Tevékenységtérkép
Még egy kéthengeres
Csütörtök este akadt némi maszek meló, gondoltam a munkahelyemre meg autózás lesz. Az indítózásnál még csak elszórakoztatott az égve maradó injektor jelzés, másodszor viszont abbahagyta. Kb félúton aztán, a hahóti hosszú egyenesben abbamaradt az esti száguldozás, az autó hirtelen erejét veszítette, padlóig nyomott gázpedállal is folyamatosan csak lassult, bónuszkánt pedig nekiállt folyamatosan világítani az injektor jelzés a műszerfalon. Félreálltam az első lehetséges helyen, majd gyors vizit. Eléggé ronda hangja lett szerencsétlennek - az leesett, hogy valószínűleg kiesett henger a játszmából, csak mivel tapasztalat nem nagyon volt 4 hengeres gépek ilyen jellegű hibáiból, azt nem tudtam, hogy hány. Mondjuk saccoltam a motor hangja/rázkódása/maradék ereje alapján a kettőt, aztán mint utólag kiderült, ez a tipp be is jött. Az éjszakás műszaknak mindenesetre lőttek.
Miután beszenvedtük a garázsába a gépet, jöhetett a vizit. Első kábel le, na akkor még sz*rabb lett. Mivel itt még csak feltételezés volt a két henger, és belevettem a számításba a trafót is, hagytam a második kábelt, és rögtön a következő trafó kábeleivel kezdtem. Nem is hiába, mert az 1-4 henger kábeleit leszedve ugyanolyan maradt a motor járása (vagyis inkább szenvedése). Az injektor jelzésre több helyen is adtak olyan tippet, hogy azt egyéb elektromos hibáknál is előszeretettel tudja dobálni, és ez a gyújtás hibájára is igaz. Nosza másnap be is mentem a Unix boltba, majd a polcon pihenő, összesen 1db Marelli trafóval felvértezve ismét látogatást tettem a garázsban. Természetesen megkerült az elszabadult ménes, a biztonság kedvéért azért ment egy hosszabb próbautat a gép. Onnan visszatérve betértem vissza az üzletbe, ahol rendeltem egy második példányt is (23 éves a gép, legyen akkor két új trafó ). Az is bekerült a társa mellé, az egy megmaradt meg megy a polcra vésztartaléknak.

Futómű
Az elmúlt időszakban a téli időjárás miatt mindhárom gép a garázsában pihent, ezért a betervezett munkák szüneteltetve lettek a jobb idő érkezéséig.
A Punto esetében most történt az idei év első eseménye. Teljesen kitekert kormányállásnál először jobb hátra, majd bal hátra menetben jöttek furcsa hangok (ropogáshoz lehetett inkább hasonlítani). Egyenes úton pedig állandóan balra akart menni magától is. A hangok alapján többen féltengely gömbcsuklót valószínűsítettek, így vittem szakihoz a gépet. Tervbe volt véve, hogy átnézés, szükséges cserék után lesz futómű beállítás, és akkor abba hagyja végre a balra mászást is.
Fel is került ma csáposra a gép, átnéztük alaposan az alját. Ott aztán két dologra is fény derült:
1.: alkatrészt cserélni jelenleg nem kell
2.: b*szottul tetszett az alváz a szerelőknek, és tényleg: ahhoz képest, hogy 23 éves idén a gép, tip-top, mondhatni patika állapotban van alul. Úgy látszik megtette a hatását az, hogy garázsos gép volt új kora óta.
Mivel nem találtunk alkatrész hibát, a szerelők eléggé tanácstalanok voltak. Végül beült egyikük kipróbálni, és mivel szerintük is gyalázatos volt a cucc, ment vissza a műhelybe a gép. Gondoltuk meglessük a futómű beállítást, mert kizárásos alapon ott kell akkor lenni valami gebasznak. Természetesen az volt a baj, a futó mocskosul el volt állítva. Gyanítom nem magától lett ilyen, mert a kormány sem középállásban volt (radiátor szerelésekor, leszerelt állapotban sem lehetett odébb rakni az oszlopon úgy, hogy jó legyen).
A lényeg az, hogy ordenárén elállított futóval ment jó ideig szerencsétlen. Most végre kormány a középállásban, balra húzás megszűnt, teljesen kitekert kormányállásnál tolatáskor ropogás megszűnt.
U.i.: nincs valakinek véletlenül elfekvőben ehhez a géphez egy kis műanyag fedél? Az első lökösre kellő darab kellene, ami a vonószemet takarja. Fater valahol elkutyulta, én meg pótolnám.