Tevékenységtérkép

Még egy kéthengeres

Csütörtök este akadt némi maszek meló, gondoltam a munkahelyemre meg autózás lesz. Az indítózásnál még csak elszórakoztatott az égve maradó injektor jelzés, másodszor viszont abbahagyta. Kb félúton aztán, a hahóti hosszú egyenesben abbamaradt az esti száguldozás, az autó hirtelen erejét veszítette, padlóig nyomott gázpedállal is folyamatosan csak lassult, bónuszkánt pedig nekiállt folyamatosan világítani az injektor jelzés a műszerfalon. Félreálltam az első lehetséges helyen, majd gyors vizit. Eléggé ronda hangja lett szerencsétlennek - az leesett, hogy valószínűleg kiesett henger a játszmából, csak mivel tapasztalat nem nagyon volt 4 hengeres gépek ilyen jellegű hibáiból, azt nem tudtam, hogy hány. Mondjuk saccoltam a motor hangja/rázkódása/maradék ereje alapján a kettőt, aztán mint utólag kiderült, ez a tipp be is jött. Az éjszakás műszaknak mindenesetre lőttek. :)

Miután beszenvedtük a garázsába a gépet, jöhetett a vizit. Első kábel le, na akkor még sz*rabb lett. Mivel itt még csak feltételezés volt a két henger, és belevettem a számításba a trafót is, hagytam a második kábelt, és rögtön a következő trafó kábeleivel kezdtem. Nem is hiába, mert az 1-4 henger kábeleit leszedve ugyanolyan maradt a motor járása (vagyis inkább szenvedése). Az injektor jelzésre több helyen is adtak olyan tippet, hogy azt egyéb elektromos hibáknál is előszeretettel tudja dobálni, és ez a gyújtás hibájára is igaz. Nosza másnap be is mentem a Unix boltba, majd a polcon pihenő, összesen 1db Marelli trafóval felvértezve ismét látogatást tettem a garázsban. Természetesen megkerült az elszabadult ménes, a biztonság kedvéért azért ment egy hosszabb próbautat a gép. Onnan visszatérve betértem vissza az üzletbe, ahol rendeltem egy második példányt is (23 éves a gép, legyen akkor két új trafó ). Az is bekerült a társa mellé, az egy megmaradt meg megy a polcra vésztartaléknak.

Futómű

Az elmúlt időszakban a téli időjárás miatt mindhárom gép a garázsában pihent, ezért a betervezett munkák szüneteltetve lettek a jobb idő érkezéséig.

A Punto esetében most történt az idei év első eseménye. Teljesen kitekert kormányállásnál először jobb hátra, majd bal hátra menetben jöttek furcsa hangok (ropogáshoz lehetett inkább hasonlítani). Egyenes úton pedig állandóan balra akart menni magától is. A hangok alapján többen féltengely gömbcsuklót valószínűsítettek, így vittem szakihoz a gépet. Tervbe volt véve, hogy átnézés, szükséges cserék után lesz futómű beállítás, és akkor abba hagyja végre a balra mászást is.

Fel is került ma csáposra a gép, átnéztük alaposan az alját. Ott aztán két dologra is fény derült:
1.: alkatrészt cserélni jelenleg nem kell
2.: b*szottul tetszett az alváz a szerelőknek, és tényleg: ahhoz képest, hogy 23 éves idén a gép, tip-top, mondhatni patika állapotban van alul. Úgy látszik megtette a hatását az, hogy garázsos gép volt új kora óta. :)
Mivel nem találtunk alkatrész hibát, a szerelők eléggé tanácstalanok voltak. Végül beült egyikük kipróbálni, és mivel szerintük is gyalázatos volt a cucc, ment vissza a műhelybe a gép. Gondoltuk meglessük a futómű beállítást, mert kizárásos alapon ott kell akkor lenni valami gebasznak. Természetesen az volt a baj, a futó mocskosul el volt állítva. Gyanítom nem magától lett ilyen, mert a kormány sem középállásban volt (radiátor szerelésekor, leszerelt állapotban sem lehetett odébb rakni az oszlopon úgy, hogy jó legyen).

