Archívum: 2010 (26)

Tevékenységtérkép

2010.10.31. Vasárnap

 Ez már az én lustaságom - részben. :)

Eltelt egy év azóta, hogy le lett állítva felújítás céljából a kisautó. Az elején még nagy mellénnyel 1-2 hónapnak gondoltam, majd rajtam kívülálló okok miatt tetemes késésbe kapcsolt a project.

 Sajna időközben idehaza is félresiklottak bizonyos dolgok (úgy kb meló/pénz ügyben), így a befejezés kicsit össze lett csapva. Olyan szinten, hogy korábban leállítottam minden olyan dolgot, ami "vinné" a pénzt, de nem feltétlenül szükséges az indításhoz. Fényezetlenül maradtak a lökösök, díszlécek, stb. Ezeket később rendezzük, ha kicsit egyenesbe jövünk.

 Ennek megfelelően felkerültek a lökösök, első majd hátsó rendszámtábla. Benzincső is elkészült, igaz nem a legpontosabb, de nagy nehezen be lehetett szenvedni a helyére. Egész tűrhetően néz ki a beöntő nyílás a korábbi állapothoz képest. :)
Ma feltankoltuk 20 fokos fagyálló löttyel. Valami rózsaszín fagyálló löttyöt hagyott rám az öcsém, ilyet sem láttam még. :)
Kipróbáltam egy újfajta légtelenítést is. Mivel a motor nem lett beindítva továbbra sem, az eredménye majd később derül ki. Mindenesetre fater majdnem robbantotta a vízcsövet, mert kissé figyelmetlen volt a nyomáspróbánál... :)

 Amúgy ismét késni fog az indítás.
Anno amikor Csanakhoz került az új karbi, azért került oda, mert Csanak bevállalta a megfúrását. Akkor vakon úgy gondoltam, hogy át lehet alakítani 151 -esre a karbit.
Amikor visszakaptam az újat, akkor motorra szerelve jött vissza, ezért nem néztem meg (és korábban sem volt a kezemben...). Csanak azonban "lusta" volt megfúrni a karbit, ezt viszont csak akkor közölte, amikor éppen szereltük be anno a motort, és akkor "észleltem" a hiányt. A mai nappal végiglegóztuk azt hogy lehetséges e kipótolni a hiányzó vákuum vezérlést, és abban állapodtunk meg hogy nem. Lehetne kókányolni meg kísérletezni, de döntöttem, maradjon eredeti a rendszer.
 Ennek megfelelően ma lebontottam a karbit a motorról, majd szemrevételeztem. Kiderült hogy a plusz dobtól eltekintve ugyanaz a szerkezet, azaz az öntvény ház mindenképpen (korábban ezt is tippeltem látatlanban). Egy furat kell mindössze (átmenő furat a szívó torokba), ennek a helye is mintegy elő van készítve, mert van egy süllyesztés a furat helyén az öntvényben. Most az lesz majd a feladat, hogy keresni egy műhelyt, ahol bevállalják a melót.
 Ha viszont sikerül a megfúrás, és a dob is fent marad, akkor előáll egy olyan szitu, hogy lesz egy "egyedi" Weber 30 -as karbi. A 30 dgf 1xx családban ugyanis nem volt jelen egy karbin sem egyszerre a plusz vákuum dob, és ez a depressziós előgyújtás vákuum vezérlése (vagy-vagy alapon ment a gyártás). Igazából csak kell egy ehhez passzoló vízcső, egy elosztó, egy szabályozható szelep, és össze lehetne rakni működőképesre ezt a plusz vákuum kört. Most már csak buliból is bevállalom, ha lesz ilyen vízcsőcső kéznél. :)

 Amúgy ülések bekerültek, hangrendszer majdnem kész, riasztó és központi zár újra üzemkész.
VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 6 fotó . 10 komment

2010.09.10. Péntek

 Nyári tali.

Igaz jó régen volt, de látom nem vagyok egyedül, akik ekkora késéssel írnak az eseményről. :)

Mivel Club126 Nyári Tali nincs VadMacs nélkül, ezért számomra a megjelenés kötelező. :)
 Sokáig nem maradtunk, mindössze 1 napra érkeztünk - bár menet közben váltottunk volna kettőre, viszont az időjárásnak megfelelő ruházat hiányában ezt végül nem vállaltuk be.
 Sok dologgal nem kellett foglalkozni az út előtt: hűtés problémája anno meg lett oldva (ami azóta nem jelentkezett), így meglepetéstől nem tartottam. Egyedül az első fényszórókon kellett szöszmötölni, az őz miatt megrogyott homlokfallal megváltoztak a foncsorok beállításai - és sötétedés után vagy én nem láttam jól, vagy a szembejövők... :)

 Talin jó volt újra látni a régi ismerősöket.
Idén magam sem tudom miért, hagytam magam rábeszélni, hogy induljak versenyen. A szembekötős szlalomon idén így nem csak segédként, hanem "áldozatként" is részt vettem, majd Grossonak hála, ezt sikerült is megnyerni. Ezúton is puszi a szervezőknek... :) Grossonak minden tiszteletem, az utolsó meccsen olyan határozottan dirigálta le a pályát, hogy amikor azt mondta, vége, én azt hittem először, csak begyűrtünk egy bólyát, és ugrott a jó idő. Szerencsére a vége tényleg azt jelentette hogy vége, a "hiányérzet" meg azért volt, mert a majdnem 1 perces addigi rekord (Pedroé), és a harmincvalahány másodperces új között érezhető volt a különbség óra nélkül is. :)
 A talin a másik nagy élmény a felvonulás volt - jó ötlet volt berakni a pacsizós részt. :D

 Köszönet a szervezőknek a hangulatért, Grossonak a navigálásért, Lajoskának, Gabi703 -nak az eszmecserékért, OGy&KG Műveknek az import szajréért, Tibeeeeenek és Gáspáry Laceeeenak a szélvédőkért, SteveKTM -nek hogy azért szerelhettem is (hacsak más gépét is), és a vizipóknak (műszaki értelemben) a szlalomért... :)


Más:
közben kicsit bővült a tartalékos "arzenál", így (számomra ajándék szinten) marad(t) továbbra is tartalék kormánymű raktáron. A "felrobbantós" (felső) vízcsőből is van most több tartalék, radiátor lefolyó, szélvédő alatti kopoltyúk, radiátor külső burkolat, stb. Érkezett légszűrőház - kasztni közé való "kanyarcső" (lásd másik blog), első csomitértető gyári peremvédő, karbi fűtéscső, Fiat embléma, pár gyári csavar, stb.
A lajstrom bővült 2db új első szélvédővel (Tibee & GL jóvoltából), 4db gyári fékdobbal és egy lökhárítóval(OGy&KG Művek), valamint 1db állítólag új lengéscsillapítóval (BK, alias Bálint Károly ^ Vigyen el a Rézf*szú Bagoly színi társulat :) ).

Utólagos történet, hogy az elmúlt hetekben vicces hangokat adott a bal ajtó ablakemelője, ha felfelé tekertem az ablakot. Pár hétre rá gond támadt az ajtó bezárásával (momentán onnantól nem lehetett bezárni :) ). Az ablaküveg tartósínről búcsúzott el a 4db ponthegesztéssel rögzített alsó rész (ami a "drótkötélhez" van rögzítve), ami akkor még hajladozva de tartott, viszont az ajtó kilincs pálcáját kissé átalakította. Ideiglenes megoldásként maradt a régi sín, némi hegesztőgépes gyakorlattal a probléma kiküszöbölve. :)

U.i.: van ismét bónusz macskás kép az "állatrovat" számára. :)
VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 53 fotó . 46 komment

2010.08.20. Péntek

Tudom nyári talis bejegyzés sem volt, de azt a másik géphez legközelebb (alakulnak ott is a problémák). :)

 Tudom páran arra várnak hogy beinduljon végre a Laceeee BIS, ami lassan minden lesz csak nem "Laceeee". :)
Leadtam a véglegesített terveket a színkombinációra. Ami alapvetően nem egy nagy kunszt, csupán "másolva" lett a fehér gép színösszeállítása. Lökösök félig fekete, félig kék színűek lesznek, a szélvédő alatti műanyagok kékek, díszlécek és hátsó légbeömlők feketék.

 Lökösök és díszlécek, valamint a hátsó spoiler (hála a balf*sz első lakatosnak, meg a fél tonna rápakolt vashulladékának) végre leadva a fényezőnél. Ma jutott eszembe, hogy a légbeömlők (3db, plusz az "ál-légbeömlő" ) itthon maradtak, szóval hurrá fíling - majd ha hazajön a fényező a nyaralásból, leviszem azt is. :D

 No de hogy értelmesebb dolgok is történjenek, hosszú szenvedés után úgy néz ki lesz (használható) fém benzin beöntő csonkja a gépnek.
Igazából fogalmam sincs hol szaladt el a ló, de összerakásnál elég rondán állt a csonk. Meg szétszedés előtt is. :) Vagyizé - ha nem állt rondán, akkor meg baromira messze volt belül a gumicsőtől. :)
A helyzeten úgy segítettünk, hogy elkezdtük kicsit átszabni a csövet. Első körben szemre bemértem hogy milyen szög kellene, aztán egy helyi kispolszkis kollégámmal nekiestünk. Felsikított a flex, kiugrott a cső "kanyarjából" egy cakk, meghegesztettük, majd ment haza ellenőrzésre. Nos a szög elviekben qrva jó lett, viszont így meg nem érte el a gumicsövet. :) Nosza elkezdtem felhajtani egy léges pókból származó csonkot, hogy pontosan ehhez passzoló csövet faragjunk rá. Végül Gyulinho segített ki (plusz egy bontott csomitértetővel a fehér gép számára), addigra viszont lejártam a lábamat - és nem nagyon találtam csonkot.
Pár napja aztán elkészült a nagy mű: leugrott a léges csonkról egy pár centi hosszú darab, az felhegesztődött a vizipók csonkjának aljára. Majd lealapozódott és lefestődött sikeresen, jelenleg szárítkozik a garázsban. :)

 Ha már garázsoltam, kicseréltem a légszűrő "hideg" oldali beömlő "kanyar" gumicsövét (ha már van "új" ). Egy korábbi blogbejegyzésben már szerepelt, gyönyörű sárga szigetelőszalaggal lett körbetekerve a sajátja, persze nem azért mert így szebben néz ki. :)

 Kapott első csomitartó tető peremvédőket is. Sok BIS -en nem láttam, de sikerült hozzájutnom egy szett még menthető példányhoz. Két végükről kellett csak levágni lemezollóval pár centit.

 Bal hátsó ajtó oszlopban (asszem C a neve, javítsatok ha tévedek) ahol ki van fűzve az ajtó kábelkötege, nincs műanyag vagy gumi takaró elem (...tudtommal gyárilag sincs). Gondoltam próba cseresznye, feláldozok egy tartalék takaró gumielemet olyan célból, hogy kicsit megvágva de kerüljön erre a lukra is valami takarás. Végül is rosszabbra számítottam, de majd még próbálkozok pár trükkel. :)

U.i.: azon emberkéknek, akik folyamatosan zargatnak azzal hogy mikor indul a kisautó - amint a benzincsövet beépítjük, megy a feltöltés vízzel, és indul a próbaüzem. A benzincső miatt van felfüggesztve az ülések berakása is.
 Fékeket remélem nem kell molesztálni, de kerékcsavarokat majd kell köszörülni. A lökösök és díszlécek érkezésével elvileg menetre is kész a kisautó, csak a csomitértető szigetelőgumijával kell majd vacakolni, hátsó kerekek csapágyaival, meg ki kell dobni a kormányművet (csere)... :)
VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 6 fotó . Szólj hozzá!

