam a váltót hogy működik e, már amennyire szemrevételezni lehetett a helyszínen. Természetesen különös figyelmet fordítottam a legjobban érdekelt kihajtásra, de az is működik. Ezután kifizettük a 8db ezrest amibe került a cucc, majd a vizipókunk hátsó csomagterébe raktuk, és némi teszkózást követően vissza is indultunk kanizsára.
Kicsit aggódtam hogy nehogy megviselje lelkileg szegény pókot szombathely: eredetileg onnan hoztam haza, és ha belegondolok hogy anno milyen körülmények között tartották...

2008.05.23. Péntek
Hogyaszongya'!
Vettem vasat, meg némi műanyag kacatot is. Megint műszerfal, a franc vigye el.
Nem, nem döglött be a múltkor épített, csak a hasznosságára való tekintettel úgy döntöttünk Villám is megkapja a maga kis Csirkecsentó/Elegant/BIS hibrid műszerfalát.
Ennek megfelelően nekiálltunk beszerezni a szükséges cuccokat. Mindjárt a kisautó vásárlásának napján jött is velünk egy Elegant műszerfal a hozzá való spirállal. Aztán kellett volna még egy csirkés cucc is, de az sajna nem volt kéznél. Több forrásból is megpróbáltam beszerezni egyet, majd KG -ékban bízva megrendeltem egy darabot a kövi lengyel túrájukról. Plusz CsuTee is ígért segítséget, ha nem jönne mégis az óra, ez esetben kaptam volna egy kölcsön órát. Sajna égetően kell dolgozni, jelenleg lehetetlenség sebességet mérni 30Km/h felett, az meg nem megoldás hogy GPS -t vigyek mindenhova magammal, plusz az meg átlagol.
Tegnap megérkezett a kirakósjáték utolsó darabja, befutott a posta az újabb csomaggal, ami az Obrotka & KG művektől jött idáig.
A jelenlegi állás a következő:
még mindíg nem tudjuk mi a helyzet a kihajtással kapcsolatban. Abban az esetben ha bekövetkezik a félelmünk (más a kihajtás áttétele a vizipóknál...), megpróbálkozunk egy érdekes játékkal. Összeszerkesztünk egy 140 -es és egy 160 -as órát úgy, hogy a 140 -es órára rádobunk egy 160 -as számlapot. A nekünk kellő tartományban minimális eltéréssel minden ott lenne ahol kellene hogy legyen.
Nekiugrottam hát az ellenőrző listának, mi minden kell. Per pillanat 3 Veglia műszerfal volt csak itthon, gondoltam nem lesz semmi rázós, minden megvan. Baromira nagy tévedés volt ez a részemről...
Kiderült hogy a piktogramos panel a léges műszerfalon nem olyan mint amit az "előző" műszerfal építésénél találtunk a léges műszerfalban. Akkor néztem is hülyén hogy mit keres "kevés víz" visszajelző egy léghűtéses autó műszerfalában, miközben a vizesében meg nincs ilyen. Jelentem egyik műszerfalban sem volt ilyen panel, viszont gyanússá vált hogy a most érkezett légesé olyan amit még nem láttam, azaz nem kettő hanem legalább 3 fajta van.
Ekkor eszembe jutott hogy van még egy Veglia a garázsban, és mintha annak pont olyan panelja lenne mint amit keresek. Úgyhogy ma kora reggel a melóból hazaérkezés után bicajra fel, go to garázs, és gyorsan felmarkoltam a műszerfalat. természetesen az van benne amit kerestem.
Hála az égnek nem kell lemondanom a fekete keretről (ami az óracsoportok körül van), a 4 műszerfalnak az egyike pont fekete. Ez az ami most érkezett a postán, csak meg kellett szabadítani némi fehér matricától, úgyanis a műszerfalat egy korábbi gazdája ezzel tuningolta fel.
Ápdét:
gondoltam én is feladok némi rejtvényt a játékos kedvű olvasónak.
-pár napja egy FIAT boltban megérdeklődtem mennyibe fáj a képen látható vízhőmérő izé. Majdnem dobtam egy seggest amikor meghallottam az árát, szerintetek mi pénz ez a kis mütyür?
-a következő képen azok a kapcsolók látszanak amiket kiszedtem az Elegant műszerfalból. Mi nem stimmel? Azon kívül hogy téglaporos... (OGy és KG nevű kedves olvasóinknak nem ér belekotyogni ).