A lényeg az, hogy ordenárén elállított futóval ment jó ideig szerencsétlen. Most végre kormány a középállásban, balra húzás megszűnt, teljesen kitekert kormányállásnál tolatáskor ropogás megszűnt.

U.i.: nincs valakinek véletlenül elfekvőben ehhez a géphez egy kis műanyag fedél? Az első lökösre kellő darab kellene, ami a vonószemet takarja. Fater valahol elkutyulta, én meg pótolnám. :)

Radiátor

Na ez az a meló, amit senki nem vár. Főleg, ha elolvassa az Elnök Úr leírását... :)

Sikerült elég sokáig eltitkolni a korábbi gazdinak, hogy van még tétel a hibalistán. A fűtőradiátort túl sűrűn nem használták: télen nem sokat ment az autó, plusz úgy gondolták a szülők, hogy az az 1-2 perc fagyálló szag kibírható, amit a bekapcsoláskor eregetett. Nem értem teljesen, de tényleg így volt, bekapcs után 1-2 percig jött a szag, aztán nem lehetett érezni. Azt a részét nem értettem, hogy ha egyszer szivárog, akkor miért csak az első 1-2 percig tolja a szellőzőbe.

No mindegy, lényeg az, hogy annyira nem toleráltam a dolgot. Egyedül nem szívesen álltam neki ennek a melónak, így végeztem némi közvélemény kutatást, ki mennyiért vállalná be a cseréjét. Árat egyedül az aranyárban dolgozó helyi Fiat szalon adott, kb 60db ezresre lőtték a tarifát. A többi szerelő amint meghallotta, mit kell cserélni, rögtön zárta is a beszélgetést, mondván hogy ilyen melónak nem hajlandóak nekiállni.

Maradt az eredeti verzió, közben ráért az öcsém, így ketten ugrottunk a melónak. Azaz inkább ő tolta az ipart, ha jól értelmeztem, volt már dolga hasonló korú Fiat műszerfal bontással, illetve részben már ezt is bontotta korábban. Plusz nagy segítségünkre volt az Elnök Úr blogja, az meg, hogy képekkel is illusztrálta, maga volt a főnyeremény. :)

Radiátorból berendeltem az egyik helyi üzlettel. A tulaj állította, abból mindenképpen lesz, amiből a legtöbbet (majd az összes olyan) elvisznek. Mire mentem érte a szerelés napján, csak az egyik volt meg, az is az állítólag ritkán használt darabból. Viszont k*rva nagy mázlink volt, mert pont az volt készleten, ami nekünk kellett, így örülhettünk, hogy nem kell felfüggeszteni a szerelgetést. :)


 A műtét végül sikerült, a fűtés jó, fagyálló szaga nincs többé. Hogy legyen továbbra is hiba a listán, most a műszerfal km órája kezdett szórakozni, a mutató (főleg a kisebb sebességeknél) elég durván ugrál. Mivel nem túl gyakran találkozok ezzel a hibával, jöhetnek a tippek, mi az okozó. Spirál belseje, vagy külső része, illetve egyéb ok...?

Csörgés

Haladunk sorban a hibákkal.