2010.07.04. Vasárnap

 Ma volt némi szabadidőm, ezért újra nekiláttam a vizipók összerakásának. :)
Elkészültek a szinterezett cuccok, így azok egy része beépítésre került.

Összeraktam a hűtőt, majd beszereltem a helyére. Csöveket helyére passzoltam, ahol kellett igazítottam a kábeleket. Vízcsövek kaptak mindenhova működő bilincseket, mivel sokuk kissé összerohadt. :)
 Helyére került a szívászajcsökkentő is, kicsit még fura hogy a(z új) karbiban tőcsavar van... :D

 Olajgomba porvédő sapkáját kicsit meghekkeltem, némi takarítást követően a repedt részt szalaggal tekertem körbe, úgy tűnik most újra ellátja a feladatát. Olajgomba vezetékének vége lafogott, így levágtam a sarut, majd újat kapott a végére.

 Kalaptartót bepakoltam, majd a rajta elhelyezkedő cuccokat bekötöttem. Benzin beöntőcsövet (fém) megpróbáltam beépíteni, de a kaszniból túl kicsi rész áll ki a gumicsőből, azt meg így visszatolom akaratlanul is. Hogy mivan elcseszve, arra szívesen olvasnék tippeket. Fogóval megpróbáltam megcibálni a tankból jövő gumicsövet, de ez sem volt megoldás.

 Mivel ablaktörlőhöz érkezett új kulissza, ezért megpróbáltam beszerelni az első ablaktörlőt is. Garázs padlóján szépen össze is szereltem, majd a komplett szerkezetet beépítettem a helyére. Kipróbáláskor kicsit viccesen ment, azt hittem angol autót kell csinálnom. De pár másodperc után rájöttem, csak a motor tengelyén kell odébb rakni a kulissza első darabját... :) Ablaktörlő lapátok még alig akarnak a helyükre csúszni, az új csonkra még nehéz csatlakoztatni.


 Utolsó kép gyanánt betettem a FanTomee féle bontásból származó motor centrifugál olajszűrőjét. :)
Amennyiben sikerül megtalálni, majd fotózom az ékszíjtárcsa csavarját is (az a saját motorról került le), amelyik a főtengellyel haverkodik - szintén tanulságos darab, elraktam emlékbe - csak nem találom az utolsó rendrakást követően.

U.i.: már kaptam észrevételt, a fekete szinter eredetileg "nem sima" felületű, én kértem ilyenre... :)
VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 10 fotó . 3 komment

2010.06.27. Vasárnap

Nagy nap a mai (azaz tegnapi). :)

Nagy az öröm, több mint fél év után először van motorja a kisautónak. :)
Tetemes késéssel (és a későn érkezés is késett) de tegnap megérkezett Csanak, meghozta a várva várt motrot. Eleve későn indult, de a késést megfejelte egy segítség. Balatonederics környékén ugyanis egy "most ment át műszakin" féle, szőke nő + poronty felállással közlekedő kispolszkin próbált meg segíteni. Ha jól értettem, szőke anyuka nem hitte el, hogy a friss műszakitól még szétszaladhat a vezérműlánc, ha nem divat náluk a cseréje... :)

 No de megérkezett a Mester, kapott szépen ebédet, aztán nekiugrottunk a harci műveleteknek. Kicsit lassan haladtunk, mert nem várt, meg el nem végzett melókat is megoldottunk, de estére bekerült a motor és a váltó a helyére. Eredetileg be is akartuk indítani a gépet, de a tetemes csúszások miatt ezt végül elhalasztottuk - mellesleg üres volt a benzintank is. :)
Cserébe bevárhatom a szinterezett dolgokat, valamint (ma) nekiálltam festegetni a hűtőradiátor vas vázát is, aminek így lesz ideje megszáradni.

 A mai napon szívászajcsökkentőt takarítottam, műszerfal hőmérő gombájának vezetékét tettem rendbe a motortérben (korábbi gazdáinak hosszú volt, tettek róla hogy hiányozzon belőle úgy 15cm draut), kiszereltem a tegnap beszerelt (és korrodált) hűtő keretet (akkor még úgy volt hogy lesz víz is :) ).
Rendet raktunk a garázsban, mert a tegnapi móka után lehetetlenség volt elférni újfent, mintha atomot vágtak volna a helyszín közepére. :)

 Folytatás majd következik, de van bónusz rovat is. Képek közé raktam pár finomságot, csemegézzetek... :)
Mellesleg megérkeztek azok a cuccok, amiket a közgyűlésen OGy félre postázott, így fél év késéssel átvehettem a hátsó spoilert (dankesün, most használva is lesz), hátsó biztonsági öveket. Csanak pedig egy fenéklemezzel, és egy gyári gázbowden tartó konzollal járult hozzá az építkezéshez. A fenéklemezt még nem vizslattam át alaposan, de elsőre jobb állapotú mint ami most van festésen - csak egy helyen eltört és azt hegeszteni kell.
VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 11 fotó . 3 komment

2010.06.26. Szombat

 Zergeszeg - Nagykanizsa.

Csak a héten 4x fordultam meg ezen az útvonalon. Összesen nem jártam ennyit errefelé, amióta kirúgtak a cégtől. Nos hétfőtől ismét ott dolgozom, aki ismeri a történetet, az röhöghet nyugodtan. :)

 Viszont ha már erre jártam, belekezdtem némi felújítós mókába. Kiválasztottam pár szerencsés elemet, amik majd a kísérleti nyulak szerepét töltik be:
-hűtőradiátor kerete
-fenéklemez
-motorblokk csőtartó konzolok
-szelepfedél

 A homokolással nem volt gond, gyorsan megvoltak.
Sajna a hűtő kerete eléggé kilukadt, így azon további javítást kellett eszközölni. Csütörtökön volt ez a meló, ezen a napon találkoztam Raszta Bandiékkal is FZRTom -ék előtt. Miután Rasztáék elbúcsúztak tőlünk, én FZR -el elbattyogtam egy ismerőséhez, aki lelkesen megjavította a hűtőkeretet és a fenéklemezt. Sajna fényképezőgép nem volt nálam, ezért fotók nem igen vannak az eseményről. A hűtő keretéből ki lett vágva 2db négyzet alakú lemez (homokfúvás után szita maradt az anyagból), a helyére új lemezdarabkákat hegesztett segítőnk. Az sem zavarta hogy a lemezek félig ívben voltak hajlítva, lelkesen kalapálva elkészült végre a nagy mű. A fenéklemezen szerencsére lehetett csak foltozni hegesztővel, ezért nem lett vagdosva.

 Este sajna szomorú hírt kaptunk, kicsit letaglózott hogy Bandi gépe, amit pár órája még Tomiék előtt mustráltunk, most romokban hever. :(

 Pénteken ismét egerszeg volt az út: elmentem Bandi félbemaradt fék alaplapjaiért, eredetileg szintereztetni kellett volna azt is a saját cuccaimmal együtt. A szinterezés azonban nem akart összejönni, mert péntek lévén (vagy minek nevezzem) már senki nem akart dolgozni, ezért hétfőre került a dolog. Ez azért jó, mert ma szükség lett volna pár elemre (ebből már egy másik bejegyzés érlelődik)... :)
 Ismét bandáztam Tomival: ezúttal bontózni mentünk ismét. Eredetileg csomagtértetőt akartunk vadászni ennek a vizipóknak. Elsőre egy okkersárga akadt a kezünkbe, meg egy bordó. Az okkersárgát le is pucoltam, de az épületből kivitel után a napfényben furcsaságokat fedeztünk fel: belülről eszeveszett gittelés nyomaira bukkantunk, ami némi (nagy kiterjedésű) kalapálást fedett el. Visszavittük, jött a bordó. Na az meg rohad több kritikus ponton. Kiderült nincs több, már csak két az utcán álló, sorsát váró gépen volt a sor. Mindkettő felejtős, így csomagtértető nélkül jöttünk haza. Rámolás címen azért begyűjtöttem egy szempillát (ezer köszönet FZR -nek aki találta és lepasszolta :) ), egy kézifékkar markolatot (kék gépben szétrepedt, mozog és a repedés miatt veszélyes a kézre), meg egy önindítót.
VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 4 fotó . 6 komment

2010.06.22. Kedd

 Újra az utakon. :)

A kisautó újra falja a kilométereket. A helyrekalapálást követően a sérült részeken kapott némi fehér festéket, összetákoltuk ideiglenes megoldásúra a lököst, és megpróbáltuk felszerelni a csomagtértetőt. Sajna ez megrogyott, illetve a homlokfal is csúszott, így a csomagtértető peremének első íveinél szemmel láthatóan nem stimmelnek - ezt leszámítva sikerült úgy összehozni hogy használható legyen, és zárható.

 A tegnapi napon aztán eljött az idő - szakadó esőben és bazi nagy szélvihar közepette kellett menni meló ügyben. Előkaptuk a kisautót, és jókora késéssel indultam, hogy régi/(leendő)új munkáltatómnál felvételi tesztet írjak. Kivételesen sietősre vettem a tempót, a baki körforgalomnál aztán jött is az első meglepetés: üresben guruláskor olajoskanna. :)
Valószínűleg volt generátor jelzés is, csak nem láttam (fényviszonyok), később ugyanis kereszteződésben le is dadogott a motor, majd a Flex B előtti vasúti átjáró előtt le is fulladt. Beindítás elég nehezen sikerült, és onnantól elég nyögvenyelősen sikerült tovább menni. Elevickéltem a Flex A -ig, aztán gondoltam hátha csillapodik a szakadó eső, tesztírás után megnézem mi volt a gond.

