Tevékenységtérkép
Még egy kéthengeres
Miután beszenvedtük a garázsába a gépet, jöhetett a vizit. Első kábel le, na akkor még sz*rabb lett. Mivel itt még csak feltételezés volt a két henger, és belevettem a számításba a trafót is, hagytam a második kábelt, és rögtön a következő trafó kábeleivel kezdtem. Nem is hiába, mert az 1-4 henger kábeleit leszedve ugyanolyan maradt a motor járása (vagyis inkább szenvedése). Az injektor jelzésre több helyen is adtak olyan tippet, hogy azt egyéb elektromos hibáknál is előszeretettel tudja dobálni, és ez a gyújtás hibájára is igaz. Nosza másnap be is mentem a Unix boltba, majd a polcon pihenő, összesen 1db Marelli trafóval felvértezve ismét látogatást tettem a garázsban. Természetesen megkerült az elszabadult ménes, a biztonság kedvéért azért ment egy hosszabb próbautat a gép. Onnan visszatérve betértem vissza az üzletbe, ahol rendeltem egy második példányt is (23 éves a gép, legyen akkor két új trafó ). Az is bekerült a társa mellé, az egy megmaradt meg megy a polcra vésztartaléknak.
Futómű
A Punto esetében most történt az idei év első eseménye. Teljesen kitekert kormányállásnál először jobb hátra, majd bal hátra menetben jöttek furcsa hangok (ropogáshoz lehetett inkább hasonlítani). Egyenes úton pedig állandóan balra akart menni magától is. A hangok alapján többen féltengely gömbcsuklót valószínűsítettek, így vittem szakihoz a gépet. Tervbe volt véve, hogy átnézés, szükséges cserék után lesz futómű beállítás, és akkor abba hagyja végre a balra mászást is.
Fel is került ma csáposra a gép, átnéztük alaposan az alját. Ott aztán két dologra is fény derült:
1.: alkatrészt cserélni jelenleg nem kell
2.: b*szottul tetszett az alváz a szerelőknek, és tényleg: ahhoz képest, hogy 23 éves idén a gép, tip-top, mondhatni patika állapotban van alul. Úgy látszik megtette a hatását az, hogy garázsos gép volt új kora óta.
Mivel nem találtunk alkatrész hibát, a szerelők eléggé tanácstalanok voltak. Végül beült egyikük kipróbálni, és mivel szerintük is gyalázatos volt a cucc, ment vissza a műhelybe a gép. Gondoltuk meglessük a futómű beállítást, mert kizárásos alapon ott kell akkor lenni valami gebasznak. Természetesen az volt a baj, a futó mocskosul el volt állítva. Gyanítom nem magától lett ilyen, mert a kormány sem középállásban volt (radiátor szerelésekor, leszerelt állapotban sem lehetett odébb rakni az oszlopon úgy, hogy jó legyen).
A lényeg az, hogy ordenárén elállított futóval ment jó ideig szerencsétlen. Most végre kormány a középállásban, balra húzás megszűnt, teljesen kitekert kormányállásnál tolatáskor ropogás megszűnt.
U.i.: nincs valakinek véletlenül elfekvőben ehhez a géphez egy kis műanyag fedél? Az első lökösre kellő darab kellene, ami a vonószemet takarja. Fater valahol elkutyulta, én meg pótolnám.
Radiátor
Na ez az a meló, amit senki nem vár. Főleg, ha elolvassa az Elnök Úr leírását...
Sikerült elég sokáig eltitkolni a korábbi gazdinak, hogy van még tétel a hibalistán. A fűtőradiátort túl sűrűn nem használták: télen nem sokat ment az autó, plusz úgy gondolták a szülők, hogy az az 1-2 perc fagyálló szag kibírható, amit a bekapcsoláskor eregetett. Nem értem teljesen, de tényleg így volt, bekapcs után 1-2 percig jött a szag, aztán nem lehetett érezni. Azt a részét nem értettem, hogy ha egyszer szivárog, akkor miért csak az első 1-2 percig tolja a szellőzőbe.