2008.05.19. Hétfő
Ma megint go to garázs. Beszabadulva azt vettem észre hogy iszonyat poros szegény, lassan ki kellene takarítani a garázst.
Nekiugrottam bekötögetni az erőlködőt, de a power saruk kissé túlméretesek voltak. Azokat még az előző tulajtól örököltem, szétszedni kivételesen nem volt kedvem. Sarukért futkozni még kevésbé lett volna kedvem, de szerencsére az egyetlen bót ahol árulnak ilyet az bezárt délben. Nosza előkaptam egy flexet, és kicsit megfaragtam a csatikat hogy beférjenek az erőlködőbe.
Ezután előrevonultam és szétkaptam a minap összetákolt szivargyújtós kábelköteget. Ideiglenesen a villanyára ("háttérvilágítás") volt ugyanis ráködve a CD lejátszó tápja, múltkor siettem a kötözgetéssel. Kapott most egy világítós kapcsolót, a gyújtásra rákötözgetést sosem kedveltem.
Közben figyelmes lettem valami érdekességre, a jobb első kerék előtt volt valami gyanús. Kiderült hogy egy szép aranyos szeg várta a kerék előtt sorsát - hogy mit keresett ott azt nem tudom. Gondoltam fényképezés után felszedem, de kicsit összekevertem a sorrendet...
Történt ugyanis hogy elkezdtek nekem ajánlani elsősegély dobozt, aztán mivel gondoltam úgyis hiányom van hosszú ideig tárolhatóból, veszek egyet. Bedobtam a hátsó csomagtérbe, majd kivittem kicsit a napra a kisautót. Visszatérve a garázsba találtam egy szöget a padlón...
Kinn a napon bekötözgettem végre üzemkészre a zenei berendezést, ami tulajdonképpen egy mezei "akciós" teszkó tuning MP3 lejáccós CD izé. Valami 12-13 ezresért volt múltkor akcióban, gondoltam jó lesz a fehér pókba.
Ha már egyszer összekalapáltam a kisautót elvittem sétálni. Élvezet végre úgy közlekedni hogy nem fullad le minden útkereszteződésnél a motor, van értékelhető alapjárat, meg végre meg tud indulni.
Később elvittük kirándulni a tó mellé, ott készítettünk pár képet a jelenlegi állapotról.
Hazaérve garázsba beállás, majd kis híján belefulladás a porba. Történt ugyanis hogy garázsba beállás közben bekapcsolt a hűtő, amit a korábbi gazdik közül valaki csutka teljes fordulatra kötöttek direkt. Szóval szegény iszonyat mód felkavarta a port a garázsban, én meg legalább tudom miért poros szegény.

2008.05.14. Szerda
Garázsjárat ma is...
Nekikezdtem a karbi szétdöntésének, aztán akadt több probléma is.
pl apám eltüntette a rövid szárú villáskulcs készletet, szóval a karbi nem ugrik le a helyéről... Akkor fedél le, viszont a szivató karját "újragyártották", így az per pillanat "szétszedhetetlen". Úgyhogy fedelet a lecsavarozás után elfordítottam, majd fúvókákat kiszedtem, kifújkodtam, aztán fedelet visszacsavarintottam. Megint ámultam, mert ugye a karbi fedelet 5 csavar rögzíti a karbi házhoz, azonban 6 furat van - egyik "kamufurat". Miért is ne oda lenne becsavarva az egyik, és nem az eredeti helyére...?
Ha már karbi fedelének leszedése miatt volt hely, megnéztem a gyújtógyertyákat. Aztán gondoltam ki is cserélem, mert megérdemli. Sampipit akartam venni, az sajna nem volt. NGK -t ajánlgattak, de azt qrva gyorsan visszautasítottam (lásd fehér BIS blogja ). Végül egy "kompatibilis" Beru lett az áldozat.
Aztán gyújtásállogatás, mex hézag ellenőrzés. Szelephézag majd legközelebbre van tartogatva (mert az olyan könnyű típusú feladat).
Kiszedtem a kasztniba menő (hosszabbik) karbi fűtőcsövet, majd később befaragom a rövidebb helyére. Mivel ehhez a művelethez ki kellett szedni a jobb hátsó lámpát, visszaszerelésnél elkezdtek eltörni az üvegfejű csavarok. Mivel nem találtam meg a túlélő készletemet, majd veszek boltban ilyesmit. Addig meg a szentlélek tartja a jobbos búrát.
Előkotortam a tartalék BIS hátsó lámpáimat is, amint lesz lehetőségem megszabadulok a légesre valóktól.
Viszont előkerestem 2 használható, első lámpára való szempillát is, majd némi kezelés után megkapta a pók. Kezd végre igazi pókra hasonlítani az orra...
Ezek után volt egy rövid túra, majd a garázsba visszaérve állítottam még a gyújtáson, illetve csináltam csavarokat a lendkerék takarólemezhez. Ennek a 3 csavarja helyett csak 1 rögzített, 1 csavar alátét hiányában nem tudta fogni a lemez alját, a középső csavar meg hiányzott. Most hogy bekerült mindhárom csavar, végre nem zörög.

2008.05.13. Kedd
Ma ismét garázsjárat...
Első napirendi pontként felkerült a jobbos BIS tükör, annak a tükörtalpa pont passzol az ajtóra. Fogalmam sincs miért nem passzol akkor a balos, viszont annak meg befejeztem a faragását.
Aztán nekiugrottam a kormánynak. Nagy nehezen leszenvedtem a sportkormányt, felkerült helyére egy gyári BIS kormány. Bár volt még dolgom, gyorsan elmentem egy próbakörre hogy kipróbáljam a kormányművet. Zsírozás lesz, de amúgy jónak tűnik (függők is jónak tűnnek).
Felszedtem a padlókárpitokat, belül nem találtam semmi vészeset. 1-2 rozsdapötty, azt napokon belül kezelem majd.
Aztán gondoltam nekiugrok hogy kicseréljem a műszerfalat, hátha a fehérből bontottal nem fog csalni. Nagy nehezen összeszenvedtem egy normális kinézetű dobozt, de kipróbálni nem tudtam - öcsém elvitte pestre Bundást, a GPS -es bemérés tehát várat magára. De van egy olyan sanda gyanúm hogy ezzel sem mér jól, majd később kiderül.
Ezután ellenőriztem a felszerelést, hogy megvannak e a kötelező tartozékok. A hiányt pótoltam, majd elmentem egy körre.
Valami még nem stimmel, karbi erősen gyanús hogy feldarabolásra kerül. :(
Bónusz: végre lekaptam azt a légszűrőt amit nagy káromkodások között szedtem ki a helyéről - ezzel adták át a kisautót... :(