 A jelenség erősen emlékeztetett a tavaly augusztusi FanTomee féle útra, így rögtön a gyújtás kábeleknél kezdtem matatni. Némi igazítást követően pöccre indult, és ment is szépen, némi zergeszegi körözés után gondoltam ideje hazamenni. Egy ideig nem is volt gond, de Zalaszentbalázsnál kezdte megint. Megállás, igazítás, egy ideig megint jó volt.
Nagy szenvedve hazaértem, aztán egy jól irányzott mozdulattal lekaptam a kábeleket a helyéről, előtte azért előkerestem a tartalék szettet, amit a légesen használtam régen. :)
 Ez utóbbira nem volt szükség, találtam ugyanis disznóságot a kábelen, és próba szerencse alapon nekiálltam nyiszatolni. Kivágtam a sérült részt, amit valószínűleg a kipufogó leömlő csöve égetett meg, a trafó felőli sarukat meg a kábel új végére erősítettem. Gondoltam csak jó, majd biztos ami biztos alapon bevágtam a vizipókba a tarcsi kábeleket is. :)

Jelentem ma megvolt a próba. Ma mentem a második tesztre (forrasztás, amatőrök... :D ), a kisautó szépen tette a dolgát, semmi gond nem volt vele. :)
VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 3 fotó . 12 komment

2010.06.12. Szombat

 Ez a bejegyzés eredetileg úgy akart indulni, hogy felkerült némi szenvedés után az elveszett díszléc helyére érkezett "új" példány - amiért ezúton is köszönet (ismét) FZRTomnak. Felszereléskor volt pár akadály, pl peremen 1mm -el kisebb furat az egyik patentnak, valamint az, hogy az alsó ív nem egyezik a kaszniéval. Magyarul lakatolásnál überfaszán el lett b*szva. :(

 Sajnos az igazi oka a bejegyzésnek a következő:
tegnap autókáztunk. Hazafelé ******* után találkoztunk egy őzzel, azt még egy "normális" (azaz nem satu & vészfékezés) fékezéssel ki lehetett kerülni. Ezek után próbáltam figyelmesebben vezetni, egy tapsifüles is megúszta pár kilométerrel odébb. #### után azonban bekövetkezett a baj: 75 -ös tempónál berohant elénk egy őz, cirka 1-2m -re a kisautó bal fényszóró elé.
A kisautó felöklelte az állatot, majd elkezdte maga előtt görgetni. Legalább 2-3x átfordult előttünk, mielőtt az kivágódott az árokba. Én satufék, fékezés közben az úton tudtam tartani a gépet, árok így szerencsére nem lett - annak ellenére, hogy balról érkezett az állat, és jókora lökést éreztem az árok felé. A féket megérte tehát normálisan összerakni anno.

Szerencsénkre épp akkor jöttek valami terepjáróval emberek, asszem valami árvizes helyről (ami nem volt errefelé, azaz jó messziről érkeztek haza). Adtak lámpát, megkerestük a szétrepült alkatrészeket, így a világítást sikerült valamennyire összepofozni. Elakadásjelző viszont zárlatos lett valamiért, alighanem valami kábelt zúzott le a csomagtérben az összecsukódó homlokfal. Sikerült lassan hazaevickélni ezekkel a csálé fényszórókkal, amúgy azokat is több méterre vetette ki az úttestre az ütközés ereje.

Az őz nem volt ennyire szerencsés, mivel pár percen belül befellegzett neki.

 A mai napon kimentünk garázsolni Ancsával, meglátogattuk a sérültet. Végeztem egy rögtönzött kárfelmérést, aminek az eredménye ez lett:
-homlokfal: értelemszerűen kuka
-bal első sárvédő elem a homlokfal találkozásánál felül felszakadt (perem rohad, így ezt is terveztük cseréltetni hamarosan)
-lökös: elviekben, azért megpróbálom majd meghegeszteni
-első rendszámtábla tartó: törött
-csomagtértető: kisebb deformálódások, de a merevítő mögött bal oldalon nekiállt kifelé rohadni, sorsa szintén kérdéses volt
-első csomagtértető zárja: vetemedett
-egyik szempilla: eltört
-az egyik foncsor: az aszfalton csúszott az üveg felületén, összevissza lett karistolva elég rondán.
Valamint a szélvédőkoszorú alján a csomagtértető kivágódáskor lezúzta a fényezést.

 Tartalék foncsorom van, igaz más márkájú - de jobb mint ha nem lenne.
Nekiálltunk "lebontani" a kisautó elejét. Leszereltük óvatosan a cuccokat, hogy ha valamiről kiderülne hogy menthető, akkor ne ott barmoljunk el valamit (a fenti leltár ez után készült).
 Kezembe vettem 2 vas és egy gumikalapácsot, olajemelőt, mondtam egy imát, és nekiálltunk. A hőség miatt dél körül fel kellett függeszteni a melót, de addigra elkezdett végre hasonlítani régi önmagára hűséges vizipókunk. Az eredmény igaz nem a legszebb, de határozottan jobb mint ahogyan hazaértünk. Közben összeválogattuk a beszerelésre váró lámpatesteket, patentokat kerestünk a foncsorokhoz. Lökösről lekerült a szétrombolt rendszámtábla tartó, a rendszámot meg kiegyengettem. Mielőtt eljöttünk, a lököst sikerült is felpróbálni, azt annyira összepofoztuk hogy (szintén ideiglenesen) jó lesz.
VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 8 fotó . 4 komment

2010.06.07. Hétfő

 Elmúlt végre a viharos időjárás, ismét beköszöntött a "jó idő", hőség.
Az utolsó, elég durva vihar után elfelejtettem megnézni a garázsokat. A soron 2 -es a kék vizipóké, 3 -as fater rokonáé, 5 -ös a fateré, 7 -es a fehér vizipóké. Hála az égnek megúsztam a javát, mivel sem a palatetőt nem akarta letépni mint faterén, és az ajtó alatt sem nyomta át a vizet, mint a rokon garázsánál.

 Magammal vittem a CD lejátszó előlapját, mert hamarosan indul a "dáridó gép" felélesztése. :)
Útközben gondoltam betérek ahhoz a céghez, ahova zöldkártyázni vittem anno a fehér gépet. Futóművet is szoktam állíttatni ott, és ez lenne az apropója a látogatásnak. Bőven hátravolt még 1 óra a "rendelési időből", de kapuk zárva.

 A miértre a válasz:
még a vihar előtt, az utolsó szerelgetős napon találtam pár disznóságot az alvázon, illetve az utastérben valami elektromosság szerelése közben bevágtam a könyökömet a kormány oszlopba. Az viszont elég durvát mozdult fel-le irányba, úgyhogy kiderült végre hogy mi okozta a furcsa hangot kormány tekergetés közben. A vásárlás óta érdekes volt a hangja, most legalább kiderült hogy ezt is szétb*szták az előző gazdái. Komolyan mondom, ez a gép lassan az utolsó csavarig ki lesz cserélve, mert lassan nem marad rajta olyan mechanikus dolog, ami a vásárláskor a része volt. :(
 Aggodalomra semmi ok, anno vettem Biluxtól egy halom bontott cuccot, és volt ugye kormánymű is ezek között. Igaz fater bevágta egy ideig a léges pók idejében az aknájába, ahol vidáman nekiállt korrodálni. Később felcipeltem az aknából, úgy tűnik még időben.
 Elővadásztam hát eme eszközt, itt volt az ideje feléleszteni. Maradék rozsdát még leszórtam, retektől megszabadítottam, majd kipróbáltam. Csapágyak úgy tűnik jók. Fedeleket leszedtem, zsírral becsületesen megtömtem. Porvédő gumikat alaposan megpucoltam, tökéletes, sérülésmentes az állapotuk. Gömbcsuklók elsőre jónak tűnnek.

 Nemrég FZRTomnál jártam zergeszegen. Némi eszmecsere meg beszélgetés után elvitt a szomszédos utcában lévő bontóhoz, a hozzá tartozó boltban vásárolgattam. Sikerült szerezni patentokat, emiatt újra felkerült a fehér gépre a nemrég elveszett díszléc elem. A bontót is megjártuk, lehetett ingyen garázdálkodni a "szemét" kategória erejéig. Én küszöbhöz való műanyag lécet vadásztam, mert a kék gépen az egyik agyon van szaggatva/törve. Lett is mindjárt kettő, valamint a kezemhez ragadt valami "DDR" feliratot is tartalmazó ablakmosó szerkezet. :)
FZR is bontogatott, valamint a telep 4 polszkijának meglátogatása után 2db kék kézikönyvvel lett gazdagabb. :D Volt amúgy még némi látogatás, hegyi levegőt szívtunk, mert bekukkantottunk az egerszegi szamurájgépészünkhöz (Becii), akiről most már legalább tudjuk hogy hegylakó. :)

 A kisautó összerakása lassacskán újra halad.
A mai nap elmentem bontózni. Sikerült beszerezni első dobra való zajszigetelőket, valamint első ablakmosóhoz elosztót, és a két vékony csövet. Felkerültek a lökösök oldal tartói. Hátsó csomagtér zajszigetelő szőnyege rögzítve lett, mivel végre vannak patentok hozzá. :)
 Ami a villamosságot illeti: meggondoltam magam, és benn marad a jelenlegi relézés. Viszont gatyába ráztam, így a világítás végre ismét tökéletesen működik. :)
 Bekötésre kerültek a központi zárak motorjai is. Az ajtózárak meghálálták a múltkori törődést, nagyon szépen teszik a dolgukat. A felújítás előtti egyik hiba is lelepleződött, kiderült hogy a vezérlő testhibával küzdött.
 Alapjárati vákuum mágnesszelep össze lett szerelve, és bekerült a helyére. A hátsó ablaktörlő motorjának kábelén találtam egy fém bilincset, amire múltkor csak legyintettem. Aztán eszembe jutott hogy tudok puskázni, mert van egy összeszerelt vizipókom is... :D

 Valamint ha jól rémlik, lecseréltem a fehér első index búrákat, és most az anno légesről lementett füstszínűek vannak fenn.
VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 12 fotó . 12 komment

2010.05.25. Kedd

Ismét haladgattunk a kis kék géppel.
Ezúttal Ancsával kettesben látogattunk ki a garázsba, miután kipihentem a Rasztabandi féle "szivatást", aki remélhetőleg mostanra tudja már, melyik a karbin a "CO csavar" (és mi az ami biztosan nem). :)

 Ancsa bevállalt több kárpit elem tisztítást, a hátsó üléseket és ajtókárpitokat előzőleg otthon letisztította. Ugyanis derék első lakatosunk először összemocskolta a mancsát, majd úgy kellett neki szövetkárpitot markolászni. A vízcsövek is tisztábbak lettek a motortérben, valamint rakott némi rendet a garázs "menetirány szerinti" jobb oldalán - azóta a garázsban mindkét oldalán lehet közlekedni a kisautó mellett. :D
 A hátsó dobra belül passzoló kárpit elem bal oldalt visszakerült a helyére, igaz csak ideiglenesen, később leszerelem tisztítás miatt. Az ezt lefogató lemezcsavarok erősen korrodáltak voltak (a kárpitot megfogó alátéttel kvázi összerohadt), így keresni kellett valami pótmegoldást. Fater garázsában találtam műanyag kárpithoz való alátéteket, meg belepasszoló süllyesztett fejű csavarokat.

 Nekiálltam a villamosságnak is.
Központi zárak bekötését akartam végre megoldani, de ismét feladtam. Ha valakinek van fotója olyan megoldásról, amikor az ajtó - kasztni közötti vezetékelés extra lyuk készítése nélkül lett megoldva, az legyen olyan kedves elküldeni nekem. :) Vannak elképzelések, de megnéznék már kivitelezett megoldásokat is.

 Nekiálltam a második ablakmosó tartály villamosságának is. Szereztem megfelelő (gyárival azonos vastagságú) kábelt, forrasztottam sarut a végére, majd bepattintottam a kapcsoló aljzatába. Saru szerencsére szabvány, így a helyén is maradt a kapcsoló behelyezése után is. :) A drót másik vége jelenleg a kisautó jobb elejében várja, hogy megkapja a mosóberendezés motorjának villamos csatlakozóját, meg némi drótot testelés miatt.
 Ezután a kábel másik végét végigfűztem a leendő helyén, "szerencsére" ehhez le kellett venni a már beszerelt fűtőradiátort és a ventilátort mellette. Így viszont találtam ott egy kábeldarabot (4in1), ami némi sakkozást követően kikerült a gépből, mert sehol sem végződött. :) A meló végeztével végre beszerelhettem a műszerfalat a helyére, ami a mosó drótja miatt nem került a helyére idáig.