No mindegy, lényeg az, hogy annyira nem toleráltam a dolgot. Egyedül nem szívesen álltam neki ennek a melónak, így végeztem némi közvélemény kutatást, ki mennyiért vállalná be a cseréjét. Árat egyedül az aranyárban dolgozó helyi Fiat szalon adott, kb 60db ezresre lőtték a tarifát. A többi szerelő amint meghallotta, mit kell cserélni, rögtön zárta is a beszélgetést, mondván hogy ilyen melónak nem hajlandóak nekiállni.
Maradt az eredeti verzió, közben ráért az öcsém, így ketten ugrottunk a melónak. Azaz inkább ő tolta az ipart, ha jól értelmeztem, volt már dolga hasonló korú Fiat műszerfal bontással, illetve részben már ezt is bontotta korábban. Plusz nagy segítségünkre volt az Elnök Úr blogja, az meg, hogy képekkel is illusztrálta, maga volt a főnyeremény.
Radiátorból berendeltem az egyik helyi üzlettel. A tulaj állította, abból mindenképpen lesz, amiből a legtöbbet (majd az összes olyan) elvisznek. Mire mentem érte a szerelés napján, csak az egyik volt meg, az is az állítólag ritkán használt darabból. Viszont k*rva nagy mázlink volt, mert pont az volt készleten, ami nekünk kellett, így örülhettünk, hogy nem kell felfüggeszteni a szerelgetést.
A műtét végül sikerült, a fűtés jó, fagyálló szaga nincs többé. Hogy legyen továbbra is hiba a listán, most a műszerfal km órája kezdett szórakozni, a mutató (főleg a kisebb sebességeknél) elég durván ugrál. Mivel nem túl gyakran találkozok ezzel a hibával, jöhetnek a tippek, mi az okozó. Spirál belseje, vagy külső része, illetve egyéb ok...?
Csörgés
Mivel korábban csak ritkán használtam a gépsast, nem igazán tudtam a gondjairól. Azaz az előző gazdinak nem volt gond.
Az egyik ilyen az volt, hogy az autó hajlamos volt néha csörgedezni. Azt rögtön azonosítottam, hogy gyújtással kapcsolatos hiba szórakoztat. Pár úttal a hátam mögött fel is állt egy diagnózis: kanyarodás után, kettesben, kuplung felengedését követően volt hajlamos becsörögni. Valamint jellemző volt a négyesben, 40 -es tempóról 50 -es felé. Azt is sikerült kifigyelni, hogy csak bemelegedést követen jelentkezett a hiba. Utánajártam a lehetséges okozóknak, majd úgy döntöttem, a gyertyával kezdem. Sikerült is jó helyre nyúlni, mivel a 4 közül az egyik elég rondára sikeredett. NGK kidobva, gyári ment a helyére, 1200 mani per darab. Rögtön lett is pár változás:
-a csörgések természetesen abbamaradtak
-kicsit fürgébbnek tűnik, már a reakciója gázadásra
-kuplung csúsztatásánál jelentkező rángatások is abbamaradtak
-korábban jelezték, a CO nem olyan, mint lennie kellene, újra lett mérve, most már patent.
Hátsó ablakmosó fúvókával kapcsolatban bejött a tipp: tönkrement a visszacsapó szelep, ami a mosótartály után van. Szereztem pár darabot, mert a gépparkon belül minden autó tartalmaz ilyet.
És hogy ne legyen unalmas az élet: felkészülés a fűtőradiátor cserére...
Ezzel kapcsolatban van az a megállapítás, hogy állítólag nem lehet előre tudni, mit építettek be a gépbe, a két lehetséges radiátor közül. Kaptam pár információmorzsát, amiből kezd összeállni egy kép. Eszerint (ha jól értettem a Fiat -os alkatrész kereskedőt) az egyik radiátorból jóval több fogy, mint a másikból. Illetve van két terelő lamella állítási lehetőség: elektromos, vagy mechanikus (bowdenes). Ebben ugye az a szép, hogy az ember útjába legtöbbször a mechanikus esik. Nos akkor most meglátjuk, csak az egyiket rendelve mire fogunk menni.