2008.05.12. Hétfő
Ma folytatódott a kék villám gondozása.
A porszívózás ellenére még mindíg elég szép darabszámú üvegszilánk került elő. A padló alól víz került elő, de gyanús szaga volt, az minden bizonnyal hűtővíz volt. Ha jól sejtem ugyanazt játszotta el a pók mint a fehér 2 éve, csak ennél a gyenge pont a vízcsap körül volt. Padló takaróit kiszedtem és kiraktam száradni, majd feltöröltem a vizet (később voltam egy rövid próbaútra, de ott már nem jelentkezett a vízszivárgás - éljenek a balfaszok akik izomból húzzák rá a hűtőtanksapkát, és csurig töltik a kiegyenlítő tartályt :( ).
Ezután következett a szivargyújtó beépítése, vele párhuzamosan a zenei berendezés villamos kábeleinek telepítése. Elvileg már csak a csomagtartóban van minimális meló és van zene a kisautóban. Viszont a GPS -t végre lehet használni.
Kövi műsor a korábban "behányt" műanyag takaróelemek applikálása, amik a kardánalagút tetején vannak. Új csavarokat kerestem, az ordenáré alátéteket meg jó messzire eldobtam (mivel gyárilag sem volt még csak hasonló sem). Közben leszereltem a balos biztiöv csatos részét, ami nem gyári példány, ezért a hátsó műanyag elemet próbálta kinyomni a helyéről (kardánalagút tetején, ami a kézifék, szivató és sebváltó kar körül van). Volt még egy jó állapotú a múltkori biztiöv rendelésből, ezért gyorsan kicseréltem.
Ezután megpróbáltam visszaerősíteni a szélvédőfűtés lehullott saruját, a balost ugyanis leapplikálták az előző gazdái. Ez úgy tűnik sikerült, de azért megkérdem hátha tudja valaki a választ: hogy van a saru felerősítve a fűtő fóliára?
Lemosni sajna már nem volt időnk, az majd marad legközelebbre.

Ancsa nekiállt és szépen lesikálta a fehér vizipókot, ablakmosással egybekötve. A végére csillogott villogott a kisautó.
Amúgy ideiglenesen az "új" garázsba szállásoltuk, majd eldöntjük melyik garázs melyik kisautóé lesz. Szerencsére elég közeli: egy soron a másodikban áll a fehér, az ötödik apámé, a hetedik garázs meg a kék BIS szálláshelye. Ha kell szerszám akkor csak át kell ugranom apám garázsába, aknázáshoz viszont nem kell végre kialkudnom az övét, mert az újban van végre akna.

2008.05.11. Vasárnap
Ma jártunk kinn az új gépsasnál.
Elég fura volt újra a "nulláról" kezdeni valamit. Első körben tükröt akartam cserélni, de a BIS tükörtalp a francnak sem akart felpasszolni a helyére, úgy néz ki a furatok helye nem stimmel. Mindenesetre elkezdtem megfaragni a talpat hogy felmásszon a helyére, ez nagyjából sikerült is. Azért kell még finomítani a dolgon...
Egy rahedli üvegcserepet találtunk az utastérben, Ancsa folyton azt ismételte hogy tuti betört a szélvédője valamikor. Én kötöttem az ebet a karóhoz, pár órával később kiderült az ok: betörték anno a bal pillangóablakot, valami feszegetős dolog volt (megmaradt a nyoma).
Ezután nekiugrottam a fűtésventit kiszererlni, majd jobbnak láttam hogy ha a radiátort is kiemelem a helyéről (csöveket nem szedtem le róla). Ki akartam deríteni hogy miért nem volt jó hazafelé a fűtéskonzol. Miután szabaddá vált mindenhonnan a konzol, tételesen ellenőriztem hogy minden oké e. Annak tűnt, ezért előszedtem a tartalék konzolt a garázs mélyéről, hátha valami felett elsiklottam. Kiderült ugyanaz ami az előbb: a konzolnak nincs baja.
Szerelés közben egyszer kerestem valamit a földön a jobb első kerék mellett, ekkor vettem észre egy furcsaságot: a dobon van egy lyuk, átlátok rajta. Először nem értettem mi ez, aztán ráeszméltem hogy ott kellene lennie annak a csőnek ami a radiátor beömlőnyílásába került esővizet ereszti le. A cső meg nincs sehol...
Egy ideig néztem magam elé, aztán ráeszméltem két dologra:
-KG a pesti mikrotalin kínált ilyen csövet, amiről úgy rémlett hogy van nekem is, szóval otthagytam...
-elvileg Biluxtól anno leboltoltam egy kupac alkatrészt, kár hogy ez a cső nincs köztük...
Időközben előkerültek a szülők is, apám szólt hogy van még egy "kacatosdoboz", amit elviekben átvittem a garázsba. Nagy nehezen annak az alján megleltem a csövet, ami tényleg odapasszolt. Hurrá.
A radiátor szereléssel egy időben Ancsa nekiállt és kifaragta a szivargyújtó töltőnek a helyét, bekötni sajna nem sikerült mert valaki volt olyan balf*sz és szétgányolta a gyári vezetékelést a "hifi" számára. Téma elnapolva...
Ezután Ancsa jelentkezett új melóért, ebből porszívózás lett - üvegcserepek száma legalább erőteljesen lecsökkent.
Aztán nekiállt és elkezdte tisztogatni a szélvédő alatti kopoltyúk helyét. Kicserélte a balos gumi "tömítését", bekerült az amit KG -tól pár napja boltoltunk le.
Végül kiszerelte a kardánalagút tetején lévő műanyag takaróelemeket, mert azok is összegányolva lettek "behányva" a helyükre.
Apu közben nekiállt gyártani egy leszorítót (ami közel sem hasonlít a hiányzóra, de legalább leszorít ), mivel a légszűrőházról hiányzott a bal oldali - így összevissza zörgött szerencsétlen. Közben ledöbbentünk a légszűrő állapotán, én meg hallelujja keretében megtaláltam a kacatosdoboz mélyén az egyik "vésztartalék" légszűrőmet. Ezek után elkezdtem elrendezni a gyújtókábeleket és vákuum csöveket, hogy ne úgy nézzen ki a köteg mintha odaokádták volna egy rakásra.
Volt egy telefon is Pocok nevű beépített emberünket felhívtam, hogy miként lehet szétkapni a szellőzőrostélyt a műszerfal mellett - mivel a radiátoros részben nem találtunk hibát, világos lett hogy valami gubanc van ott (én meg még nem kaptam szét arrafelé egyik pókomat sem ). Na ott megtaláltuk a bűnöst, szétesett a szerkezet. Kiemeltük és összelegóztuk, majd visszaszerelve végre működni láttuk ezt a szerkezetet is.