 Befűztem a hátulról jövő mosóberendezésnek szánt csövet is, most már az első csomagtartóban van a vége. Sajnos nem ott ahol lennie kellene - a gyárilag neki szánt helyre ugyanis valami nagyokos az erősítő pozitív vastag kábelét fűzte, így a vastag kábelköteg "rejtett" gumijának (ami a tűzfalon van szigetelésként) második felébe fúrtam meg a gyárilag lezárt lyukat.nem is meló volt azon átfűzni a vastag csövet, de legalább nem kell aggódni hogy rosszul fog szigetelni a gumi. :) A cső sajnos nem volt megfelelő hosszúságú, így meg kell toldani, meg toldáshoz valami műanyag toldó elemet is kell keresni.

 Időm nem maradt újabb szerelésekre, a maradék időm azzal telt, hogy szemügyre vettem az első csomagtartóban eszközölt "barbárkodásokat", amiket az egyik korábbi tulaj eszközölt. Előkerült több relé, de olyan összevissza drótozás meg mókolás volt ott, hogy nehezen sikerült kideríteni, mire is valók. Hát az első világítást relézték: drót lenyissz, összevissza huzogatva semmi rendszer az egészben, viszont jókora káosz (csupasz, korrodált drótok, csupasz, majdnem széteső drótra rátekerve pl másik, stb). Ha minden igaz akkor kivágom ezeket a mókolt cumókat, és visszakötöm az eredeti kábeleket. Lengyelből importált relé van, majd azzal megoldom a dolgot, és tudni fogom végre mi hol van, mi hova megy.
VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 5 fotó . Szólj hozzá!

2010.05.22. Szombat

 Történtek dolgok az elmúlt időszakban, megpróbálom összeszedni ezeket.

 Az első említésre méltó eset a mohácsi tali első napján történt. Aznap sikerült röntgenre bejelentkezni, kora délután már azon gondolkodtam hogy másnap talán leugrunk egy napra, hogy csatlakozzunk a bandához. Sajnos ezt meghiúsította a kipuff, az ugyanis elkezdett szétesni. Kövi hétfőn elkészült a javítása, mivel még garanciális (...további két évig).
 Képet nem tudom hova tettem, ha előkerül majd mellékelem. :)

Ha már csápossal emeltük a fehéret kipuff szerelés miatt, szemrevételeztem a lenti dolgokat. Van egy szép rohadás a jobb küszöbnél, alulról lehet látni "kifelé" (ha jól tippelem utastér a másik fele, vagy küszöb ürege, figyelmetlen voltam). Ez ugye az "el nem készült dolgok" listájáról származik, amit anno a jómunkásember "elfelejtett" megcsinálni.

 Kipuff javításról hazafelé eltűnt a jobb hátsó díszléc elem. Egy patent volt hozzá évek óta, vicces módon pont akkor tűnt el, amikor pár nappal később sikerült patentokat beszerezni.
 Az hogy elveszett, valamit hozott is a "konyhára". Mivel a kisautót fényezés után a jómunkásember tákolta össze, így ő rakta fel a díszléceket is. Most hogy az említett elem eltűnt, láthatóvá vált a küszöbcsere egyik hozománya. A műanyag elem alatt ugyanis egy gyönyörűen ronda munka eredményeit találtam, ehhez képest a kéken végzett lakatosmeló mestermű.

 Kaptam minap pár finomságot (patentok, stb), valamint nekiálltam festegetni a múltkor előkészített motortéri konzolokat. Nagyon messze van a profi minőségtől, de igyekeztem kivételesen úgy eljárni, hogy ne "ideiglenes" jellege legyen a dolognak. Száradás után majd nyilatkozom hogy milyen lett. :)

 A kapott finomságok között érkezett olyan is, ami úgy érkezett, hogy nem tudtam kompatibilis lesz e a géppel. Ez utóbbiról az utolsó képek árulkodnak... :)

Bónusz: ma megjelent nálam Rasztosz Banditosz, szeszes meghajtással.
Eredetileg kondit akartunk cserélni, de látva a megszakító kalapácsát, gondoltam kölcsönadom neki az egyik tartalék egységet (kalapácsok között szép anyagvándorlás volt: egyik már át is lyukadt, a másikon meg ott van a hiányzó rész).
 Grátisz megcsináltam a karbiján a szívászajcsökkentő csavarját, az ugyanis ismeretlen funkció volt CsuTee gépéhez hasonlóan. Ez a manőver sikeres is volt, viszont összerakás után a gép nagyon nem óhajtott szépen üzemelni. Alapjárat ugrott (iszonyat egyenetlen lett), meg bizonyos fordulatokon rángatott. A karbi fedelének tömítése jelenleg az első számú gyanúsított, az ugyanis 3 darabra szakadt, amiből az egyik ráadásul nem is volt meg (szívótorok vékony falánál). Mondjuk az a vicc, hogy idáig ilyen hiányosan üzemelt tökéletesen... Holnap folyt köv. :)

VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 11 fotó . 4 komment

2010.05.14. Péntek

Apró lépésekkel ismét haladok. :)

Sikerült kierőszakolni a (következő) hűtőradiátorból az összes zörgő izét. Nem volt egyszerű, de kb 10 perc módszeres rázás (& közben forgatás) árán sikerült. Egy darabot sikerült meglelni, erősen hasonlított forrasztóónra, de szemmel láthatóan nem forrasztandó felületről letört darabka (külalak alapján). Némileg bogár (lepke & társai) mentesítettem, meg azzal kísérleteztem hogy miként a legegyszerűbb a lamellákat kiegyenesíteni, a lakatos álal hazavágott hűtőt ugyanis ilyen téren is kellene fabrikálni.

 Első csomagtartóban helyére került végre a fűtőradiátorhoz menő cső szigetelőgumija, előző alkalommal ugyanis nem sikerült áttuszkolni az utastérből. :) Hátravan még egy takarítás, aztán jöhetne a műanyag fedél, ehhez viszont még patentokra vadászom.

 Korábban mindig is bosszantott a kékes hátsó rendszámtábla világítás. Mivel a rendszámtábla világító búrájának nem volt kék színe, gyanítani lehetett hogy a korábbi tulaj kék színű égőt tolt ide. Szétszedés után ezt meg is találtam. :)
Mivel a közeljövőben a világítótesteket "legálissá" szeretném varázsolni, természetesen nem óhajtottam ezt így hagyni. De mivel bolt zárás után voltam, félbehagyni meg nem akartam e melót, megoldottam a problémát - tettünk arról hogy ne legyen kék színe az izzónak... :D

Volt némi műszerfal bogarászás is.
Elkezdtem összeszerelni azt is, azaz a helyére beszerelni. Riasztó LED -je, valamint 5 kapcsoló befűzése után megálltam, eszembe jutott ugyanis hogy nincs még bekötve a hátsó ablakmosóhoz a vezeték a "csokiba". :)
Derék lengyel barátaink ugyanis a "low" verziós vizipókoba bár telepítették a hátsó ablaktörlő motorjának vezetékeit, de arra nem értek rá hogy a hátsó ablakmosó csöveit, illetve az ehhez tartozó mosótartályt, illetve ez utóbbi villamosságát bekössék. Szerencsére unatkozom eléggé ahhoz, hogy maradéktalanul bekössem, utólag telepítsem ezeket is... :)

 Beszerelésre került a légszűrőház szívó oldali csöve. Hála az égnek ez csúnyán meg van szaggatva, ezért hosszas tanakodás után némi ragasztószalagos kezelést kapott. Sajnos csak sárga volt kéznél, de az legalább jó széles volt, van tartása így a csőnek. Amint sikerül szerezni bontásból másikat, természetesen le lesz váltva.
 Beszerelésre került a kiegyenlítő tartály. Az egyik csavar alátétje alatt találtam némi rozsdát, ez kapott csiszatolást némi rozsdaátalakítóval karöltve. Száradás után majd kap alapozót meg némi föstéket. :)

 Ha már egyszer volt rozsdagyilok kibontva, leszereltem a motorblokkon (jelenleg éppen nem) található cső és bowden tartó konzolokat, és megfenyegettem ezeket drótkoronggal. Ezekhez hozzácsaptam a minap drótozott mágnesszelep tartóját, kapott mindegyik némi rozsdakillert. :) Száradás után alapozó vár rájuk, és ismét gyári fekete színt fognak kapni. Konzolok közül a kartergázcső tartóval voltak problémák, azt ugyanis szépen szétkalapálták. Élvezet volt visszaegyengetni, de emlékezetből is sikerült elsőre jól megcsinálni, még a gyári törés szöge is stimmelt. :)
A nagy vízcső konzolja más tészta volt: azt még tavaly kísérleti jelleggel ezüstös festékkel fújtam meg, mert kíváncsi voltam hogy miként mutatna így a tiszta motorblokk színével. Ami aztán nem akart tiszta lenni, az ezüst szín viszont bucsus hangulatot kölcsönzött a motortérnek, szóval azt most le kellett vakarni. :)

A meló végére maradt egy kis (első) ablaktörlő motor / mechanika szétkapás, törlő motor tisztítása a sok retektől. A fekete retek alól visszaköszönt a jó öreg Bakony Művek embléma. :)

 Unalomból helyrepofoztam még a mostanában igen ramatyul kinéző hátsó csomagtartó szőnyeget, aztán próbáltam nem megázni megint, mint tegnap a kiadós esőzésben... :)
VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 13 fotó . 2 komment

2010.05.12. Szerda

Hát, végre nekiállhattam legózni. :)

Nem kerget a tatár, tök nyugisan csinálhatom a kisautót. Azt hiszem ez már nagyon rég hiányzott: garázs van, időm mint a tenger, amit tudok beszerelek, kipucolok, felújítok, stb. Nyugtat a tény hogy ezt már nem engedtem át másnak, ha elcseszek valamit akkor legfeljebb magamat b*szom le. :D

Pénteken még csak annak örülhettem, hogy megjelent Becii egy adag gyári vizipók vezérműlánccal. Gyári, és nem "utángyártott gyári". :) 3 készlet érkezett, mélységes respect érte az "importőröknek". 8)

 Hétfőn nekiálltam és kirakodtam végre az autóban tárolt alkatrész kupacot. Majd beszereltem a fűtőradiátort, a hozzá tartozó szellőzőventivel egyetemben, valamint a radiátor lefolyóját (kis műanyag cső, a jobb első kerékdobba vezeti a radiátorba kerülő esővizet). Előtte kiszereltem egy utólagosan belegányolt kapcsolót és vezetékeit az első csomagtérből, ami a belső világítást kapcsolta - volna, de soha nem láttam működni. Helyette állandóan megsebesítette azt aki arrafelé kotorászott a csomagtartóban, mivel ordenáré durva kialakítása van a kapcsolónak (sorjás, éles sarkok, stb). Bekerült a helyére a hátsó ablaktörlő motor, előkerestem a fűtőszálak test kábeleit, majd szépen mindent bekötözgettem a helyére.