Mivel korábban csak ritkán használtam a gépsast, nem igazán tudtam a gondjairól. Azaz az előző gazdinak nem volt gond.
Az egyik ilyen az volt, hogy az autó hajlamos volt néha csörgedezni. Azt rögtön azonosítottam, hogy gyújtással kapcsolatos hiba szórakoztat. Pár úttal a hátam mögött fel is állt egy diagnózis: kanyarodás után, kettesben, kuplung felengedését követően volt hajlamos becsörögni. Valamint jellemző volt a négyesben, 40 -es tempóról 50 -es felé. Azt is sikerült kifigyelni, hogy csak bemelegedést követen jelentkezett a hiba. Utánajártam a lehetséges okozóknak, majd úgy döntöttem, a gyertyával kezdem. Sikerült is jó helyre nyúlni, mivel a 4 közül az egyik elég rondára sikeredett. NGK kidobva, gyári ment a helyére, 1200 mani per darab. Rögtön lett is pár változás:
-a csörgések természetesen abbamaradtak
-kicsit fürgébbnek tűnik, már a reakciója gázadásra
-kuplung csúsztatásánál jelentkező rángatások is abbamaradtak
-korábban jelezték, a CO nem olyan, mint lennie kellene, újra lett mérve, most már patent.

Hátsó ablakmosó fúvókával kapcsolatban bejött a tipp: tönkrement a visszacsapó szelep, ami a mosótartály után van. Szereztem pár darabot, mert a gépparkon belül minden autó tartalmaz ilyet.

És hogy ne legyen unalmas az élet: felkészülés a fűtőradiátor cserére... :)
Ezzel kapcsolatban van az a megállapítás, hogy állítólag nem lehet előre tudni, mit építettek be a gépbe, a két lehetséges radiátor közül. Kaptam pár információmorzsát, amiből kezd összeállni egy kép. Eszerint (ha jól értettem a Fiat -os alkatrész kereskedőt) az egyik radiátorból jóval több fogy, mint a másikból. Illetve van két terelő lamella állítási lehetőség: elektromos, vagy mechanikus (bowdenes). Ebben ugye az a szép, hogy az ember útjába legtöbbször a mechanikus esik. Nos akkor most meglátjuk, csak az egyiket rendelve mire fogunk menni. :)

U.i.: voltunk eredetvizsgán. Kiderült, hogy az autó eredeti. Hihetetlen...

Keszthely

Lejáróban volt a műszaki, ezért elvittem a gépsast. Vicces volt látni, ahogy előtte "keresték" a gubancot (nehogymán' ne legyen baja felkészítés nélkül), utolsó mentsvárként aláfeküdtek a gépnek, hogy ha mostanság sok porladó Punto alvázat látnak, akkor majd ez is. Pech, ezek a garázsos autók már csak ilyenek. :)
Természetesen gond nélkül vette az akadályt.

Ezt követően elkezdtem "belakni" a gépet.
A "kormányvédő" műanyag izét kapásból kidobtam. Ordenáré vastag volt miatta a kormánykerék, pocsék fogással. És hát ugye csúszós felülete volt, nem éreztem biztosan egy percig sem a gépet. Azóta mint ha kicserélték volna, teljesen más érzés így vezetni. Az előző gazdi a végére kezdte már kissé elhanyagolni a gépet. Egy esős reggelen indítanám az ablakmosót - semmi. Porzott a mosótank', szóval lehetett feltölteni.
Mivel hiányosak az infóim erről a gépről, csak sejtem, hogy a hátsó törlőnek is van mosó funkciója. Az ablaktörlő csonkjába van is építve fúvóka, illetve álló motornál hallottam is, ahogy a mosó motorja beindul. Ha jól vettem ki, a tartályról két cső indul, de csak az egyik megy az első szélvédőhöz. A másikat még ki kell deríteni, hova vezet... :)

Volt egy kiégett izzó is, a rendszámtábla világításnál elszállt az egyik. Most vagy a vizsgán nem vették észre, vagy utána égett ki, de ennek örömére bevásároltam egy adaggal, majd feltöltöttem a készleteket (mindhárom gépen, mivel az izzó azonos a 126 -os utastér világítását ellátó típussal).

Elvittük egy körre is, olyan kirándulásféle gyanánt. Kicsit még szokni kell, na... :)

Új vas a háznál

Hosszú évek után ismét bővül a géppark.