2008.05.10. Szombat
Itt az ideje megnyitni ezt a blogot is...
Tegnap reggel vonatra szálltunk, hogy sok sok órával később egy újabb kisautóval gazdagodva térjünk haza.
Még pár hónapja kezdődött a történet. Akkor már eldőlt hogy nem vágok bele a léges pók felújításába, hanem keresünk helyette egy másik BIS -t, és az lesz a "főgép", a fehér pedig marad garázsos autó. Elég sokat kerülgettem ezt az autókát is, aztán egy alkalommal megpróbáltunk alkudni is, sikertelenül. Még pár hét és összejött végülis az alku, így elmentünk érte.
Sajna a valóságban nem olyan csodaszép mint a képeken, annak ellenére hogy többen dícsérték. Viszont mindketten (én és asszonypajti) úgy döntöttünk hogy elhozzuk, és ha nem is azonnal, de igazi rendes kisautót faragunk belőle.
Első út a gumishoz vezetett, beszereztünk pár gumit.
Második utunkon elmentünk "polimpexelni", ahonnan most csak pár apróságot hoztam, köztük a hátsó nyitható ablakokhoz való csuklópánt hüvelyt (legalábbis így nevezte a boltosnéni). Összesen 4db volt (készletező proggi szerint meg 5 ), de úgyis ennyi kell, szóval elhoztam. Állítólag valami Obrotka nevű ember hordta el marokszám, ezért az uccso darabokat lefoglaltam még napokkal az indulás előtt.
Aztán elmentünk gyakorlatilag ugyanoda ahonnan a kisautót hoztuk, mert a hátsó gumikat fel akartuk szereltetni. Sajna túlmentünk a célon, de a bazi nagy dugók miatt úgy döntöttem nem megyek vissza, majd otthon megcsináltatom. Elmentünk inkább teszkózni, meg bevártuk KG -t. KG elvitt minket dugónézőbe, ugyanis rekord lassan sikerült átverekedni magunkat a fél városon, ráadásul valami idióta demonstráció is volt a környéken, ha jól láttam. Ancsával megegyeztünk abban hogy nem költözünk oda...
KG a garázszentélyben előadta ismét reklámszakmai tudását (lásd hirdetései), sajna némi ellenkezés volt a párom részéről (plusz rosszul terveztünk és KG után a kövi állomáson több cucc lett mint számítottuk), és sportülések nélkül tértem haza (viszont plafonig rakodva). KG segítségével (13 -as villáskulcs kölcsönzése) adtam a gyújtásnak, ugyanis elég balf*szul volt beállítva és csörgött szerencsétlen. A csörgés hangjából ítélve fordítottam csak, gondoltam majd otthon elvacakolok hogy pontosabban belőjem. Hiába volt már vagy 1 éve hogy utoljára álítottam gyújtásszöget a fehéren, úgy néz ki elsőre sikerült majdnem belőni, igaz 1-2 fokkal túl is mentem.
Amúgy láthattam élőben a legendás AVH gép kasztniját, és egy pillanatra magam elé képzeltem mit fog majd művelni vele KG ha egyszer kész lesz az egésszel...
Hazafelé útra kb 10 percnyi töltés maradt a GPS -ben. Sajna a kisautóban nincs szivargyújtó töltő, ezért a saját akkujáról ment, aminek alig több mint 1 órás kapacitásának javát addigra elhasználtuk. Végülis KG jól elmondta merre kell mennünk, miután én mondtam neki hogy a cél a lágymányosi híd, onnantól fejből is megy az útvonal hazáig. A hídról lejövet megálltunk a benzinkúton, igaz nem én állítottam le a motort, leállt az maga. Tankoltam, majd indultam volna, ha a kisautó is ezt akarta volna. Ekkor fordult meg a fejemben hogy jól döntöttem e amikor átvettem a kis veszedelmet, aztán nagy nehezen sikerült életre keltenem, onnantól a szivatóval játszva volt alapjáratom, ezt leszámítva simán hazaértünk.
Kellemetlenség még annyi adódott, hogy az óra szerint lassúnak találtam a tempót, pedig az ablakon kinézve jónak tűnt. A GPS -t sikerült beindítani 1 perc erejéig, akkor kiderült hogy az óra nem jól mér: 70 -nél mentünk 80 -al. Ez az alufelni + 155/65 következménye...?
Továbbá a fűtéskonzolnak valami baja van, mert hiába tologatok a karokat, nem az történik mint aminek kellene, és csak hideget tol be az utastérbe. Eleinte megfordult a fejemben az is hogy Csutee is panaszkodott nem működő fűtésre anno, de lehűtött radiátort újra beindítva lehetett látni ahogyan a hűtővíz hirtelen lehűl, szóval nem a radiátornak van baja.
Update:
hazafelé pesten többen megnézték az elhaladó autókból a kisautót, és hazafelé szinte mindenki vilogott nekünk. Persze ez utóbbi nem kedvesség volt, hanem mint kiderült a fényszórók ordenáré el lettek állítva, és nem kicsit felfelé vernek a gyári fényvetés helyett.