 Aztán nekiálltam a ventilátornak.
Történt ugyanis, hogy a hűtőventi rejtélyes módon "eltört". A hűtőradiátor egyik réz fedele meg "behorpadt". A hűtőventi keretéből darabok szakadtak ki a törés mellett, az "eltűnt" darabokat egy kivételével később megtaláltam a hűtőradiátoron (1-1 csavar fogta, a többit az olvasó fantáziájára bízom...).
 Korábban hoztam én Fantomeetól a bontott cuccok között hűtőventit és radiátort. A radiátor működik, a hűtőventi ellenben nem (egyrészt letépték egykori gazdái a csatlakozókat, másrészt 12V -al megtápolva nem óhajtott megmoccanni, majd megbontom a villanymotort). A hűtőventi műanyag kerete viszont viszonylag ép, eredetileg épp emiatt akartam a fehér vizipókba építeni (az szintén keret gondokkal küzd, bár elvan amíg nem molesztálom). Mivel a fehér gépé még kitart egy ideig, valamint a korábban kiszemelt használtakat időközben eladták, ezért jött a gondolat, a kettőből összehozok egy olyat ami ép és működik is. 1 órával később ott virított a kész venti, alaposan megpucolva. :)
 Hűtő radiátorról is elkezdtem ledolgozni a retket, a két gumibak kapott némi kezelést. A fémkeret (kifolyó tálca) meglehetősen korrodált (ahogy az állomány többi tagja is), majd az anyagiak rendezése után kap szintert, addig meg valami ideiglenes kezelést.

 Kézbe akadt még pakolás közben az első csomitértető kitámasztója is.
Mivel nincs vizipók ilyen szerkezet nélkül, a kéké meg eléggé nem jól működött (kitámasztó kampója centikre volt a helyétől), gondoltam megsasolom mi is a gubanc oka. Elsőként arra tippeltem hogy a kar nem eredeti, mert eléggé szabálytalan alakú volt. Viszont amikor a fehér vizipókéval összehasonlítottam, kiderült hogy a méret stimmelt, a szabálytalan alak annak köszönhető hogy megrogyott. Ha már megrogyott akkor kikalapálom, de akkor szét kell kapni. Szétkapásnál derült ki az ami odáig elkerülte a figyelmemet: a két kis lemezfül amibe meg van vezetve, az is berogyott. Gyanítom az egyik okos gazdi úgy gondolta, ő akkor is lezárja a tetőt ha a kitámasztót nem akasztja ki... ;)
 Kalapálás sikeres volt, bár a tartó lemezzel meggyűlt a bajom, de némi satu és kalapálható csavarhúzó segítségével sikerült visszaegyengetni az eredetihez hasonló állapotba. Gyors összerakás és összehasonlítás: megérte ezzel is foglalkozni... :)

Kedden nem mentem garázsolni, mivel Gáspáry Laci hívott hogy hamarosan értekezne velem alkatrész ügyben. Sok sok órával később én hívtam fel, hogy akkor miért nem keres - hát azért nem mert elfelejtette... :)
 Azért sikerült beszerezni némi csövet az ablakmosóhoz, közben végigtelefonáltam pár embert (Laceeee & KG) mert volt némi anomália. A kezemben volt egy hátsó ablakmosó fúvóka, egy a kékből kibontott első fúvóka "T" elosztó, meg 2db a Motopolból beszerzett első ablakmosó fúvóka. A probléma csak annyi, hogy a T elosztó végeire más méretű cső való, mint a fúvókákra. A Sztrádában végülis tudtak adni csövet az elosztóhoz (elosztó - mosó tartály), és hülyén néztek rám hogy mit is akarok. Miután meglátták a kezemben az első ablakmosó fúvókát, rögtön nekem szegezték a kérdést hogy honnan szereztem. Gondoltam nincs de jó lenne nekik, de kiderült hogy náluk is van. Sőt, az passzol a vett csőhöz. Sőt, rémlik hogy ilyen volt a légesen és a fehér vizipókon elöl gyárilag... :D
Nosza vettem is rögtön párat, gondoltam legalább az első ablakmosók megoldva. :)

Szerdán aztán megint kimentem. Eredetileg azért akartam menni, mert a kerékpározás egészséges, meg jó ha kiviszem a friss szerzeményeket a garázsba. A gyógyszer ismét elgurult, nem bírtam ki hogy ne csináljak valamit... :D
 Kicsiben kezdtem, először bekerült a gyújtás trafója, némi vezeték suvickolással egybekötve. Az önindító kábelén volt egy durva sérülés, erősen korrodálódik is mostanra a szabadon maradt felület, de örülhetek hogy nem okozott idáig rövidzárlatot (& esetlegesen tüzet). Ezután felszereltem a légszűrő házát, a bal oldali gumicsövet még kihagytam mert a kisautó korábbi gazdái megszaggatták (hátha lesz rá megoldás). Mai pucolgatósdi volt még az erősen korrodált emelt alapjárati mágnesszelep, némi drótkorong meg drótkefe megoldotta a problémákat.
 Gondoltam keresek pótalkatrészt. Nem találtam a fűtőradiátornak a gumi szigetelését, ami a tűzfalból kivezetett csöveknél van. Később kiderült hogy mégis megvan, csak valaki betuszkolta gondosan az utastérbe. A fényezés megbontása nélkül elsőre nem sikerült befűzni a helyére, majd leszerelem a konzolt hogy kicsit jobban hozzáférjek a dolgokhoz. Kotorászás közben viszont találtam egy csövet. A hosszúsága miatt rögtön gyanús is lett: kiderült hogy a hátsó ablakmosó vezetékrendszere az. :)

 Nosza akkor telepítsünk. :)
Azt tudtam hogy az utastéren belül hol van elvezetve (bal küszöb mellett, kábelköteggel együtt), hol van kivezetve az első csomagtérbe, és hogy menetirány szerint jobb oldalon van a hátsó mosó tartálya (izé, szatyor :) ) gyárilag. Mi az ami hiányzik? Hátul hol van bújtatva. :)
Ilyen téren még nem kaptam szét a fehér vezetékeit, ezért azt tippeltem hogy majd bedobom a tető alatti lukba, ahol a vezetékek is futnak le az ajtóból. Szépen leeresztem a kiegyenlítő tartályig, majd ott valami luk lehet amin átvezették az utastérbe.
 Aztán jött a meglepi: a cső csak nem akar a tartályig leérni, pedig küzdöttem. Hiába, mert felette van egy üreg, és azon keresztül a bal hátsó üveg alatt, a kárpit mögötti üregbe van elvezetve. Nem baj, amúgy is gyakorolni kell a kiegyenlító kiszerelését. :D
 Vékony csövet is sikerült befűzni a gumi kötegelőbe (hátsó ajtó és kasztni között), bár a pluszként befűzött villanykapcsoló drótja miatt alig volt hely. Ezután következett a kis fehér toldaléknak a kipucolása. Vagyis nem is toldalék, inkább legyen mondjuk visszacsapó szelep. De nem működik. Sebaj, majd tisztítás után. Segáz, azután sem működik. :D No problem, benézünk a Sztrádába, meglátjuk mit mondanak egy ilyen kérdésre. :) Természetesen ilyen nincs nekik, de van olyan visszacsapó szelep ami a vastag csőhöz való (a vizipóké viszont vált is a két cső méret között, mindkét végére más méretű csövek passzolnak). Gyors agyalás után megszületett a megoldás: elviszek próbálni, a vizipókét meg kibelezem (átfolyó lesz csak). Az újat meg beépítem utólagosan, megbontva a vastagabb vezetéket. :)

Gondolom folyt köv majd, meg hasonlók. :)

VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 16 fotó . 5 komment

2010.05.05. Szerda

Újabb lépés a befejezés felé.
Sajna szivatnak a jómunkásemberek rendesen. A lakatos leváltását követően úgy volt hogy hetekig állni fog a meló, ezalatt gondoltam átnézzük az ajtók állapotát, és megcsináljuk az esetlegesen még felbukkanó hibákat.
 Sajna az új lakatosom főállásban 4 műszakos munkarendben dolgozik, így időbe telt (pár nap) mire tudott volna menni.
 Aztán amikor időpontot akartam egyeztetni a fényezővel, az autó hirtelen elkezdett kurva gyorsan fényeződni, még mielőtt oda akarnánk érni. Elsőként az ajtók fényeződtek le, hogy ezzel lenullázzuk a dolgokat. Híváskor ugyanis a fényező közölte, hogy nekiállt, és elkészültek az ajtók, díszlécek, valamint elő van készítve a kasztni is fényezésre, másnapi dátumozással.

 Na ajtóknak annyi. Hála az égnek semmi olyan bajuk, ami beavatkozást igényelne.
 Díszlécek viszont vicces téma. Az ajtók lécei közül az egyik totálkáros, így be kellett szerezni egy másik szettet. Ezt kaptam FZRTomtól, de annak is az egyik fele felejtős - iszonyat görbe. Kiderült ami nem volt addig egyértelmű számomra: a két oldali léc teljesen egyforma, és nem egymás tükörképei. Viszont mivel mindkét szettből van egy jó, megvan a pár. Csak más más helyen voltak, az itthonit ugyanis csak azért nem vittem le, mert a fényező szerint nem volt rá szükség, azzal majd a legvégén foglalkozik (amikor együtt van az összes műanyag elem).

 A lécek mint utóbb kiderült, nem is lettek lefényezve. Csupán elő lettek készítve, a műanyag alapozásig jutott el velük a folyamat. Lökösök közül az első maradni fog, mivel eredetileg csak a hátsó törött (jobb tartóvasnál), az OGy&KG művek által importáltnak pedig valami gond támadt a kiválasztott lökhárító páros első darabjával. Tehát ebből is összeáll az ép páros. Hogy pontosan mikor érkezik az import az passz, mostantól azon múlik a dolog hogy Becii mikor postázza el nekem legalább zergeszegig. :)

 Ha már egyszer fel lett rúgva a műsor, jött a következő probléma: gyanítható volt, de közölték is, fényezés után nem óhajtják sokáig ott tárolni a kisautót. 1-2 nap vacillálás után - esővel való fenyegetés közben - beszereltünk némi elektromosságot, majd elvontattuk a gépet a további melók színhelyére (saccra 10Km). A mai nap aztán nekiálltunk a motortér befeketítésének, a műsor alváz és üregvédelem, & hasonlók voltak. Most hogy a melóknál már jelen vagyok, kicsit nyugodtabban érzem magam, mert látom mi történik, ha valami nem tetszik korrigáltatok. Pár nap és kész a kisgép a következő szállításra (a saját garázsába, ahol közel fél éve nem járt) - onnantól csak motorra és váltóra, meg némi tisztításra vár a gép.
VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 6 fotó . 8 komment

2010.04.22. Csütörtök

Vettem vasat! :)
Igaz töltve van, be van oltva némi oltóanyaggal. :) Volt leárazva (Lidli gazdaságos), aztán mivel úgy hallottam használható (és hasznos) kis készülékek, gondoltam veszek párat. Azért nyugodtabb az ember, ha ilyen is van. :)

 Folytatásként gondoltam üvegezek kicsit. A minapi fényezős látogatás alkalmával elhoztunk onnan némi felszerelést, mint pl műszerfal, hátsó szélvédők és nyitható hátsó ablakok, búrák, stb. Ha már egyszer a szélvédő itt van a lakásban, gondoltam nyugodt körülmények között lehet szerelgetni, lehet azzal kísérletezni hogy visszavarázsoljam a fűtőszál leesett saruját.
Még hónapokkal ezelőtt vettem egy fűtőszál javító készletet, amiben saccra ezüstlakk szokott tanyázni. Mivel a csomagot idáig nem bontottam ki, ezért volt némi meglepi is, amire nem számítottam: volt a csomagban epoxi, gumikesztyű, stb. Na így már nem tűnt annyira nagyon drágának a mulatság, ha van epoxi, akkor nem kérdéses hogy várhatóan nem lesz olyan kísérletezés, mi lenne az ami stabilan rögzítené a sarut.