Azt szoktam mondani: nincs nyári tali VadMacs nélkül. Sajnos most ez megdőlt... :(
A miértre a válasz az, hogy okkal hagytuk ki. Anyagi ok, ez stimmel. Most lehetne a fejemhez vágni, hogy "mert ezt jó előre lehetett tervezni", és ebben igaza is lenne annak, aki ezt megtenné. Amit nem lehetett előre látni, az a következő: jött egy ajánlat, és én éltem vele.

A szüleim hosszú ideje, évek óta tervezték, hogy lecserélik a családi autót. Tudva levő volt a családon belül, hogy ha mennie kell majd egyszer, akkor szeretnék rá pályázni. Ez az öreg gép kicsit a szívemhez nőtt: megbízható, soha nem problémázott, pár apró sérülést leszámítva vállalható külalakja van, és amennyire én tudom, idáig két tulaja volt, és végig garázsban pihent, ha épp nem dolgozott. Sajnáltam volna, ha potya pénzért munkába járós autóként tengetné (esetleges eladása esetén) vélhetően utolsó éveit. Le is lett beszélve a szülőkkel, hogy ha mennie kell majd egyszer, szóljanak időben, hogy a vételárat félre tudjuk rakni.

 A helyzet azonban úgy alakult, hogy pár nappal a 2016 -os nyári tali előtt hívtak, hogy ők vettek egy másik gépet (puff neked előre szólni...), a régit meg vagy viszem kb azonnal, vagy megy autókereskedésbe. A "viszed" mint később kiderült, egészen pontosan azt jelenti, hogy ajándékba kapom, a papírozást kell nekem állnom, azt viszont szeretnék rekord gyorsan megejteni. Garázzsal úgy néz ki nem lesz gond, továbbra is fedél alatt pihenhet. Vállaltam. Aztán jött a kövekező pofon (anyagi értelemben), hogy nincs már hátra egy hónap a műszakiig... :)

Tehát kész tények elé lettem állítva, és ezt a lépést választottam. Találkozó (remélhetően) lesz még, megyünk majd legközelebb.

Évforduló

Február 3.

Nem csak a névnapom szerepel e dátum alatt, hanem egy évforduló is. Ebből az évfordulóból sikerült most összejönni a 10 -esnek, bár anno az elsőt sem jósolták meg sokan.

Idén február harmadikán volt 10 éve, hogy megvettem a jelenlegi flotta első darabját, a fehér vizipókot. A megbízhatatlan autót, ahogy a szakértői tartják, bár sajnos ezt a vizipókkal elfelejtették közölni, hiszen mindig visszavitt onnan, ahová elvitt. Bár az elmúlt években egyre kevesebbet volt használva, azelőtt elég sokat volt nyúzva. Vásárlásának évében tette meg a számomra legkellemesebb kirándulását is, a 2006 -os keleti talis bulit, a maga kb 1300Km -es futott távjával, ami a várakozásokkal ellentétben nem az autót, hanem engem fárasztott le. :)
Az óracsere miatt nem számoltam a nálam lehúzott kilómétereket, de félidőnél már átléptük a 40 ezret. Azóta egyre kevesebbet ment, de a legendásan megbízhatatlan motorja a vásárlás óta nem lett kiszerelve, mint ahogyan a váltója sem. Persze sok dologhoz hozzá kellett nyúlni, még több dologgal pedig megszivatott a kicsike, de ilyen ez a popszakma... :)

Nyáron lejárt a műszakija, ami nem lett meghosszabbítva. Korábban volt róla szó, hogy eladósorba kerül, de most, hogy az anyagi helyzetünk stabilizálódik (direkt nem javulásról írok :) ), újra előkerült annak a lehetősége, hogy végre (ismét) fel legyen újítva. A kasztni elemek évek óta megvannak, a lakatos is ki van választva a melóra, inkább csak fényezőt nem találok, akire rá merném bízni a kis veszedelmet. Ironikus módon pont ahhoz a motorhoz nem kell nyúlni továbbra sem, amit miatt anno mindenki le akart beszélni arról, hogy ezt a gépet megvegyem. :)

Remélem az égiek is úgy akarják, hogy még sokszor 10 évet együtt tölthessünk. Nekünk már sokszor bizonyított, sok kellemes emléket köszönhetünk neki, ezért továbbra is szeretnénk az állományban tudni. Isten éltesse... :)

Külföld

 Ideje volt már...