A minap elmentünk egy kicsit kirándulgatni. Célpont az újudvari "sípálya" lett volna, legalábbis az ami ilyenkor marad belőle. A sífelvonót korábban párszor szétszerelték kedves tolvajok, talán a kertben akartak sípályát berendezni amihez kellettek az alkatrészek.
Szépen elrajtoltunk, a TV toronyig el is jutottunk. Ott hála az égnek semmi jelzés nem volt, ezért megpróbáltunk minden nem offroad -osnak kinéző úton keresgélni. A "vigyázz, méhek!" feliratú tábla után meggondoltuk magunkat, visszafordultunk és jobbnak láttuk csak sétálgatni egyet a torony alatti gyepen... Na majd legközelebb megtaláljuk.

2008.04.21. Hétfő
Tegnap melózni kellett menni.
Egerszeg felé kb a környék összes bogarával találkoztunk, a kisautó átment lepkefogóba. Ezt ma korrigáltuk egy gondos kis mosással, majd következett volna a garázsjárat, ha...
De gondoltam körözzünk még egy kicsit, szép napos idő van még.
Úgy tűnik lassan esedékes lesz a felújítás V1.1 (vagy ahogy a melókat elnézem inkább minimum V1.5 ).
Kicsit nyomozgattam az elmúlt hónapokban hogy kire bízhatnám rá szeretett vizipókomat, hogy befejezze/pótolja a rajta leledző feladatokat. Szóba került többek között az is hogy győr felé vesszük az irányt, és ott köt ki ahol 126fan barátunk gépét alvázvédőzték.
Aztán sikerült a mai napon megtalálni azt aki úgy hiszem segít majd megoldani a dolgot. A tavalyi csúfos bukást követően most olyan embert próbáltam keresni aki leinformálhatóan dolgozik, régóta van a szakmában. Így esett a választás egy helyi emberre, aki 28 éve van a szakmában, és egyike annak a 3 helyi mesternek aki legalább nem csak pofázik hanem tételesen megmutatott mindent. No meg a műhelyről is feltételezhető hogy nem sufnimelót végeznek (tavaly az első orbitális hibát ekkor követtem el)...
Leszálltunk tehát a föld alá, de csak egy aknatúra erejéig. Sajna a kisautón újra lakatolni kell - előkerült a csavarhúzó, és végigböködte a szaki a kisautó alját. Alapvetően elégedett a kasztnival a kisautó korához képest (sőt: meg is dícsérte ), de mutatott pár helyet ahol látszott hogy kihagyták az állítólagos alvázvédelmet, vagy csak megpróbáltak eltakarni valamit a mázzal. A küszöb alul van ahol rohad (elsikkasztott meló...), no meg a múltkor találtam a bal első dobon is "elrejtett" rohadást. Tételesen átnéztünk mindent, majd útjaink elváltak - de hiszem azt hogy hamarosan még visszatérünk, de akkor már a meló miatt.
Van lehetőség arra is, hogy a szabadidőmben lemegyek segíteni a bontásban, ezzel megspórolva némi időt és pénzt. A tavalyi esetből kiindulva közöltem hogy ott óhajtok lenni minden fontosabb fázisnál, egyrészt a dokumentálás végett (fényképezőgép rulz, ez itt a garageblog reklám helye ), másrészt mert tavaly ezzel (is) lehetett átverni olyan csúnyán.