U.i.: voltunk eredetvizsgán. Kiderült, hogy az autó eredeti. Hihetetlen...
Keszthely
Természetesen gond nélkül vette az akadályt.
Ezt követően elkezdtem "belakni" a gépet.
A "kormányvédő" műanyag izét kapásból kidobtam. Ordenáré vastag volt miatta a kormánykerék, pocsék fogással. És hát ugye csúszós felülete volt, nem éreztem biztosan egy percig sem a gépet. Azóta mint ha kicserélték volna, teljesen más érzés így vezetni. Az előző gazdi a végére kezdte már kissé elhanyagolni a gépet. Egy esős reggelen indítanám az ablakmosót - semmi. Porzott a mosótank', szóval lehetett feltölteni.
Mivel hiányosak az infóim erről a gépről, csak sejtem, hogy a hátsó törlőnek is van mosó funkciója. Az ablaktörlő csonkjába van is építve fúvóka, illetve álló motornál hallottam is, ahogy a mosó motorja beindul. Ha jól vettem ki, a tartályról két cső indul, de csak az egyik megy az első szélvédőhöz. A másikat még ki kell deríteni, hova vezet...
Volt egy kiégett izzó is, a rendszámtábla világításnál elszállt az egyik. Most vagy a vizsgán nem vették észre, vagy utána égett ki, de ennek örömére bevásároltam egy adaggal, majd feltöltöttem a készleteket (mindhárom gépen, mivel az izzó azonos a 126 -os utastér világítását ellátó típussal).
Elvittük egy körre is, olyan kirándulásféle gyanánt. Kicsit még szokni kell, na...
Új vas a háznál
Azt szoktam mondani: nincs nyári tali VadMacs nélkül. Sajnos most ez megdőlt... :(
A miértre a válasz az, hogy okkal hagytuk ki. Anyagi ok, ez stimmel. Most lehetne a fejemhez vágni, hogy "mert ezt jó előre lehetett tervezni", és ebben igaza is lenne annak, aki ezt megtenné. Amit nem lehetett előre látni, az a következő: jött egy ajánlat, és én éltem vele.
A szüleim hosszú ideje, évek óta tervezték, hogy lecserélik a családi autót. Tudva levő volt a családon belül, hogy ha mennie kell majd egyszer, akkor szeretnék rá pályázni. Ez az öreg gép kicsit a szívemhez nőtt: megbízható, soha nem problémázott, pár apró sérülést leszámítva vállalható külalakja van, és amennyire én tudom, idáig két tulaja volt, és végig garázsban pihent, ha épp nem dolgozott. Sajnáltam volna, ha potya pénzért munkába járós autóként tengetné (esetleges eladása esetén) vélhetően utolsó éveit. Le is lett beszélve a szülőkkel, hogy ha mennie kell majd egyszer, szóljanak időben, hogy a vételárat félre tudjuk rakni.
A helyzet azonban úgy alakult, hogy pár nappal a 2016 -os nyári tali előtt hívtak, hogy ők vettek egy másik gépet (puff neked előre szólni...), a régit meg vagy viszem kb azonnal, vagy megy autókereskedésbe. A "viszed" mint később kiderült, egészen pontosan azt jelenti, hogy ajándékba kapom, a papírozást kell nekem állnom, azt viszont szeretnék rekord gyorsan megejteni. Garázzsal úgy néz ki nem lesz gond, továbbra is fedél alatt pihenhet. Vállaltam. Aztán jött a kövekező pofon (anyagi értelemben), hogy nincs már hátra egy hónap a műszakiig...
Tehát kész tények elé lettem állítva, és ezt a lépést választottam. Találkozó (remélhetően) lesz még, megyünk majd legközelebb.