Erőt vettem magamon, és meglestem a karbi egy "kikapcsolt" funkcióját. Az emelt alapjárati mechanika mint kiderült, valami más célt szolgálhat a 4/100 -as karbin, mert a vákuum szelence nem emelni tud, hanem a fordítottját. Na ez kimaradt idáig az életemből, ezért nekiestem az egyik tartalékos karbinak, és egy jól irányzott mozdulattal lebontottam a "gyári" megoldást. Fel is szereltem a 4/100 -as karbira, így a kéken is működik végre ez a funkció. Gyönyörű szépen be lehet most állítani, milyen fordulatra húzza fel a motort, amikor bekapcsolja a hűtőventit. :)

Sikerült kipróbálni végre a szélvédőfűtést is. Úgy tűnik, végre mindkét saru "rögzítése" sikerült. A szálak működtek végre, bár hogy ne unatkozzak emiatt a jövőben, sajnos újabb probléma akadt: felülről lefelé a második és harmadik szál meg van szakadva. Fólia meg rajta... :) (u.i.: valami barom még a fóliázás előtt megvágta szikével a két szál becsatlakozó részét a menetirány szerinti bal oldalon)
VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 7 fotó . Szólj hozzá!

Menesztő, megint...

A nyári tali után nem nagyon volt használatban egyik gép sem. Jött azonban egy "macskamentés" project (nem az itthoni macsekot érintette), aminek keretében előszedtem a kék gépezetet. Gondoltam leugrok még bepakolás előtt a benzinkútra, ahova gyakorlatilag majdnem végig "lejtmenetben" kell közlekedni. Az egyik kereszteződésből kikanyarodva aztán egy jókora dörrenés volt hallható hátulról, majd megszűnt létezni a meghajtás...

Na, gondoltam most esett szét a múltkori menesztőt túlélt hardi, vagy a csereként beszerelt menesztő. Az odáig stimmelt, hogy menesztő lett végül a helyes tipp, de kivételesen most a jobb oldali, nem a múltkor szerelt balos. Fogalmam sincs hogy a fenébe történt, hogy 5-600Km -en belül ugyanúgy tört el mindkettő (lásd képeket), de sikerült összehozni. Beszórtam egy újabb tartalékost, illetve új csavarokkal láttam el (a megmaradt kettő amúgy is enyhén szólva meg lett hajtogatva). Folytatásként amúgy a fehér gép kapta meg a feladatot (illetve azzal vontattuk fel a garázsába a kéket), majd 60Km -el később az is nekiállt tiltakozni, orbitális csatazajt produkálva kitekerte a kipuff 8 tartócsavarja közül az alsó négyet. Az a napunk rohadtul nem volt szerencsés, bár nem autós téma, de a mindig vigyázós merevlemezeink közül az egyik terrást a nagy semmiből ellepték a szektorhibák, tehát nagyon örültünk aznap... :)