2008.04.01. Kedd
Az elmúlt napok történései:
-bekerült végre az elegányos Km óra spirál. Nagy szenvedve betessékeltük a helyére, közben szétesett a szivató (kardánalagutas részen ahol a karra csatlakozik a bowden)...
-a bowdent egy Uno -s műanyagdarabbal csatlakoztattuk a szivató karra, szóval bonyolódik a BIS, egyre több autótipus alkatrészeiből áll...
-a spirál cseréje közben felszedtem a kárpitokat, és ha már egyszer ott volt a padló, átnéztem az alvázvédelmet belülről. Bal első dobon rozsdakupacok vannak, meg a gázpedálnál is van tennivaló. A spirál bekötésekor aknából is szemrevételeztem az alvázat, az a mátrát egész jól túlélte
-relézve lett a fényszóró, kapott erősebb "szemeket" is a kisautó. Parasztvakitós xenon égők, öcsém tukmálta rám apám garázsában. Az eddigieknél mindenesetre egy fokkal jobb
-betelepitettem a bólogatós kutyust amit az autókához kaptam még karácsonyra (kalaptartó rulez). Sajna nem sokkal később nyaktörést szenvedett, mivel előszeretettel borult fel a helyén, és egy erős fékezéskor bezuhant az ülések közé. Összedrótoztam, és 3 jókora kavics/betondarabbal megpakoltam az alját (belsejét a test résznek). Most már robbantani is lehetne mellette és akkor sem borulna fel, de a belsejében zörögnek a cuccok...
-megvolt a próbaút GPS -el ellenőrizve. Végre nem jókora csalással dolgozik a Km óra, mint a BIS gyári órák általában. Szigorúan hozza a légessel egyenértékű eltéréseket. A vizhőmérő hála az égnek szépen mozog, nem összevissza szanaszéjjel' ugrál (mint az eredeti 'falban). Nekem teccik...
-elkezdtem helyrepofozni az El műszerfal kapcsolóit, mostanra valamilyen szinten az összes működik. Lassan nekiállok összepározni az eredeti kapcsolókat ezekkel, reméljük ilyen szinten kompatibilisek lesznek.
Amúgy ma voltunk egy kicsit körautókázni Ancsával. Újudvari te(é)v(é)etorony és zalakaros közül az elsőt választotta, én meg a másodikat (eszembe jutott hogy mégsem akarok autót takaritani... )...

2008.03.30. Vasárnap
Még pár napja történt, megvolt az esedékes olajcsere. Kapott a kisautó egy kanna Valvoline 15W40 -est, meg olajszűrőt is kipucoltuk. Sajna úgy néz ki lesz egy főtengely szimering csere a közeljövőben, remélhetőleg csapágyak még jó egészségnek örvendenek.
Ezenkivül nekiálltam kicserélni a műszerfalat is. Mivel a végére egész jól rámsötétedett (kicsit nehezen akart kiugrani a régi műszerfal), a spirálcsere elmaradt, gondoltam megpróbálom CsuTee módszerrel rögziteni a spirált (raganyószalag), csak hogy legalább kipróbálhassam az új órát. Mivel a dolog nem nagyon akart összejönni (spirál nem állt ki a házból annyira hogy tekerni tudja az új órát), gondoltam akkor csak azt nézem meg amire kiváncsi vagyok, momentán működik e a vizhőfokjelző. Az némi várakozás után el is kezdett emelkedni, közben én meg áttanulmányoztam hogy minden visszajelző égő működik e, jó égők kerültek e mindenhova. Aztán egy merész gondolattól vezérelve kimentem egy körre...
Természetesen óvatosan mentem, óra nélkül nehezen mondható meg hol van pontosan az 50Km/h. Óra nagyon jól sikerült - nem zörög, nem recseg-ropog. Végre nem összevissza ugrál a vizhőmérő, hanem azt jelzi ahol van ténylegesen (régivel szokása volt ugrálni, ha meg bekapcsoltam a fűtőventit, képes volt akár 3 egységgel is feljebb nyomni a mutatót - emiatt képtelenség volt megállapitani a tényleges hőmérsékletet). Lehet látni ahogy kb 95°C -nál bekapcsol a hűtő, majd lenyomja a vizhőt 90°C -ig, ahol kikapcsol újra a hűtő.
Szörnyülködve vettem észre, a tavalyi "felújitás" után előjött az első árulkodó jel annak bizonyitékául, milyen szakértő kezekbe adtam a kisautót. Egy rohadáspötty az első csomagtértető menetirány szerinti jobb oldalán, ami nyomja a festéket. :(

2008.03.27. Csütörtök
No végre valahára elkészült kedvenc vizipókom számára az "új" műszerfal. Kicseréltem az áramkörös fóliát, majd sikeresen kivágtam a sokat emlegetett kevés viz visszajelzőnél a fóliát. Ezután feltankoltam égőkkel, majd még egyszer végigpróbáltam a csatlakozók lábait hogy minden rendben van e, egyeznek e a bekötések az eredetivel. Kiválogattam a jobb állapotú burkolati elemeket, majd összeszereltem a komplett műszerfalat.
Most már csak a kábelkötegben van egy átalakitanivaló (a jobb oldali csatlakozóban 1 lábat kell kicsit odébbköltöztetni, ezután 100% kompatibilis lesz a gyárival), majd spirálcsere és jöhet a beépités a kisautóba.
Képekhez komment:
az utolsó képen egyszerre fotóztam a két áramköri fóliát azok számára akik ilyesmire vetemednek. Felül a csirkés, alul a léges műszerfalé. Gyengén látók kedvéért: a fóliák bal alsó sarkában kell keresni az eltérést.
Amúgy elég vicces hogy a vizes piktogram a léghűtéses motorral rendelkező gépbe bekerült, a vizes csirkébe meg nem..