 Sarut először befűtöttem (Weller páka rulez), leszedtem a régmúltban elkövetett próbálkozások nyomait (sok cin, ragasztó maradék, egyéb szennyeződés). Aztán alkohollal lesuvickoltam a szélvédőn a saru helyét, ragasztószalaggal maszkoltam, majd jött a keverés, és feltornáztuk a sarut a helyére. Ahogy elnéztem eltart egy ideig mire tökéletesen megszilárdul (24h). Viszont próbaképpen bemértem a két sarut, és megvan a villamos ellenállás... :)
VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 5 fotó . 5 komment

2010.04.19. Hétfő

"Könnyű mások hibájából tanulni, de bőven lehet a sajátunkból is..." :)

 A mai nappal félhivatalosan átvettük az eddigi lakatostól a melót (azért csak fél, mert erről még nem értesítettem az eddigi lakatost, ahhoz még nem nyugodtam le eléggé).
Nekiálltunk azzal a volt munkatársammal, akihez eredetileg is vinni akartam a gépet - csak nem akartam fél évig várni amíg újra pluszban lesz a hőmérséklet a műhelyében. Nos ott újra lehet dolgozni, az autó viszont sehol nincs ahhoz képest, hogy legkésőbb februárban működőképesen akartuk látni. Mondjuk a motor alkatrészei is tetemes késésben voltak, de ha csak ezen múlt volna, elvileg már akkor is működhetne a kisautó.

 Ma délelőtt megjelentünk egy hegesztőgéppel, flexxel, fúrógéppel, és egyéb szerszámokkal felszerelkezve a fényezőnél.
 Elsőként nekiugrottunk a jobb hátsó pillangó ablak kédere alatt talált disznóságot eltüntetni. Meló közben megállapodtunk a fényezővel, hogy most már semmi értelme kívül "darabosan" fújni (azaz csak a javított elemeket), így komplett fényezés lesz kívül. A kikevert színnek legalább van színkódja, így a későbbiekben sem leszünk bajban, ha valamit javítani kell. Mondjuk ahhoz hogy idáig (komplett fújás) eljussunk, kellett az is hogy a tetőn a fényező talált egy jókora horpadást (fogalmam sincs mi volt a korábbi lakatosnál...), amit ő igyekezett kijavítani, de elkerülhetetlen volt hogy a tető is legyen fényezve. Ezután jött az hogy megtaláltuk a kéder alatti rohadást.

 Ha már egyszer teljes fényezés, meg amúgy is lehet alkotni, egy jól irányzott mozdulattal megszüntettük a kéder kifolyót a hátsó ablakoknál - hasonlóan a fehér gép megoldásához. Ezután kapott némi csiszatolást az esőperem, az talán menthető marad. Ezután jött az amiről elfelejtettem előre említést tenni: már a vételkor feltűnt hogy az első szélvédő ablakmosó fúvókái nem gyáriak. Nem tudtam miért, betudtam a sok tuning buzinak akik előttünk tulajdonolták a gépet. Amikor lekerült a fényezőhöz a gép, akkor néztem egy jó nagyot, mivel a fúvókák nem voltak benn, viszont egy jókora és szabálytalan alakú lyuk éktelenkedett mindkét fúvóka helyén. Mivel a gyári fúvókákat terveztem visszatelepíteni az összerakás során, ezért ezt is felvettük a munkalapra. Természetesen ezek is be lettek foltozva, a második előtt azért kíváncsiságból lemértük: kb 10mm -es izé éktelenkedett a 6.5 -ös gyári furat helyén.

 Ha már egyszer komplett fényezés lesz, gondoltam kikapjuk a hátsó szélvédőt. Ezt és a hátsó pillangó ablakokat hazahoztam elmosásra, illetve az érintett üvegre megpróbálom felvarázsolni a lebarmolt fűtőszál sarut (amit idáig hiába próbáltam rögzíteni, majd most a földön heverve...). Begyűjtöttem még a műszerfalat (szintén pucolás), a lökösöket (helyettük az OGy & KG művek által importált példányok lesznek, legalábbis a hátsó helyett biztosan).

No a lényeg: készül, épül (újra), átnézünk mindent, ami nem úgy néz ki ahogy kellene, azt meg javítjuk. Most már 100% hogy ott leszek minden műveletnél, mert egyrészt a kollega úr nem megy a tudtom nélkül, másrészt könnyebb minden döntés ha ott van a tulaj, a lakatos, meg a fényező is.

Az idáig végzett lakatolást nagyjából elfogadhatónak ítéltük. Amivel nem vagyunk kibékülve azt még megoldjuk fényezés előtt, hogy ne pár év múlva kelljen szopni mint a fehér esetében. Ha lehet ilyet mondani: azt hiszem az utolsó pillanatban sikerült ezt így elintézni, hogy tényleg minden elkészüljön, amit szerettünk volna megcsináltatni. :(

VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 4 fotó . 3 komment

2010.04.17. Szombat

No van megint blogolni való. :)
Anno a hűtőcsere során gondoltam semmi pánik, a bontásból származó hűtőt most legalább betesztelhetem. Én voltam a lökött mert nem értettem miért nem a jól megszokott helyen kapcsolt a hűtő, tegnap végre eszembe jutott. Mondjuk ehhez kellett az is, hogy a hűtővíz megint nagyon melegedős játékot játsszon. :D
 Viszont van új a nap alatt, a "szakemberek" által gányolásnak kikiáltott kézi hűtő kapcsolóm most tette idáig a legnagyobb szolgálatot: kézzel kapcsolva gyönyörűen működik a hűtő első fokozata. De van egy másik segítsége is eme "gányolásnak", most kiderült hogy a bontásból származó hűtőben a hőgomba kb ennyit tud (a hűtőradiátor viszont idáig hibátlannak tűnik), mert totál random szerűen működik. :)
 A javítás már tervbe van véve, csak valahogy nem értem oda ma délig a törzshelyemre hogy megvegyem a következő hőgombát.

 A mókás híreknek majdnem vége. Aztán a mai nap elkezdett árulkodni a bal első dob pereme, hogy ne erőlködjek olyanokkal hogy csak a volt rohadás helyét javíttassam, hanem akkor már lehetőleg a peremet kompletten, vagy elem csere. Ma amikor szikrázó napfényben szemrevételeztem a perem állapotát, sikerült megállapítani hogy ott bizony nem lesz elég ha csak könnyelműen be akarnám hegeszteni a sérült részt, az egész perem kuka (lesz). Ha belegondolok, én anno úgy adtam le a gépet lakatolásra hogy komplett elem cserét akartam (de minimum a perem cseréjét), ma nem lenne ilyen helyzetben ha az a sormási barom teszi amiben megállapodtunk. :(
 Csomagtértető is rohadgat egy helyen. Ha valakinek lenne kurva jó állapotban eladó akkor jelezzen, különben marad a hegesztgetés (bontóban itt találni sem lehet, nem hogy olyat ami menthető is). :)

2010.04.17. Szombat

Ejj, de szétrúgnám (egy) valakinek a fejét... :)

Hétfőn lakatolunk. Megint, csak most már mással végeztetem el a melót.
VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 2 fotó . 2 komment

2010.03.21. Vasárnap

Pénteken a jó időre való tekintettel kimentem a garázsba. Végre alkalmas lett a hőmérséklet szerelésre anélkül, hogy felfázna az ember. :)

Ancsa egyik kedves ismerőse nemrég kórházba került térdműtét miatt, ezért gondoltam megcsinálom a fehér vizipókot hogy lehessen vele addig is közlekedni, amíg ki lesz cserélve a hengerfej tömítés.

 Az elv a következő volt: a hf tömítés elszenvedett egy kezdődő átégést, és emiatt minimális mértékű égésterméket tol a vízköpenybe. Annyit nem hogy felforralja a vizet, de eleget ahhoz hogy ez összegyűljön a termosztát előtt, így az nem nyit ki (volt egy felesleges termosztát cserém). A dolog odáig vissza is lett igazolva, hogy egyrészt a vastag vízcső (amin összegezve szállítja a hűtőbe a kiömlő vezetékeket) nem feszes. Másrészt a vízhőmérő lazán lelépi a 95°C -ot, de a hűtő nem kapcsol be (fűtéssel hidegben lazán lehet menni, akkor semmi gondja nincs). A hűtőhöz a fehér gépen pár éve csináltam egy "vészkapcsolót", ezt bekapcsolva a hűtő ha tol is meleget, az nagyon hamar hűl, és onnantól csak hideget tol (ennek a  hűtőnek az aljában van a venti hőgombája, valamint a hűtő aljából megy a termosztát elé a cső).

 Csanak javaslata az elmélet igazolására, ha fúrok egy lyukat a termosztát tányérjába, vagy nemes egyszerűséggel kiszedem a termosztát betétet (gy.k.: ha nincs akadály, áttolja a buborékot, és így végre átjárja a meleg víz a hűtőt). Nos mivel a Fantomiék által elbontott motorból anno gazdái kibarbárkodták a termosztát betétjét, gondoltam az amúgy is szabadon kóricáló üres házat teszem fel próbaképp. :)
 Itt jön a képbe a pénteki szerelés. Vizet leeresztettem (most már tisztul azért), majd egy új tömítés fabrikálása után felraktam az üres házat. Aztán feltöltés, a légtelenítést kihagytam Csanak javaslatára. :)
 A dolog el is kezdett működni, igaz felemásan. Először nem 95°C -nál kapcsolt hanem kicsivel felette, de a próbakörökön menet közben 95-97°C körül. Viszont egy próbakapcsoláskor a hűtő meleget tolt végig, valamint a műszeren a mutató az eddigiektől eltérően le is ment, és 90°C alá is le tudta tolni a hőmérsékletet.

 Ezek után nem volt más hátra, mint kipróbálni a dolgot, hogy működik "élesben". Erre a tesztre lett tulajdonképpen befogva a beteglátogató, az úticél Somogyfajsz volt, kb 135-140Km -es táv. A kisautó végre a fűtés kötelező használata nélkül is hajlandó volt működni, nagyon szépen viselkedett. 80-85 -ös tempónál 95°C -nál kapcsolt, feljebb csak akkor kúszott amikor egy 60 -al döcögő barmot akartunk megelőzni. Emberünk ekkor hirtelen egyből sietni akart, mert miközben előzni akartam, egyből 100 körülre gyorsított. Aztán végül az előzést befejeztem, emberünk meg visszaállt a csiga tempójára, pár Km múlva a visszapillantóban sem lehetett látni. Egy napon belül ez már a második istenbarma volt, az előzőt pár órával azelőtt kaptam - csak akkor éppen a szüleim Puntoját vittem hazafelé, 4 fővel.