 Elviekben készült egy újabb szélvédő fűtéses műtét is.
Anno a megvételkor le volt esve a balos saru, azt korábban sikerült visszaragasztani. Mivel a fűtés akkor sem akart működni, kicsit megmozgattam a jobbos sarut is - aminek sok nem is kellett, legalább megtudtam, miért nem volt működőképes a balos ragasztása után. :)
Jó ideig nem találtam meg az első alkalomról megmaradt ragasztót, aztán amikor megtaláltam, szembesültem azzal, hogy az ezüstös komponens elkezdett eléggé beszáradni. Kaptam lakk alapú fűtőszál javítót, de az tényleg csak a szál meghekkelésére alkalmas, a saru megtartására viszont teljesen alkalmatlan volt. Ezek után módosítottam az alapanyagokon, majd kikaptam és hazahoztam a szélvédőt javításra. Párával azóta még nem sikerült találkozni belülről (kevés használat miatt), de az utolsó garázsolásnál eléggé hideg volt, és kézfejjel érezhetően más hőmérséklet volt tapasztalható a fűtőszálas részen bekapcsolás után 5 perccel, szóval elviekben működik (műszerrel kimérve is jó volt a beszerelés előtt).

Érkezett két gyári ritkaság is (mármint az a hazai vizipók állományon):
-az egyik a kartergázcsövet a fém villába befogó gumigyűrű. Csuteeeee küldte el, ami eléggé (mélyen) repedezett volt, így azt egyenlőre elraktam "emlékbe". Illetve ez alapján egy esztergályos készített "másolatokat", amelyek bár nem pontos másolatai az eredetinek (színre pl rohadtul nem :) ), de a célnak tökéletesen megfelelnek, azaz a gázcsöcset nem vágja szét a fém villa, ami megvezeti. Az egyik utolsóként elkészült példányt próbáltam végül ki, külalakra az az egyik legrondább, de ha az kibírja, majd kap egy szebbet a motortérbe
-a másik egy gumidugó, a motortartó rugó szerelőnyílását takarja. Ez utóbbit Barnapolskinak köszönhetem, és a kék gépre került.
Mindkét kollégának ezúton is köszönet az apróságokért! :)


VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 6 fotó . Szólj hozzá!

Kondi, elektronika, egyebek.

Még a szélvédő koszorú (fehér számára) hazahozatalakor lett gyanús, hogy szerencsétlen kék vizipók mint ha betegeskedne. A miklósfai templomnál alig bírt felvánszorogni hármasban, majd kettesben is az emelkedőn, és megszaporodtak a nehezen indulások is. Konkrétan tekerni kellett üzemmeleg motornál is az önindítónak, holott korábban pöcc-röff módon indult. A nehezen induláskor pedig elkezdett "tüsszögni" is az utolsó időkben, szóval ideje volt sámánkodni kicsit. :)

Mivel djsms féle elektronika üzemelt a fedélzeten, azt zártam ki először, hogy annak lesz baja. Aztán pár emberrel konzultálás után azt okoskodtuk ki, hogy mégiscsak elektronikai hiba lesz a dolog mögött. Csanak alapból a kondit akarta javasolni, csak ugye elvileg ez a gyújtás a "gyári" kondi nélkül is üzemképes, páran anno egyenesen azt mondták, azt kössem is le. Nem kötöttem le, mert ment azzal is. Igazából ez volt az első amit megnéztem, aztán már kiszerelés előtt is lehetett látni, hogy az oda benézést megejthettem volna korábban is. A megszakító ház oldalából kilógó két vezeték közül ugyanis az egyik, a kondié nem egészen arra tekergett, amerre a kondi volt. A megszakító egység kizerelésekor aztán kitisztult a kép, a vezeték tőből szakadt ki a kondiból, szóval hurrá. Bónusz hurrá azért is, mert idáig nem mókolt "kondis csomag" volt, direkt azért vettem újat a Unix -nál, hogy egyben legyen, ép szigeteléssel mindenhol. Hát eddig tartott, most ugyanis egy légeshez kért kondi lett odaforrasztva a drót végére, aztán majd helyet cserél a jelenleg beépített (és kissé szakadtan kinéző) tartalékkal.
Egy kérdés csak a bölcsekhez: ha állítólag enélkül is üzemképes, hogy a fenébe érezte meg a hiányát?