2008.03.25. Kedd
Kicsit haladtam a műszerfallal, mostanra nagyjából össze van rakva. Hamarosan indulok a garázsba a tartalék BIS műszerfalért, ennek áramkörei alapján lesz kiválasztva az a fólia áramkör ami végül az új műszerfalba fog bekerülni.
No akkor a melók:
szét kellett szedni darabjaira mindkét műszerfalat, majd a csirkésből kiszerdtem a vizhőmérő órát. Az első keret (fekete illetve szürke) tök ugyanaz volt méretre, úgyhogy szemrevételeztem melyikkel lenne szebb. A választás a feketére esett.
Aztán ki kellett volna fúrni a léges műszerfalon a vizhőmérő 3 csavarjának helyeit, de nem volt fúró a kéznél. Nekiestem egy olyan csavarhúzóval ami pont ugyanakkora lukat csinál, majd becsavaroztam az órát a helyére. Raknám be a keretet az órák elé, de nem stimmel a dolog, nem akar rendesen a helyére ugrani. Sebaj, biztos valamit nem vettem észre, akkor lesz szürke. Kiszedtem a szürkéből a légnyomásos ábrát, de az sem akart a helyére passzolni. Némi nézegetés után kiderült, a számlap előtti keretben elviekben nincs eltérés, de a fehér műszerfal keretben van - egy műanyag nyúlvány ami a légnyomásos ábra egyetlen rögzitetlen sarkát nyomta a keretnek. Nosza csipőfogó elő, levág, az óra beljebb is ment. Na akkor újabb próba, most már jobb, de még mindig nem az igazi. Akkor fekete keret ismét a kézbe, majd gondolkod: ennek a szemétnek van profilja az órák előtti keretben, valszleg az nyomja odébb az órákat. Na akkor kicsavaroztam (kilazitottam) a hőmérős órát, odaigazitottam a keretet, és lássanak csodát, jó is lett. Gyorsan lecsavaroztam a vizhőmérő csavarjait, majd összeraktam az egész hóbelevancot. Fotók mellékelve az eredményről...
Update (Norbi nélkül):
-úgy tűnik hogy az áramköri fóliák közül a csirkés lesz a megfelelőbb, mert a légesnél ott húztak el egy áramkört a visszajelző foglalata felett - balf*sz módon
-viszont hiába megfelelőbb, ahhoz hogy a kevés viz visszajelző működjön, át kell kötni egy sarut a műszerfal csatlakozójában (plusz ki kell lukasztani a foglalathoz tartozó sarunál a fóliát, mert ezt gyárilag nem tették meg, egybefüggő ott a fólia). Lustasági okokból ez elkerülhető, ha a delikvens rak egy izzót a szivató foglalatába, alapszitu szerint ugyanis ott világitana... (ha CsuTee berakja ismét a csirkés műszerfalat akkor ez itt egy segitség féle )

2008.03.24. Hétfő
Még anno rendeltem Gyuszi bácsitól 2 pár kipuff tömitést, és egy jó állapotú Elegant műszerfalat a hozzávaló kapcsolókkal. Nos kis félreértés miatt a kipuff tömitésből 1 pár lett, viszont a szállitmány megérkezett (ezúton is köszönet neki és KG postásbácsinak).
Ma nekiálltam megvizslatni a műszerfalat. A szélvédőfűtés és a venti kapcsoló elég betegesen akart működni, ezért darabokra szedtem ezeket. A fűtéskapcsoló belseje darabokban hevert, viszont mivel két érintkezőt tud kezelni, megpróbáltam a másik állásba átültetni a dolgokat. Ez sikerülgetett, csak egyenlőre betegesen mozog. A ventikapcsoló sajna alakitgatást igényel némi melegitett szerszámmal, talán az is működni fog.
Mivel itthon van az eredetileg rendelt csirkecsentó/BIS hibrid műszerfal, ezért össze lehetett hasonlitani ezeket. A csirkésnek pl fekete az óracsoport kerete (azt hiszem ez kerül végül a km vekkerbe, ezzel pofásabban néz ki), az Eleganté szürke. Lámpánál átnéztem a piktogramokat, legnagyobb meglepetésemre megtaláltam a BIS plusz piktogramját (BIS műszerfal a léges nagyhoz képest), a kevés hűtőviz visszajelzőt. Mivel ez az El műszerfal a harmadik "ilyesmi" műszerfal ami nálam jár (2 hibrid 160 -as órával és egy léges 140 -essel), jelentem mindhárom műszerfalnak más ez a panelja (azaz a fólia amin a visszajelző égők ábrái vannak). Plusz az előttem heverő két műszerfal fóliája közt is van eltérés, ahogy láttam az emlitett égőnél van az egyik különbség. Szóval hozhatom be a tarcsi BIS műszerfalamat, mérhetem ki hogy melyik hajaz az eredetire, majd a legmegfelelőbbet kell beszerelni. Jó mulatság lesz.
Némi fúrás is kinéz, mivel a léges El műszerfalban nincsenek kifúrva azok a lukak ahol a vizhőmérő rögzitése van. Hurrá...
U.i.: természetesen sikerült beazonositani a plusz emblémákat - injektor, szivató. Van viszont 2db CODE lámpa. Valaki igazán elmagyarázhatná hogy ezek mire valók eredetileg, illetve mikor kellene világitani (rendeltetésszerű használat esetén).