 Ezen kívül pénteken akku töltögetés volt még a műsor, mert csontig lemerült szerencsétlen. Volt némi mosás is, mert úgy nézett ki szerencsétlen, mint disznó a pocsolyából kifelé jövet. :)
Aztán még pénteken kiderült hogy a féklámpával sem stimmel valami. Mivel a hűtő csesztetése miatt korábban többször is fel-le szereltem a bal hátsó lámpát, gondoltam a csatlakozó szerencsétlenkedik. Másnapra hagytam a szerelést, de sajna csak nem akart jó lenni. Műszerrel is próbáltam kimérni a stekkert, de ménkü az nem volt benne. Ekkor már azt akartam gyanúsítani, amit nem akartam: az "alig futott" féklámpa kapcsolót. Műszert drótokra rádugtam, na ott a villany. Kapcsolót le, hát ez kuka. A hiba oka röviden: a nyomó tüske meggörbült a menetes ház belsejében, és beszorul emiatt. Utángyártott sz*rok, nem mentem 5000Km -t sem, amióta ezt beraktam... :(

U.i.: a kettővel ezelőtti bejegyzésemben szereplő téligumikról is kiderült valami. Azt hittem alig volt használva, de tévedtem. A helyes válasz: nem volt használva, 0Km -es. :) Na így viszont tényleg jó ár érte a 8 ezres (felni+gumi összesen). :)
VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 1 fotó . 9 komment

2010.03.11. Csütörtök

Nagy az öröm, jó hírek érkeztek győrből. :)
Végre elkészült az új hengerpersely, igaz a huszonpár ezresből 49 lett, köszönhetően annak hogy a mélyen tisztelt készítők g*ciskedtek. Megnézték hogy honnan lehet rendelni: angliából 54000Ft/db áron, aztán úgy gondolták hogy ez feljogosítja őket arra hogy pofátlanul megemeljék az (blokk átvételkor) előzetesen beharangozott árat.

Csanak javaslatára a perselyek nem gyári méretre készültek, némi trükközés lett bevetve hogy ne kelljen majdan újra cserélni (a túlméretezés bár létezik, de elég veszélyes játék ennél a motornál). Bontáskor anno voltak vicces dolgok: elégett szelep, rosszul is zártak, beragadt gyűrű, szétkopott hengerpersely - gyakorlatilag szétgyilkolták a gépet az előző tulajok, ezek után nem is csoda hogy gyenge volt mint a harmat. Ha Gabi703 annak idején lelkendezett hogy a Csanak által javított motort "mint ha kicserélték volna", akkor ez az új perselyekkel, új karbival csak hozza ezt a szintet. :D

Tegnap reggel telefonhívásra ébredtem, Laci közölte hogy hétfőn megy lengyelbe, és hozza a Skype -on gyorsan lebeszélt alkatrészeket, amelyek kedden útnak is indulhatnak győr felé. Talán végre összeáll a kép (azaz gép)... :)

U.i.: ha már divat macskás képet mellékelni, lemaradni nem akarok. :D

VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 6 fotó . 14 komment

2010.03.08. Hétfő

A fehér vizipók továbbra is áll.

Viszont leboltoltam pár dolgot. Érkezett hozzá egy felújított hengerfej, ami síkolva van, valamint a szelepeket is megrendszabályozták. :)
A csomagban érkezett még némi áttetsző BIS / Elegány lámpabúra, egy törött fülű Marelli generátor darabjai (pótalkatrésznek jó lesz), meg valami beazonosíthatatlan előtét ellenállás a hűtő első fokozatához. Ez utóbbi viszont baromira nem hasonlít a gyári cuccokhoz, ráadásul nincsenek meg a gyári rögzítési pontjai sem, szóval valahonnan berhelték... :)

 Idén esedékes ennek a vizipóknak is a felni szinterezés. Mivel ezek után a kedvenc dísztárcsák nem nagyon akarnának felmenni rá (pattintós megvágja a szintert), néztünk valami kerékcsavaros dísztárcsát. Amíg jobb nem lesz, megérkezett egy a gyárira hajazó készlet.

 Jelenleg egy Csanak féle látogatásra vár ő is. Lusta voltam feltenni a berhelt termosztátot, gondoltam hátha mostanában jön majd Csanak, akkor nekiugrunk ennek a gépnek is. Hengerfej tömítés van, vezérműláncot még nem hozott a Motopol... :)

VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 4 fotó . 3 komment

2010.03.08. Hétfő

Az elmúlt hetekben nem várt okok miatt kevesebbet tudtam a gép környékén tanyázni. Költözködés, meg némi lustaság (fényképezőgép akksit nem töltöttem időben) miatt alig készültek képek. Aztán amint végeztünk a költözéssel, azon kaptam magam hogy a kisautó lenn van a fényezőnél, és már dolgoznak rajta. :)

Most hogy újra nem kell dolgoznom, volt időm bőven, szóval csak összejött az akksi feltöltése, így amikor utoljára voltam a helyszínen, végre ismét készültek képek. Jelen állapot szerint már készítik elő fényezésre - végre valami haladás. Jó érzés újra "egyben" látni a kasztnit. :)

Motorral kapcsolatban is van haladás, de azt majd kap egy külön bejegyzést, ha összegyűlik annyi info. :) A motor gyakorlatilag összerakható lenne, de Csanakkal együtt még mindig várjuk a Motopol -tól (asszem' pár hónapja) megrendelt alkatrészeket. Ebben vannak olyan dolgok mint pl főtengely szimering, vezérműlánc, stb., minden más megérkezett vagy elkészült.

U.i.: mielőtt valaki szemfüles megjegyzi, nem volt tervezve teljes fényezés, azaz a lehetőség erre elúszott még tavaly (az év végi kórház meg az újbóli kirúgás miatt meg pláne), inkább a motor és a normális alkatrészek beszerzését erőltettem. Bevállaltuk, minden esetleges következményével.
VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 3 fotó . 11 komment

2010.02.19. Péntek

Vettem vasat! :)

Némi rozsdával meg Debica Frigo gumival megszórva. :)
Történt hogy a fényező egyik ismerősénél bontóba vonult egy kispolszki, és megmaradt pár kacat. Beharangozták hogy van 4 téligumis felni, érdekel e. Mondom persze, gondoltam legalább olcsón megúszható hogy papucson álljon a fehér vizipók, amikor mennek majd szinterezésre a felnijei. Aztán nagy csönd, egy ideig semmi. 1 hete már kerestek hogy akkor mi van, viszem e vagy sem, meg már nem 4 ezres az ára, de nem tudni pontosan mennyi. Hétvégén aztán 8 lett a 4 -ből, én meg mondtam hogy max 6 ezrest adok, mert spórolnom kell ugye meg ilyenek. Tegnap el is mentem értük, íme a zsákmány. :)
 Természetesen megvizslattam mennyire rozsdás, de a felnik a kinézet ellenére (egyik eléggé rozsdállik) menthetők. Természetesen homokolás meg szinter lesz a sorsuk.

Apropó szinter: a fehér vizipók felnijeit gondoltam megpróbálom csak fényeztetni, de csak a fényezés jóval drágább lenne mint egerszegen a homokolás + szinter együtt. Most hogy megint a munkanélküliek táborát gyarapítom, marad az olcsóbb megoldás. :)

Amúgy nem történik szinte semmi. Perpill hűtési gondok miatt nagyrészt áll az autó, a másik ok hogy kissé hideg volt ahhoz hogy én a garázsban szerelgessek órákig. Amint jobb idő lesz, Csanak tanácsaival felszerelve megyek orvosolni az amúgy azonosított hibát.
VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 2 fotó . 4 komment

2010.02.03. Szerda

Lenne miből, de nem lehet kapni.

Sokasodnak az olyan alkatrészek, amiket sajnos (ezentúl újonnan) nem lehet beszerezni. A sok alkatrész egyike a vizipók kétfokozatú fűtéskapcsolója.
Talán típusbetegség lehet, de ha jól láttam, akkor mindkét gépünkön ugyanaz a gond: elkopott a kapcsolóban egy  rugóval támasztott bütyök. Idáig nem voltam elég erőszakos, ezért inkább egy (azaz több) új kapcsolót akartam beszerezni. Sajna ez nem jött össze... :(
 Ezért ismét nekiálltam, hogy a házi barkács műhelyre hagyatkozzak. Jelentem némi kézsérülés árán, de sikerült egy másik kapcsolóból átmenteni ezt a nyüves bütyköt, így elkészült az első felújított kapcsoló. :)
 Működni működött, de középállásban zavaróan lötyögött. A megoldás egy vékony pici papírcsík, amivel hézagolva lett a bütyök. Így már tökéletesen üzemel, mehet az egyik vizipókba. :)
Hogy melyikbe azt most passzolom.

A múltkori termosztát csere óta működött is szépen az állomány aktív tagja, egészen a hétvégéig. Akkor ugyanis nekiállt lopva felfelé kúszni a hőmérő. Nem úgy hirtelen, mint ha hengerfej probléma lenne, csak szép lassacskán.
 A hétvégén neki is álltunk hibaanalizálni, segítségemre volt autodoki. Alsó vízcső (termosztát és hűtő között) hideg maradt. Gondoltuk talán bedugult a hűtő, két termosztát csak nem kuka. Sebaj, kipróbáljuk azt a hűtőt ami Fantomee -tól jött. Nos az jelentem nem ereszt, de amit leszereltünk abban valami szürke iszapszerű izé van. Bontogattunk még pár vízi alkatrészt, azokban is felfedeztük ezt a szmötyit (kvázi bevonta a komplett hűtőrendszert belülről).