 Az elektronika amúgy okozott mást is:
többen jelezték anno, hogy nem kell nagy borda, hülye vagyok, hogy akkorát raktam az első (nálam végül soha be nem szerelt) e-gyulára. A vizipóknál aztán arra lettem figyelmes, hogy minél melegebb van odabent, annál jobban fog összevissza szanaszéjjel ugrálni a fordulatszámmérő mutatója, persze csak egy bizonyos tartomány felett. Másrészt volt egy másik összefüggés, miszerint forró bordával az alapjárat is lejjebb került (most, kiszerelt e-gyulával igazolva is lett az elmélet). Gondoltam jó buli lenne, ha a FET átkerülne a fém házra - nem zárt térben lenne egyre melegebb kis légtérrel, hanem lenne egy jóval nagyobb hűtőfelülete, szabad légtérrel. Némi dróttal meg lett hosszabbítva minden láb, aztán izgalmas várakozás beszereléskor, majd jön a próba...         ...semmi.
A LED villog rajta, de gyújtás nincs. Hurrá. Örömömben kiszereltem, aztán ha lesz türelmem hozzá, átnézem mi lelte. :)

 Volt egy olyan dolog, amit már akkor meg akartam oldani, amikor még el sem kezdtünk készülni a tavalyi nyári talira. Csanak nem emlékezett arra, hogy az ex-Raszta motorban miféle szelepemelők dolgoznak, de az OGy féle szótárból származó varrógép hang arra engedett következtetni, hogy ebben bizony a gyári emelők vannak.
Közel két hét kényszerszabadság a melóhelyen, mikor, ha nem most? Na nekiugrottam. A garázs padlóján félig alábakoltam a lebontott (felújított) motort, hogy legalább az olaj ne szabaduljon ki belőle. Szelepfedél le, himbasor le, emelő pálcák ki. Na akkkor most a másik motoron is. Emelőt alá, kisautót fel, földön fetrengés on, szelepfedél le, himbasor le, szelepemelők ki...
Na most mi a jó tetves van, ezek nem a gyári pálcák, Csanak ezek szerint mégis rakott bele "tuning kit" -et. De akkor mi a jó tetvesért varrógépezett? Valaki ordas nagy hézagot állított be szerencsétlennek, mert magától nem állítódik el ennyire, pláne az összes.
Nem is idegesítettem magamat ezzel tovább. Ha már szétkaptam mindent, gondoltam legózok. A lebontott motorról átugrott a himbasor, azon jobban ki voltak hézagolva a rések. A hőmérsékletre tekintettel lőttem egy 0.05mm -es hézagot, aztán mivel kezdett kényelmetlen lenni a fetrengő póz méricskéléshez, elkezdtem Csanakot utánozni, be lehet azt állítani érzésre is. Fél óra, egy rakás káromkodás, a végére viszont belejöttem egész szépen. Az eredmény magáért beszélt, mert szebben ketyeg a kis gép, mint a tesója - megöltem a varrógépet. :) (grátisz felkerült az egyik szinterezett szelepfedél is, a parafa fedél tömítés kb harmadik-negyedik alkalommal lett újra felhasználva, és már a második hengerfejen szolgál :P ).

  Ma sikerült hozzájutni egy polcrendszerhez. Igazi régi, veterán, kommunista időkből származó retró darab, kiselejtezték egy intézményben. Ennek (és Ancsának) hála erősen redukálódott a földön heverő cuccok száma, remélem nem tűnik el megint egy önindító (vagy bármi más), mint az utolsó nagy "rendrakásnál". :P
 A polcrendszer telepítése után faterral választottunk a két soron következő meló közül:
1.: sebességmérő, váltóból a léges csigakerekének kiszórása (jó messzire), majd egy vizipókhoz való beszerelése
2.: olajcsere, szűrő pucolással.
Végül az idő előrehaladtára tekintettel utóbbi mellett tettük le a voksot, szűrő pucolás nélkül. Fater elment aknázni, olajat leereszteni, én meg addig előkerestem a feltöltésre valót. Egy káromkodás is jött az aknából, az akna alján landolt ugyanis az olajleeresztő csavar. :)
Leeresztés után ment volna vissza a csavar, erre fater kérdi, mi ez a rugó ott. Mondom nem rémlik hogy kellene oda, de biztos nem ok nélkül van ott. Vissza is tekerte a csavart, majd feltöltöttük friss olajjal (Shell Helix).
 Na itt jön az a rész, hogy rakom a rendet, és valamiért megakadt a tekintetem az akna felett valamin: egy fényes gyűrű az akna alján. Mondom lemegyek megnézni mi az, hát egy rézgyűrű. Fasza... :)