2008.03.07. Péntek
Elég régen született az uccso bejegyzés, gondoltam itt az ideje irogatni.
-a léges pókom motorja finoman szólva megdöglött - mindez a téli tali előtt történt, és azzal szándékoztam oda menni. Az odamenetel anyagi kérdések és az időjárás, no meg a géppark miatt az utolsó pillanatig kérdéses volt, aztán egy merész húzással úgy döntöttem megpróbálom a BIS -t. Robival lebeszéltem hogy szól nekem ha gond lesz, ami alatt azt értjük hogy letakarítatlan havas utak, és/vagy sózott utak lesznek ott, mert akkor nem indulok el (a BIS alvázvédelme még nem készült el teljesen...).
Az első érdekes akkor jött amikor pest felé telefonáltam GEOéknak, akikről azt sejtettem hogy épp útnak akarnak csak indulni, de mint kiderült már a helyszínen voltak. Próbálták elhitetni velem hogy havasak és tökig sózottak az utak arrafelé, de magamban azt gondolnak hogy most megpróbálnak jól leszivatni, mert Robi megígérte hogy szólni fog, és hát ugye nem szólt... ...és mint kiderült, GEO és Pocok igazat mondtak.
Végülis a 3 napból amire emlékszem: minimum másfél nap dühöngés, Bundás (GPS) sokáig nem akarta "ismerni" Mátraszentimrét (és hazafelé mátraházánál egy sziklafalon keresztül akart rövidíteni). A hely nagyon szép volt, műszaki probléma nem adódott, GEO beb*szott mint atom (ilyet sem lát minden nap az ember ), a többit meg majd feldolgozom...
-végre leérkezett Bandi bá' a felújított BIS -ével. Mivel épp félig költözésben voltam (plusz indultam épp a garázsba, öcsémnek lerobbant a FIAT Temperájának az utángyártott 1 éves fesszabja, forrasztóállomást vittem neki), ezért ment a futkozás, így magammal vittem egy ideig, aztán átadtam neki amiért jött: egy jobbos hátsó lámpabúrát. Mint emlékezetes, az övét nem sokkal a felújítás után megcsukták, kissé meg lett törve a búra.

2008.01.24. Csütörtök
Tegnap már nagyon nem volt semmi programom, gondoltam kiviszem megsétáltatni a vizipókot. Utak szárazak, idő napos, téli maradékok nem voltak az utakon.
Még december elején vettem egy új akksit, ez idáig a szobámban pihent. Most kivittem és beraktam a kisautóba, aminek módfelett megörült: abbahagyta az "emektoros" zavarokat, amiket idáig elkövetett.
Indítással nem volt gond. De ha már egyszer ott voltam a garázsban, gondoltam megnézem mi a nyüv baja van a csomagtérzárnak. Mármint az elsőnek. Némi nézelődés után kiderült a hiba oka: a jómunkásember a felújítás után csak kézzel tekerte be a zárat rögzítő csavarokat, az egyik szépen ki is tekeredett. Meghúzás után megint szépen le lehet zárni a tetőt.
Gondoltam leviszem a pótkereket megcsináltatni ahhoz a gumishoz akinél törzsvendég vagyok. Sajna mostanában nem dolgozik, szóval mehettem haza, és kereshetek másik szakit. :(
Aztán egy hirtelen ötletem támadt: gondoltam lelépek a páromhoz, legalább megsétáltatom úgy tényleg igazán a vizipókot. Útközben felhívtam Suhit, hogy megyek éppen arrafelé, szóval ha ráér akkor most át tudom venni azt a csomagot amit már a múltkor is át akart adni (semmi kül, csak egy szép ronda balos BIS tükör, legalábbis annak nevezik sokan ).
Így végülis kaposváron sikerült rendeztünk egy rögtönzött mikrotalit. Egymás gépeinek lecsekkolása, majd kipróbálása. Kicsit viccesek voltunk: Suhi alig fért el a kormány mögött az én ülésbeállításommal, én meg a cipőm orrával böködtem a pedálokat (hát, lustaság mindenek felett ). Suhi adott még egy (azaz fél pár) normál BIS lámpabúrát, mondtam neki majd beteszem a többi közé.
Aztán ment mindenki a maga útjára. Mi tuskózni, aztán hazavittem Ancsát, ma reggel meg elindultam haza. December elsején ment utoljára a vizipók, akkor is csak 5m -re távolodott el a garázstól, aztán sajna vissza kellett raknom. Azelőtt az októberi tali volt az uccso jelentősebb útja. Ráfért egy kis kirándulás...

2008.01.11. Péntek
Bár lerágott csont a téma (pesti tali), de csak most kerültek elő a képek.
Egy kedves ismerősömnek megígértem hogy felteszem ide a Kőrishegyi völgyhídról készült képeket. Plusz egy bónuszt...