 Hűtő csere után lehetetlenség volt légteleníteni a gépet (igaz előtte is). Valahonnan csak jött és jött a légnemű anyag. Csanaktól az alábbi tippeket kaptam:
-az a szürke izé lehet az előző tulajtól származik, és lehet hogy hűtő tömítő lötty, alaposan túladagolva. Eljátszottam a gondolattal, mi van ha gondok voltak a géppel, és így szabadultak meg tőle az előző gazdái (na menjen még pár kört)? Elvégre már a legelső útján is volt baj a vízzel, igaz azt némi hűtősapka trükközéssel meg cső cserével végül megoldottam
-valószínűleg kezdődő hengerfej tömítés megdöglés van. Trükközve el lehetne még menni párezer km -t, de a trükközést nem vállalom be (nem furkálok olyan alkatrészt amiről legalább tudom hogy jó, működik). Hf tömités csere...
Úgyis ki kell cserélni a főtengely szimeringeket, meg ha jól hallom akkor a vezérmű láncot is, mert szépen zakatol. Szimering csere régóta érik, csak gondoltam ha netán kiugrik a motor, akkor ideje most megejteni. :)
 Plusz rendberakás után moshatom át az egész nyüves vízrendszert, mert ez a szmötyi durva cucc, mindenhova szép vastagon lerakódott. :(

 Viszont legalább szét lesz bombázva a hátsó része a kisautónak.
Ha időben (hamarosan, mittudomén) elkészül a kék veszedelem, lehet nem is lesz egyenlőre beüzemelve. Tavasszal kinéz egy újbóli "felújítás", vagyis inkább az előző elb*szott felújításnak a befejezése. Jó lenne a csupasz motorteret átnézni, milyen ott a kasztni. Hűtő keretét is jó lenne kikapni, hátha még menthető, és nem rohadt szanaszét. Ha meg menthető, akkor megy fényezésre, a többivel együtt. Addigra kikerül a kék gépé, meg a garázsban várakozik a "tartalékos keret" is. :)

 Még karácsonykor érkezett némi utánpótlás, szóval van tartalék navigáció. A jó öreg bundás ugyanis egyre jobban köhög, ha tuningolják alatta az IGO8 -at. :) Az egy dolog hogy pofozgatják a 3D -s kinézetet, de hogy hagyományos módban miért lassú ugyanúgy, azt passzolom. A telón eredetileg a Garmin tanyázott, de úgy tudom idén befejezte pályafutását a Nokia féle verzió (& amúgyis sok a panasz rá hogy szétzabálja az akksit), kapott egy Ndrive -t. Az IGO után erősen szokni kell. Az érintő képernyő hiányát még jobban. :D Az momentán nem érdekel hogy nincsenek 3D házacskák, de ha az ilyesmi csicsa nem szempont, eléggé használhatónak tűnik. Viszont legalább megoldódott a teló gondom, a 6630 meg nyugdíjazva lett, a max 1 napos üzemelésre képes akksijával. Plusz ezzel használhatóbb a Club126 honlapja is, ha mobilról kell gépelni. :D

A végére egy bejegyzés a kékről:
jelentem a jobb oldala kész van. A jobb eleje elhullott (cserélve), mondjuk hiányzott az elem fele, várható volt. :) A küszöbös meeting -el kapcsolatban: maradt a képeken látott megoldás, ugyanis volt szerencsém látni a küszöböt, meg az összes elemet. Hátizé nem a legszebbek az ívek, az ajtónál viszont bevállaltam hogy inkább be lehessen csukni gond nélkül. Így maradt a "fél küszöb" csere...
Kép sajna nincs, mivel éppen lemerült a fényképező akksija. Ha tartva lesz a menetrend, akkor jövő héten illik elkerülni a fényezőhöz, majd alváz és üregvédelem.

 Amúgy egy szösszenet a kékről: az ember azt hinné, hogy ha valaki nekiáll és épít saját ízlése szerint egy szép kisautót, akkor miért lesz olyan, amilyen végülis lett. Az elemek lebontásakor ugyanis lehetett látni, hogy pár elemet bizony már cseréltek. B*ssza kánya, szeretnek rohadni, de akkor miért végeznek olyan melót, hogy az lakatoshoz nem méltó? Megkaptam a küszöb egy darabját (ahol találkozik az ívvel), és lehet látni "belülről", a rohadt elemre ráhegesztették az új elemet, aztán el van intézve a csere. Vicces, na. :(

Kipróbáltuk az egyik másolt Km óra kihajtás csigakereket is, szépen a helyére passzolt. Alighanem furcsa lesz a kék kisautóba úgy ülni, hogy nem a GPS -ről olvasom le a sebességemet. :)
A tapasztaltabb kollegáktól várnék javaslatokat arra, milyen fogyó alkatrészeket nézzek át a kék váltóján, mielőtt visszakerül majd a helyére. :)

VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 5 fotó . 15 komment

2010.01.21. Csütörtök

Felsikított a flex, megvolt az első vágás. Elkezdődött a "rozsdamentes" kisautónk rozsdamentesítése. :)

Mi a fenét írjak még?
Majd egyszer elkészül, addig Csanak meg küzd a motorral... :)
VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 1 fotó . 11 komment

2010.01.18. Hétfő

Hüpp hüpp barba trükk, vagy mi a f*sz. :)
Mivel ez a "majd írok ide valamit" cucc lerágott csont, így ezt nem óhajtom újfent elsütni. Helyette jöjjön egy másik történet. :)

Történt, hogy e kedves kék vizipókunk rosszul mérte a sebességet. Ha csak többet mutatott volna az egy dolog, viszont ez éppen hogy kevesebbet mutatott. Ha az első útra nem viszem el a GPS -t, lehet kaptam volna pár fotót hogy lehessen rendőrségi fotóalbumom is. :)
 Először kapott egy másik órát (tesója eredeti Km óráját), de nem lett jobb. Aztán kapott egy elegányos órát, azzal sem lett jó. Kapott egy tartalék váltót, abból át is raktuk a Km óra kihajtást, de akkor sem lett érezhetóen jobb. Kapott egy gyári felni készletet gyári gumimérettel, attól sem lett sokkal jobb.
Aztán páran vitába keveredtek velem a szervízkönyvben, aminek az lett az eredménye, hogy az egyik kötekedő fél szolgáltatott végül bizonyítékot arra, hogy a léges és vizes pók csigakereke és kihajtása is más áttétellel bír. Egy szemfüles kollega meg is állapította azt a tényt, ami végül később a probléma felderítését lehetővé tette. Nevezetesen, hogy a csiga menetbekezdése alapján azonosítható be hogy melyik kisautóhoz tartozott gyárilag.

Ezek után lekerült a tarcsi váltóról a fedél, kiderült hogy BIS kihajtás és léges csiga van a váltóban (ezzel a felállással vásároltuk meg a kisautót). Majd később lekerült a kék vizipók váltója (a motorral együtt), ekkor azon is lekerült a fedél, és jött a pofon: igen, azon is léges csigakerék és vizipók kihajtás van. Ez utóbbi ráadásul már a tarcsi (bontós) váltóból került a kisautó által használt váltóba.
Nos, statisztikailag mekkora az esély arra, hogy az ember vesz egy autót szétbarmolt váltóval, majd az emiatt a probléma miatt megvásárolt bontott váltóban ugyanezt barmolták el? Jelentem nekem bejött. :)

Kedvenc bontómban hosszú hónapok óta nem volt vizipók bontás, kilátásban sem volt újabb. Siófokon találtam ilyen váltót. Telefonon megbeszéltem az ottani alkalmazottal (kb harmadikra felfogta mit akarok) hogy ha már egyszer ilyen baromira jó ára van (25-30 körül ha jól emlékszem) vegye le a fedelet és számolja meg a csigakerék beosztásait és a kihajtás fogszámát. Enélkül értelme sincs elindulni, nem kell még egy elcseszett váltó, pláne ilyen áron. Nos emberünk nemsokára lelkendezve közölte, hogy megszámolta a kihajtást, 16 fog. De a csigát b*szott megnézni, pedig közöltem vele hogy számomra az a legfontosabb. Ööööö, hátizé sötét volt...

Akkor következzen kanizsa.
Az egyik bontóban (Radák féle) van egy vizipók, de iszonyat lepukkant állapotban. Motor is ordenáré trágya módon néz ki, eleve üzemképtelenül vontatták be. Mondom az a nyüves kerék csak megér egy próbát.
Eleve úgy indult a dolog hogy emberünk vagy negyed órán keresztül bájcsevegett a telefonon, ügyfél nem érdekes. Aztán 15 ezresben megállapította az árát. Mondom frankó. Indulnék kifelé, de érdekesen rám kérdez: miért, nem egyezik a léges váltóval? Mondom nem, különben nem keresném. Erre rögtön közli, hogy akkor nem is 15, mert ez egy ritka dolog, szóval az 25, de ha jobban belegondol akkor 30 is lehet. Nem szó szerint, de kb közöltem vele hogy menjen az anyja f*szára, máshol ezért a pénzért majdnem négyet is vehetnék, ha lenne éppen náluk. De üzemanyaggal számolva is megvan 3 bőven. Csak vigyorogva közölte, hogy akkor majd megveszi más. Idáig sem sűrűn látogattam ezt a bontót, de ezek után, főleg a buzi kárörvendő mosolyát megjegyezve pláne kerülni fogom a helyet (illetve Rasztának is ezt tanácsolom), illetve lebeszélnék mindenkit erről a bontóról. Anno a légeshez volt hogy valami itt 3 ezresbe került volna (és még ekkor is gondolkodott hogy érdemes e ennyi pénz miatt 20m -t megtenni), kiskanizsán (ahol Csöpi váltóját szereztem, illetve Thony generátorát) odaadták 300Ft -ért, még válogathattam is.

Nos eme előtörténet után jöjjön a lényeg: :)
sikerült beszerezni végre egy BIS csigakereket. 6 bekezdéses menet, happy van ezerrel. :)
De ha már egyszer van tartalék váltó, amiből ráadásul csak ez hiányzik (illetve kellene pár dolgot kicserélni, de azok beszerezhetők), akkor szerezzünk másikat. Ha már egyszer van erre pénzügyi keret, gondoltam másoltatok párat. Több héten át mászkáltam a városban, mire maradt két esztergályozással és marással foglalkozó műhely. Az egyikben megcsinálták volna, ráadásul potom pénzért. Nem hagyott nyugodni a kisördög, megnéztem a  másik helyet is. Ott közölték hogy már nem foglalkoznak ilyesmivel (viszont henger perselyt szükség esetén segítenek készíteni), de tudnak adni egy címet ahol a legmesszemenőbben figyelnek a munkára.
Ez volt karácsony és újév között, de csak idén sikerült elérni a céget. Fel is vették a megrendelést, majd pár nap múlva kerestek egy árajánlattal. Nos azt hiszem itt jött az az érzés hogy talán jól döntöttem, ugyanis egyből azzal nyitottak hogy keménységet mértek, meg mindent amit a szakma szabályai szerint illik (az első cégnél csak homályosan fogalmazgattak). Aztán ugye jött a második szösszenet, hogy az alkatrészt nitridálni is kellene kifaragás után, de azt itt senki nem csinálja meg, viszont siófokon van egy cég amihez rendszeresen hordanak ilyen melót. Közölték hogy következő hét vége fele lesz transzport, ha kell akkor bele is fog férni. Aztán megegyeztünk: ha engednek az árból, jöhet kettő. Csak jó lesz tartaléknak... :D

 És elértünk a jelen pillanathoz.
Ma kaptam a telefont, amit múlt hét végére vártam. Közölték hogy mehetek a cuccért. Mivel felrúgták a tervet és éppen hoztak egy javítandó ámítógépet, ezért lekéstem a megbeszélt talit. Felhívtam a vezért, aztán az egyezkedés és időpont egyeztetés közben valahogy kiderült, a tulaj itt lakik a szomszéd házban. Ezek után sínen volt a dolog (felhozza), de az ilyesmi a költőknek sem túl szerencsés dolog. Emberünk meg is érkezett, aztán kiderült, ott felejtette a műhelyben a kettes számú másolatot. Na akkor még egy kör, gondoltam megsasoljuk milyen egy Stilo, ha már egyszer Fiat mániás a család nálunk. :)

Per pillanat itt pihen a készlet az asztalon. Ha érzékelhető közelségbe kerül a lakatolás, vagy a motor elkészülése (Csanak már dolgozik rajta ezerrel), majd erőt nyerítek és meglátogatom a garázst, hogy legalább az egyik váltót összepofozzam, őfenesége készen álljon a beépítésre.
VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 4 fotó . 11 komment