 Kikászálódok az aknából, mutatom az öregnek, kérdi most akkor mi van? Ugye nem kell vissza leszedni az egészet? Mondom volt ott alátét? Mondja nem emlékszik. Fasza, akkor nézzük meg. Hát, a csavar alatt van valami, de nem látni rendesen a sötét miatt. Az viszont biztos, hogy nem réz, pedig az való oda. Na akkor olaj leereszt, csavar kiszed...
 Na itt jöttek az anyázások először. Valami rugószerű izé tényleg volt ott, de mozogni nem mozog, és hát kiáll a karter síkjából. Szereztem világítást, aztán alaposan megvizsgáltam a szerkezetet. Mivel nem találkoztam még élőben ilyennel, csak tippeltem, hát ez egy menetjavító (spirálos, vagy hogy nevezik). Hurrá, megint egy jó pont a "semmi baja" motornak. :)
Az viszont legalább tiszta lett, hogy az először alátétnek nézett izé nem volt más, mint a menetjavítóból másfél menetnyi kilógó rész, amit a csavar a meghúzáskor szétfeszített akkorára, hogy látszatra alátétnek nézzen ki összeszerelve. Gondoltam felhívok nálam bölcsebb embert, hogy mi a fene legyen, mert bár így üzemelt eddig is, de csak nem hagyom hogy így nézzen ki összeszerelve. Telefon Csanaknak, hogy ő rakta e be ezt az izét. Ő ugyan nem, az valószínűleg még abból a korból származott, amikor még szombathely környékén a kettővel ezelőtti gazdatestben dolgozott, még a bontózás előtt, ahonnan aztán Raszta Bandihoz került később. Végül arra jutottunk, ha így is tömített, akkor rakjam össze, aztán ha nem lesz jó, köszörüljek le belőle annyit, hogy a csavar+alátét síkra fel tudjon feküdni. Nosza akkor rajta, csavar vissza, olaj feltölt, próba. Eleinte semmi, aztán megjelenik óvatosan az első olajcsepp. Fasza. Óvatosan próbálok húzni, gyorsabban jön az olaj. Any*d... :)

Na akkor szólok az öregnek, olaj megint le. Na neeee... :)
Pedig de. Olaj le, aztán csípőfogó kézbe (az, köszörűvel két centire a vízcső mellett), öreg lenyisszant egy darabot. Persze nem ott ahol mondtam neki, mindenesetre levágtam még egy darabot belőle, így már fasza. Menet végét visszaigazítottam a helyére, óvatosan beszórtam a csavart, óvatosan meghúztam, aztán amikor szemre felfeküdt az alátét rendesen, úgy gondoltam elég lesz a húzásból. Olaj ismét betölt, gép beindít, szivárgás megszűnt. Hurrá, bár nem valószínű, hogy az olajcserét másra bízom ezek után ezen a gépen... :)
Az olajcsere után kicsit finomabb hangja lett hidegen. Jelenleg egy másik testvérgéphez hasonlít a hangja a motortérnél állva, az említett gép a Hubo féle ezüst vizipók.
VadMacs @ . Fiat 126 BIS . 2 fotó . Szólj hozzá!